Evezős Eb: több balszerencsés tényező befolyásolta a magyar csapat szereplését

Vágólapra másolva!
2023.05.29. 10:31
null
Pétervári-Molnár Bendegúz (Fotó: Mirkó István, archív)
Galambos Péter hajóproblémája, Pétervári-Molnár Bendegúz betegsége és Bertus Kitti kisebb deréksérülése kedvezőtlenül befolyásolta a magyar csapat szereplését a vasárnap véget ért bledi evezős Európa-bajnokságon.

 

Lőrincz Attila szövetségi kapitány az Eb előtt Galambos Péter formáját emelte ki, elmondása szerint évek óta nem volt ennyire kiegyensúlyozott a teljesítménye. A szakvezető a versenyt követően az MTI-nek megerősítette, hogy a könnyűsúlyú egypár kétszeres Európa-bajnokának – valószínűleg a szállítás közben – elrepedt a hajója villája, amitől instabillá vált az előfutamban, majd a reményfutamban kölcsönhajóval versenyzett, de nem tudta felvenni a küzdelmet az A-döntős helyekért. Az olimpia programjában nem szereplő szám vasárnapi B-döntője előtt megérkezett az új alkatrész, és Galambos saját hajójában az utolsó futamban csaknem tíz másodpercet vert a mezőnyre.

A kétszeres olimpikon Pétervári-Molnár Bendegúz ideje az előfutamban még elmaradt a tőle elvárt eredménytől, a reményfutamban azonban a kapitány szerint beállította egyéni legjobbját (6:50.55 perc), amivel 18 másodpercet javított előző napi teljesítményén. A harmincéves sportoló szombaton már gyengének érezte magát, de még rajthoz állt a középfutamban, majd estére belázasodott, és vasárnap már nem is tudta vállalni a B-döntőt. A kapitány megjegyezte, hogy a lengyel csapatból is többen lebetegedtek a verseny végére.

Bertus Kitti hasonlóan hullámzó versenyt tudhat maga mögött, mivel Pétervári-Molnárhoz hasonlóan a reményfutamban 17 másodpercet faragott időeredményén, ám a balszerencse őt sem kerülte el, derékfájdalmai miatt a középfutamban gyengébben teljesített, vasárnapra azonban javult az állapota.

A nehézségekkel megküzdő magyar csapat így egy hetedik, három 12., egy 14. és egy 17. hellyel zárta a szlovéniai kontinensviadalt.

Legfrissebb hírek

Evezés: Szigeti Ferenc 12. lett egypárban az U23-as világbajnokságon

Utánpótlássport
2025.07.27. 16:27

Evezés: tizenkettedikként zárt a férfi négyes az U23-as vb-n

Utánpótlássport
2025.07.26. 19:20

Evezés: kilenc magyar fiatallal kezdődik az U23-as világbajnokság

Utánpótlássport
2025.07.22. 18:30

Kerékpározik, tornázik és verseket tanul a 95 éves Pap Kornélia

Egyéb egyéni
2025.07.21. 06:55

Evezés: öt bajnoki címmel zárt Gadányi Zoltána Szegeden

Egyéb egyéni
2025.07.13. 17:28

Három aranyérmet szerzett pénteken a Danubius Nemzeti Hajós Egylet az evezős ob-n

Egyéb egyéni
2025.07.11. 20:34

Nőként a férfidobogó tetején az evezős ob-n

Egyéb egyéni
2025.07.10. 18:47

Evezős-vk: Pétervári-Molnár Bendegúz nyolcadik lett Luzernben

Egyéb egyéni
2025.06.29. 13:08
Ezek is érdekelhetik