ICEHL: 13 gól és sima fehérvári vereség Grazban

K-SZ. B.K-SZ. B.
2025.09.23. 20:49
null
Fotó: Dömötör Csaba
A Hydro Fehérvár AV19 9–4-re kikapott a Graz vendégeként az osztrák jégkorongliga (ICEHL) kedd esti mérkőzésén. A fehérváriak két-két győzelemmel és vereséggel állnak a tabellán.

AZT MÁR KORÁBBAN tudni lehetett, hogy a Volán szombaton kórházba szállított szlovén támadója, Anze Kuralt nem sérült meg súlyosan, és jégre léphet kedden a Graz elleni ICEHL-meccsen, de az új információ volt, hogy a szerződését is meghosszabbította a csatár, és a 2027–2028-as idény végéig biztosan marad Fehérváron. Hogy valóban jól van, azt az esti mérkőzésen is bizonyította, bátran állt bele már az első harmadban is a kakaskodásba, sok más öröme azonban sem neki, sem a magyar csapatnak nem lehetett, hiszen a házigazda Graz már a párharc első percében vezetést szerzett: Marcus Vela húzta be a korongot a hálóba Rasmus Reijola mellett a kapu mögül.

Az egyébként is nagy fölényben játszó osztrákok a 12. percben már kettővel vezettek, Korbinian Holzer ért bele a kapu közvetlen közelében egy lőtt passzba, ekkor valóban tehetetlen volt a Volán kapusa.

Annyi boldogság azért jutott a magyar csapatnak, hogy Varga Balázs révén – aki egy lecsorgó korongot szerzett meg az ellenfél harmadának kék vonalán – sikerült szépíteni, hajszálpontos lövése valóban gólt érdemelt. A nyomasztó mezőnyfölény ellenére (19–5 volt a kapura lövések száma az első harmadban) mindössze egy gól különbség volt a csapatok között.

A középső játékrészben aztán „kiszakadt a gólzsák”, hazai oldalon öt, a vendégekén kettő találat született, a vége pedig 9–4 lett a Graznak egy, a semleges szurkoló szemével rendkívül szórakoztató meccsen.

OSZTRÁK JÉGKORONGLIGA (ICEHL)
GRAZ 99ERS (osztrák)–HYDRO FEHÉRVÁR AV19 9–4 (2–1, 5–2, 2–1)
Graz, 2219 néző. V: Nikolic, Voican, Bärnthaler, Gatol-Schafranek (mind osztrákok)
GRAZ: Wieser – KOCH (4), Holzer 1 (1) / Stapelfeldt (1), BAILEN 2 (1) / Hora, Zündel / Moosbrugger (1) – Collins 1, Vela 1 (1), K. ROY 1 (2) / Harnisch (2), Currie, Swaney (2) / Ganahl, Haudum (1), P. HUBER 2 (1) / Kainz 1, Schiechl (1), Feldner. Edző: Harry Lange
FEHÉRVÁR: Reijola – Andersen, Campbell / Stipsicz, Messner / Kiss R., Stajnoch (1) / Mihály Á., Horváth Donát – Archibald (1), Hári J., KURALT (1) / Cheek (1), Kulmala 1, Rymsha 1 / Erdély Cs. (1), Bartalis I., Terbócs 1 / Varga B. 1, Németh K. (1), Magosi. Edző: Kiss Dávid
Kapura lövések: 45–26
Emberelőny-kihasználás: 1/1, ill. 4/1
MESTERMÉRLEG
Kiss Dávid: – Mindenkinek lehet rossz napja, mi ezúttal a legrosszabbat fogtuk ki, rögtön az első cserétől. Amit az Innsbruck ellen sikerült elérnünk, hogy jól kezdtük a párharcot, azt most nem sikerült, a meccs legelején hátrányba kerültünk. Kettő nullánál még szépítettünk, majd a második harmadban megint rögtön gólt kaptunk, ezután jött egy tízperces rövidzárlat, amelyben sorra kaptuk a gólokat – megérdemelten pofoztak el minket.

 
AZ ÁLLÁSMGYHGYHVVL–KGkP
  1. O. Ljubljana43125–7+1811
  2. Salzburg43113–6+711
  3. Graz32116–8+87
  4. Bozen Südtirol32114–5+96
  5. Pustertal Wölfe32111–5+66
  6. Klagenfurt42212–11+16
  7. Fehérvár AV1942210–17–76
  8. Vienna Capitals411212–19–75
  9. Villach41127–14–74
10. FTC411212–15–34
11. Linz31211–10+13
12. Innsbruck41310–21–113
13. Vorarlberg445–20–150

 

 

Legfrissebb hírek

Tim Campbell marad a Volánnál – hivatalos

Jégkorong
Tegnap, 18:23

Négy légiós és a másodedző távozik a Fehérvár jégkorongcsapatától

Jégkorong
2026.04.23. 16:13

Gál Péter Pál: Lezárult egy hosszú fejezet a Fehérvár AV19 életében

Jégkorong
2026.04.23. 11:46

A Fehérvárt kiejtő Graz lett az osztrák jégkorongliga bajnoka

Jégkorong
2026.04.23. 08:17

Távozik a Hydro Fehérvár AV19-től a csapat kanadai hátvédje

Jégkorong
2026.04.10. 17:37

Hári János: Ez a pár meccs megszépíti, de nem volt jó idény

Jégkorong
2026.04.10. 10:52

Erdély Csanád: A rájátszás sebtapasz volt az idényünkre

Jégkorong
2026.04.08. 12:13

A Fehérvár negyedszer is kikapott az elődöntőben az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.04.05. 18:56
Ezek is érdekelhetik