Gyász: elhunyt a csehek legendás jégkorongozója

Vágólapra másolva!
2025.07.24. 18:43
null
Josef Cerny 85 éves volt (Fotó: sport.cz)
Nyolcvanöt éves korában elhunyt Josef Cerny, a csehek legendás jégkorongozója.

A 210-szeres válogatott játékos halálhírét korábbi klubja, a Kometa Brno jelentette be.

Cerny olimpián egy ezüst- és két bronzérmet szerzett, világbajnokságon négyszer volt második és négyszer harmadik.

Hazája bajnokságában ő volt az első, aki átlépte a 400 gólos határt, 478 találatával pedig az örökrangsor hatodik helyén áll. A válogatottban 75-ször volt eredményes. Legemlékezetesebb gólját az 1969-es vb-n a szovjeteknek lőtte, akik először mérkőztek meg a csehszlovákokkal azt követően, hogy 1968-ban a Varsói Szerződés katonái leverték a csehszlovák reformkísérleteit.

Visszavonulását követően hazájában, valamint Ausztriában és Olaszországban volt edző. 2007-ben a nemzetközi szövetség beválasztotta a Hírességek Csarnokába.

 

Legfrissebb hírek

Második mérkőzését is elveszítette férfi jégkorong-válogatottunk Oslóban

Jégkorong
39 perce

Gyász: elhunyt Vásáry Tamás zongoraművész

Egyéb egyéni
3 órája

Gyász: elhunyt Keleti Éva fotóművész

Egyéb egyéni
3 órája

A svájciak bírták jobban idegekkel, szétlövéssel győztek a csehek ellen

Téli olimpia 2026
5 órája

Téli olimpia: Japán legyőzte Franciaországot a női jégkorongtornán

Téli olimpia 2026
8 órája

Téli olimpia: újabb kényszerű csere a kanadai jégkorong-válogatottban

Téli olimpia 2026
13 órája

Férfi hokiválogatottunknak nem kedvezett a hosszabbítás Norvégia ellen

Jégkorong
Tegnap, 22:08

Jégkorong: négy korosztályos fiúválogatott lépett pályára

Utánpótlássport
Tegnap, 20:34
Ezek is érdekelhetik