Ami biztos: helyzetekben nem lesz hiány a Megyeri úton

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2025.11.08. 08:59
null
Ha valakitől, Claudiu Bumbától tarthatnak a lilák, az ETO FC játéka nagyban függ attól, hogy a támadó milyen formában van – márpedig igencsak jól futballozik (Fotó: Unger Tamás)
A Szusza Ferenc Stadionban javítania kell a helyzetkihasználásán a Borbély Balázs edzette ETO-nak, mert a jó teljesítmény ellenére legutóbbi öt bajnokijából csak egyet nyert meg.
 

AZ OKTÓBERI KÖZEPI derbi után ismét zöld-fehér csapatot fogadnak Újpesten, a Ferencváros után ezúttal Győrből az ETO-t, amely nem kevésbé veszélyes csapat. Az FTC elleni 1–1 után keleti túrán vett részt az Újpest, Debrecenben nagy pofonba szaladt bele (5–2 a hajdúságiaknak), Diósgyőrben viszont Bese Barnabás kiállítása ellenére is nyerni tudott 3–1-re. Ám megkockáztatható, mind a debreceni, mind a miskolci kihívásnál nagyobb erőpróba vár most az Újpestre. Noha a tabellán egymás mögött foglal helyet a két csapat (az ETO hetedik, az Újpest nyolcadik), a győrieknek eggyel kevesebb meccsen is néggyel több pontjuk van. Ami az Újpest szempontjából aggasztóbb: az ETO fontos statisztikai mutatókban is élen jár, így ott található a legtöbb gólhelyzetet kialakító vagy a legtöbbet futó NB I-es csapatok között. 

Noha legutóbbi öt meccséből az ETO is csak egyet tudott megnyerni (épp a Diósgyőr ellenit, ugyanúgy 3–1-re, mint az Újpest), a játékkal egyik mérkőzésen sem volt probléma, sokat birtokolták a labdát, helyzeteket tudtak kidolgozni, kis szerencsével nyerhettek volna Debrecenben vagy a Paks ellen is, Kisvárdán pedig 2–0-s előnyről kaptak ki 3–2-re. De tudható, hogy ha a helyzetek megvannak, hosszú távon a gólok és a győzelmek is jönnek. Az ETO joggal dobogóra pályázó csapat a jelenlegi hetedik helye ellenére is – az Újpestről ez nehezen mondható el. A lila-fehéreknek pillanatnyilag még mindig inkább hátrafelé kell nézegetniük a tabellán, hiszen egy fordulóval ezelőtt még kieső helyen álltak.

Így ígérkezik igazán izgalmas taktikai csatának a mérkőzés. Damir Krznar, a hazaiak pengeélen táncoló horvát vezetőedzője nem engedheti meg magának hazai pályán a defenzív játékot, ugyanakkor ennek az ETO-nak nekimenni öngyilkosság, mert a győriek kiválóak a gyors átmenetekben, kegyetlenül kihasználnak minden védelmi megingást. Az ETO aligha akar megint pontokat elszórni olyan csapat ellen, amelyet a jelenlegi erőviszonyok alapján le kell győznie, talán még idegenben is. Óvatosságra intheti a győrieket, hogy a második fordulóban otthon majdnem meglepte őket az Újpest, az emlékezetes végjáték során Giorgi Beridze 89. percben szerzett góljára Olekszandr Piscsur a 94. percben tudott válaszolni. 

A vendégek egyik legjobbja, Nadir Benbuali négy sárga lapja miatt veszélyeztetett, a hazaiaknál pedig információnk szerint megsérült és néhány hétig nem védhet Banai Dávid, így minden bizonnyal az olasz Riccardo Piscitellivel kezdődik az Újpest kezdőcsapatának névsora.

NS-tipp: Smahulya Ádám
Gólgazdag, fordulatos mérkőzés végén mindkét csapat úgy érzi majd, hogy ő veszített el két pontot. A tippem: 2–2.
AZ NB I ÁLLÁSA

M

Gy

D

V

L–K

Gk 

  1. Debreceni VSC

12

6

4

2

20–15

+5 

22 

  2. Paksi FC

12

5

6

1

26–17

+9 

21 

  3. Kisvárda

11

6

2

3

12–15

–3 

20 

  4. Ferencvárosi TC

11

5

4

2

24–12

+12 

19 

  5. Puskás Akadémia

12

5

3

4

17–17

18 

  6. MTK Budapest

12

5

2

5

25–22

+3 

17 

  7. ETO FC Győr

11

4

5

2

21–14

+7 

17 

  8. Újpest FC

12

3

4

5

18–19

–1 

13 

  9. Diósgyőri VTK

12

2

5

5

16–24

–8 

11 

10. Kazincbarcika

11

3

1

7

11–22

–11 

10 

11. Zalaegerszegi TE

12

2

4

6

19–22

–3 

10 

12. Nyíregyháza Spartacus

12

2

4

6

14–24

–10 

10 

 

 

Legfrissebb hírek

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!

Labdarúgó NB I
2 órája

A Csíkszereda bejelentette Tajti Mátyás szerződtetését

Minden más foci
16 órája

A Bayer Leverkusenből szerződtethet magyar fiatalt az ETO FC – NS-infó

Labdarúgó NB I
16 órája

Derbi: Szélesi játékosként már nyert az Üllői úton, most edzőként tér vissza

Labdarúgó NB I
20 órája

Csoboth Kevin Újpesten edzett, a jövő héten pedig visszatér Svájcba

Légiósok
21 órája

Markgráf Ákos: Fel kell nőni a feladathoz, különben nem lehet megragadni az NB I-ben

Labdarúgó NB I
22 órája

Itt az MLSZ válasza a győri balhéra: Borbély Balázst és Sergio Navarrót is eltiltották

Labdarúgó NB I
2026.02.05. 14:24

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
2026.02.04. 10:59
Ezek is érdekelhetik