Fradi nélkül, határon túli fordulóval kezdődik az Erste Liga idénye

Vágólapra másolva!
2025.09.12. 08:48
null
Új csarnokában története első címvédésére hajt a Gyergyói HK (FOTÓ: MTI/VERES NÁNDOR)
Kilenc együttes vág neki az Erste Liga 2025–2026-os évadának, lássuk, mire számíthatunk a pénteken rajtoló kiírásban.

 

Már évek óta az a kérdés, képes lesz-e valamelyik magyarországi csapat megtörni az erdélyiek hegemóniáját. Infografikánkból is kitűnik, ha a közelmúltban anyaországi csapat bejutott az Erste Liga döntőjébe, az a Ferencváros volt. Nos, Ferencváros ezúttal már nincs – legalábbis az EL-ben –, de ez a helyzet akár eddig zárva lévő kapukat is kinyithat a sikerre, fejlődésre éhes csapatok előtt. Nem vállalunk túl nagy kockázatot azzal, ha kijelentjük, a soron következő kiírás egyik esélyese is határon túli csapat, a címvédő Gyergyói HK. Persze az is biztos, a többiek sem fogják ölbe tett kézzel nézni, ahogy a GYHK ismét megpróbálja megnyerni a ligát.

„Bár nem feltétlenül az én feladatom ezt megítélni, nem kikerülve a kérdést, jelenleg úgy látom, a Brassó és a BJA HC lehet a legnagyobb kihívónk – mondta a Nemzeti Sportnak Szilassy Zoltán, a Gyergyó korábbi vezetőedzője, mostani általános igazgatója, majd hozzátette: – Látni kell ugyanakkor, hogy a légióskeret még nagyon sok csapatnál nincs kitöltve, ez még sok erősítésre ad lehetőséget. Magunktól elvárás a címvédés, nem is mondhatok mást. Ráadásul – talán nagyképűség nélkül – állíthatom, hogy 2020 óta olyan munkát végzünk, ami talán kívülről nézve is megsüvegelendő. Nagy lecke az, hogy 2023 után 2024-ben nem tudtuk megvédeni a bajnoki címünket, a motivációnk pedig abból táplálkozik, hogy most ezt is elérjük. Azért szeretem Michael Schumachert, Wayne Gretzkyt, Michael Jordant vagy LeBron Jamest, akik rengetegszer nyertek, mert szerintem a legnagyobb sportolók mindig meg tudnak újulni és folyamatosan éhesek az újabb sikerre. Támadó szellemű csapat vagyunk, és meg akarjuk írni azt a fejezetet a gyergyói hoki történetében, amelyben először címet véd a csapat.”

 

A román Szuperkupában már bebizonyosodott, a GYHK sem verhetetlen (épp a Brassótól kapott ki), a többieknek tehát adva van a lecke: letaszítani a trónról a királyt. Az előzmények alapján erre leginkább valóban a másik két erdélyi és az egyik budapesti (BJA HC) csapatnak van esélye, de minden bizonnyal a tabella hátsó felében is nagy harc lesz a pozíciókért, a rájátszásba jutásért, különösen úgy, hogy a pénteken rajtoló idényben már csak egy gárda marad le az alapszakasz után a playoffról.

 

Először is nagyon örülök annak, hogy több fiatal kap lehetőséget a szövetség új szabályainak köszönhetően. Szerintem különböző alkalmakon már bizonyították, hogy életkoruk ellenére képesek meghatározó szerepet betölteni csapatukban, ha lehetőségük nyílik rá. Ezúttal lesz lehetőségük, és bízom benne, hogy jól sül el. A Ferencváros távozása nehézség, de szerintem a liga megbirkózik vele. Sok csapat nagyon átalakult, ezért az erőviszonyokról nehéz mit mondani, de az látszik, hogy a Gyergyó és a Brassó valószínűleg kiemelkedik majd a mezőnyből. Az anyaországi együttesek közül szerintem a két fővárosi, az UTE és a BJA HC meghatározó lehet, a DVTK-t is előrébb jósolom, mint ahol az előző idényben végzett, és érzem a meglepetés lehetőségét Székesfehérváron, Tokaji Viktor ugyanis ért a fiatalokhoz, jó munkát végez velük.

NS-szakértő – MAJOROSS Gergely, a férfiválogatott szövetségi kapitánya

 

 

…EDZŐJE LEHET

Markus JUURIKKALA

Az előző idényben erre az elismerésre Kevin Constantine-t jelöltük, aki a sokáig gyengélkedő (még a rájátszásba jutása is csak az utolsó alapszakasz-fordulóban vált biztossá) Csíkszeredával kisebb csodát tett, döntőbe vezette a csapatot, ott azonban kikapott. Ebből következik, egyetlen együttes szerepelt jobban, a Markus Juurikkala gardírozta Gyergyói HK. A finn szakember egyébként az UTE kispadján mutatkozott be az Erste Ligában, és már a lila-fehérekkel is erőn felül teljesített, Gyergyóban pedig megszerezte a csapat hőn áhított második aranyérmét. A következő lépcsőfok az együttes és az edző karrierjében az lenne, ha fennállása során először meg tudná védeni címét a GYHK. Ehhez a lehetőségek adva vannak, bár az előző nyárhoz képest kicsit nagyobb volt a mozgás a csapatnál, minőségi játékosok érkeztek, ketten például az ICEHL-ből, a keret magja változatlan maradt. Ha sikerül az új, a liga jelenleg legmodernebb csarnokában címet védeni, akkor Juurikkala mindenképp megérdemli az Év edzője címet, kérdés: mennyire nehezíti munkáját klubjánál, hogy immár a román válogatott kispadján is ő az első ember?

 

…IGAZOLÁSA LEHET

Antonín HONEJSEK

A rájátszásban csatlakozott a Csíkszeredához a korábbi cseh bajnok Antonín Honejsek a 2024–2025-ös idényben, és rögtön az egyébként kevés gólt szerző csapat egyik legeredményesebb támadója lett. Nyáron Budapestre, a Kangyal Balázs vezette BJA HC-ba igazolt. Nem csoda, hogy Káposztásmegyeren szükségét érezték minőségi csatár szerződtetésének, hiszen két meghatározó magyar válogatott támadó, Sofron István és Nagy Krisztián is elhagyta az FTC kedvéért a csapatot. Ha kettejüket egy személyben pótolnia nem is fog sikerülni Honejseknek, nagy szerep hárulhat rá a regnáló magyar bajnoknál. Önéletrajza impozáns, főleg hazájában, Csehországban játszott, de megfordult a finn és a francia első osztályban is, mielőtt Csíkszeredából a BJA HC-ba igazolt.

…FELFEDEZETTJE LEHET

 

MIHALIK Gergő

A Mihalik név mostanra azoknak is ismerősen csenghet, akik nem a debreceni klubhoki szerelmesei, hiszen az idősebb testvér, András már tavasszal az elit-vb-n is letette névjegyét. Őt korban majdnem pontosan két évvel követi öccse, Gergő, aki –  akárcsak korábban bátyja – a DEAC-ban pallérozódik. A Nemzeti Sportnak korábban elmondta, jó látnia, hova juthat el az ember kétéves távlatban, és mivel már ő is bemutatkozott a nemzeti csapatban, aligha kérdés, van-e benne potenciál. Az ösvény előtte többé-kevésbé már ki van taposva, így talán nem lesz szüksége két évre, hogy pályafutása olyan szakaszába érjen, ahol bátyja az elmúlt idényben volt. Kíváncsiak vagyunk rá, hogyan tud majd kibontakozni a DEAC-ban, életében először testvére nélkül.

Az idény…

 

Újdonság az idényben, hogy légióskorlát lép életbe, és az egy mérkőzésre csapatonként nevezhető külföldi játékosok maximális száma nyolc lesz, ráadásul a meccskeretben minden csapatnak kötelező lesz egy U21-es és két U24-es nem külföldi mezőnyjátékost is szerepeltetnie. Ha ezt valamelyik csapat nem teljesíti, csökken az adott meccsre nevezhető játékosai létszáma. A lebonyolítás hasonló lesz az előző évadhoz képest, de ezúttal kilenc együttes szerepel a bajnokságban. Az alapszakaszban mindegyik csapat 32 mérkőzést játszik, minden ellenféllel kétszer hazai, kétszer idegen környezetben január 28-ig. A magyar bajnoki helyezések – változatlanul – külön rájátszásban dőlnek el. A hazai csapatok EL-ben egymás ellen elért eredményei alapján kialakuló tabella alapján az első két helyezett automatikusan az ob I elődöntőjébe jut, a másik négy az egyik fél második győzelméig tartó párharcban vív meg érte. Az elődöntőben és a döntőben már három meccset kell megnyerni a továbbjutáshoz/győzelemhez. Az Erste Liga rájátszásába az alapszakasz első nyolc helyezettje jut, és a párharcok kivétel nélkül az egyik fél negyedik győzelméig tartanak.
TUDNIVALÓK – ERSTE LIGA
1. Gyergyói HK
2. Corona Brasov
3. BJA HC
4. SC Csíkszereda
5. DEAC
6. DVTK Jegesmedvék
7. FEHA19
8. UTE
9. Dunaújvárosi Acélbikák
A NEMZETI SPORT TIPPJEI
Erste Liga. 1. forduló: Corona Brasov (romániai)–UTE, 17.30. SC Csíkszereda (romániai)–FEHA19, 17.30. Gyergyói HK (romániai)–Budapest Jégkorong Akadémia HC, 17.30. DVTK Jegesmedvék–Dunaújvárosi Acélbikák, 18.30
AZ ELSŐ JÁTÉKNAP PROGRAMJA
Jégkorong
3 órája

Történelmi idényt kezd meg a Fehérvár és az FTC az osztrák hokiligában

Ebben az évadban két csapatnak szoríthatnak a magyar szurkolók az ICEHL-ben.

 

 

Legfrissebb hírek

Történelmi idényt kezd meg a Fehérvár és az FTC az osztrák hokiligában

Jégkorong
3 órája

Jégkorong: Szabó Bonita szeme előtt már az A-csoportos U18-as vb lebeg

Utánpótlássport
14 órája

Fél évszázad Kiscsicsóval – Bobory Balázs publicisztikája

Jégkorong
16 órája

Erste Liga: kanadai csatárt igazolt a Csíkszereda

Jégkorong
2025.09.10. 14:53

Nyakunkon az Erste Liga, összegyűltek a csapatok képviselői

Jégkorong
2025.09.09. 16:35

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
2025.09.08. 14:44

Kangyal Balázs belesérült a sok gyerek megmentésébe

Jégkorong
2025.09.07. 18:58

Jégkorong: a BJA legyőzésével a Ferencvárosé az idény első trófeája

Jégkorong
2025.09.06. 19:24
Ezek is érdekelhetik