Kajak-kenu: elindult a visszaszámláló Győrben, jön a maratoni vb!

2025.06.26. 09:42
null
Weisz Róbert, a vb szervezőbizottságának elnöke, Pintér Bence, Győr polgármestere és Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke, sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár (Fotó: gyor.hu)
Elindult csütörtök reggel a szeptember 4. és 7. között sorra kerülő maratoni kajak-kenu világbajnokság visszaszámláló órája Győrben. A Megyeháza előtti téren elhelyezett időmérő minden nap emlékezteti a járókelőket, hogy hány nap és óra van még hátra a rajtig.

Weisz Róbert, a vb szervezőbizottságának elnöke elmondta, hogy gőzerővel zajlanak az előkészületek, így a céltorony felújítása és a különböző létesítmények felépítésére vonatkozó ajánlatkérések beszerzése. Ahogy fogalmazott, alakulóban van a magyar csapat is, már volt egy válogatóverseny, július 8. és 10. között Győrben lesz a következő, ez alapján áll majd össze a hazai válogatott.

Kiemelte, hogy szeptember 1. és 7. között folyamatosan lesznek programok az Aranypart I. területén. Hétfőn és kedden a masters versenyeket bonyolítják le, szerdán kora este a Dunakapu téren lesz a vb ünnepélyes megnyitója, csütörtöktől vasárnapig pedig az ifjúsági, U23-as és felnőtt futamokat rendezik meg.

Weisz Róbert kitért arra is, hogy nemcsak egy versenyt szeretnének rendezni, hanem egy olyan eseményt, amelyre érdemes a családoknak kilátogatni, így lesz egy úgynevezett vásárváros is, ahol egyebek mellett gyermekfoglalkoztatók és színes programok várják a nézőket.

Csay Renáta 20-szoros világbajnok és 19-szeres Európa-bajnok kajakos szerint jó kilátásokkal vág majd neki a versenynek a magyar csapat, már csak azért is, mert a tapasztaltabb versenyzők a hátukon fogják vinni az együttest és rutinjukkal segítik a fiatalabbakat. Meglátása szerint méltó és remek világbajnokság lesz szeptemberben Győrben.

Pintér Bence, Győr polgármestere arról beszélt, hogy a város a vb lebonyolításához a céltorony felújításával járul hozzá, aminek a munkálatai már elkezdődtek.

Győr 1999, 2007 és 2015 után negyedszer ad otthont maratoni világbajnokságnak.

 

Legfrissebb hírek

Kajak-kenu: kezdődjék az egyéves élményutazás a szegedi vb-ig

Kajak-kenu
2026.08.11. 07:21

Három érmet szereztek a mieink a világ egyik legnagyobb hosszú távú kajak-kenu versenyén

Kajak-kenu
2026.08.09. 11:36

Birkás Balázs nyerte meg a férfiak küzdelmét a kajak-kenu szlalom ob-n

Kajak-kenu
2026.07.31. 17:33

A Fradi öt éve nem látott pocsék rajt után a Vasas ellen javítana

Labdarúgó NB I
2026.07.31. 13:30

Gyengén játszott az ETO, tizenegyest hibázott, mégis simán továbbjutott

Európa-konferencialiga
2026.07.30. 20:55

Sander Van Praet: Az ETO nélkülem is győz, de valakinek hosszú távra is kell terveznie

Labdarúgó NB I
2026.07.29. 10:45

Hofer Bianka és Tölgyesi Flóra nyerte meg a kajak-kenu vb szegedi pótválogatóját

Kajak-kenu
2026.07.28. 16:50

Kálnoki-Kiss Attila: Fizessen bérleti díjat a sukorói akadémia

Kajak-kenu
2026.07.27. 17:49