„Tudjuk, hogy alacsonyabban rangsorolt válogatottként tökéletes időbeosztásunk nem lesz, ugyanakkor a 2025-ösnél sokkal jobb a 2026-os kiírás, ez pedig sokat segíthet a kiegyensúlyozott teljesítményben – értékelt Majoross Gergely szövetségi kapitány a szövetség honlapján. – A célunk változatlan: nem azért megyünk, hogy, mondjuk, a briteket legyőzzük, a többi pedig mindegy, hanem azért megyünk, hogy legalább hétszer a lehető legjobbunkat nyújtsuk. Van, ahol ez idén tavasszal sikerült, van, ahol nem, ebben mindenképpen előrébb szeretnénk lépni. Mindeközben az egészben nyilvánvalóan örömteli, hogy az A-csoportos nemzetek között tudhatjuk a sajátunkat, és ismét olyan évre készülhetünk, amelyben nagyon sok nagyon magas színvonalú mérkőzésen szerepelhetünk.”
Az idei világbajnoksághoz képest előrelépés, hogy nem 10, hanem 11 nap alatt teljesíti a magyar válogatott a hét csoportmérkőzést, és hogy a csapatnak lesz kétnapos pihenője is. Ugyanakkor a zürichi csoportban kizárólag a magyar csapatnak kezdődik 24 órán belül két mérkőzése (a két utolsó csoportmeccs) – hívja fel a figyelmet a jégkorongszövetség honlapja.
A szervezők tájékoztatása szerint szeptember 8., hétfő 12 órától tervezik árusítani a meccsnapra szóló jegycsomagokat a 2026.iihfworlds.com honlapon, az egyéni meccsjegyeket pedig 2026 februárjától.
Mint ismert, idén a mieink hat mérkőzést elveszítettek az elit vb-n, de a hetediken – időrendben a harmadikon – 4–2-re legyőzték Kazahsztánt, ami elég volt a bennmaradáshoz.
FÉRFI FELNŐTT JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKSÁG
2026. május 15–31., Fribourg, Zürich (Svájc)
A magyar válogatott ellenfelei
Május 16., szombat, 16.20: Finnország
Május 17., vasárnap, 16.20: Ausztria
Május 19., kedd, 20.20: Nagy-Britannia
Május 22., péntek, 16.20: Németország
Május 23., szombat, 16.20: Svájc
Május 25., hétfő, 16.20: USA
Május 26., kedd, 12.20: Lettország