NS-képeslap: Székesfehérvár – a fehérvári és a magyar hoki új fellegvára

B. Zs.B. Zs.
2025.08.21. 10:49
null
Fotók: Árvai Károly, Földi Imre, Fehérvár AV19
Új rovatunkban az elmúlt években megújult sportlétesítmények fotóit várjuk szerte az országból sportszerető lokálpatriótáktól. Ezúttal a magyar jégkorong elmúlt évtizedeinek egyik legnagyobb fejlesztéséről, a székesfehérvári MET Arénáról érkezett képeslap.

RÉGÓTA VÁRT a magyar és a fehérvári jégkorong is egy olyan csarnokra, amilyen a – mostani nevén – MET Aréna lett. Bár a projekt több változáson is átesett, a munkálatok 2021-ben elkezdődhettek, és be is fejeződtek 2023 végére, a vállalt dátumra.

 

A multifunkcionális létesítményt úgy tervezték meg, hogy a jégkorongon kívül koncerteknek, valamint több más sportágnak is az otthonául szolgálhat. Az első hivatalos mérkőzésre 2024. április 19-én került sor, a magyar férfi jégkorong-válogatott szinte telt ház előtt fogadta Norvégiát.

 

Azóta több sporteseményt, koncertet, kongresszust és kiállítást rendeztek az arénában, a Hydro Fehérvár AV19 pedig idény közben hetente fogadja ellenfeleit az ICEHL-ben.

 

 

Legfrissebb hírek

NS-képeslap: új öltöző épült a százéves helyén

Labdarúgó NB II
2026.02.24. 09:04

NS-képeslap: a sokoldalúság jegyében született meg a kisvárdai csarnok

Kézilabda
2026.02.12. 07:27

NS-képeslap: vármegye II-es lila-fehér álom

Labdarúgó NB II
2026.02.10. 10:07

NS-képeslap: megújult a szigethalmi pálya és az öltöző is

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 11:46

„Székesfehérvár az én városom!” – interjú Szuzana Lazoviccsal

Képes Sport
2026.02.02. 07:52

NS-képeslap: Vidi elleni meccsel avatták fel a cigándi futballpályát

Labdarúgó NB II
2026.01.21. 09:53

Megújul a fehérvári katlan, az ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnok

Képes Sport
2026.01.17. 09:15

NS-képeslap: Dorogon büszkén támaszkodhatnak a múlt sikereire

Labdarúgó NB II
2026.01.16. 12:01
Ezek is érdekelhetik