Jaromír Jágr 53 évesen is folytathatja

2025.06.15. 12:13
null
Jaromír Jágr 53 évesen is folytatja pályafutását (Fotó: Getty Images)
A cseh jégkorongsport élő legendájának számító Jaromír Jágr nem zárta ki, hogy 53 évesen is folytatja profi pályafutását.

„Még mindig élvezem a hokit és szeretek edzeni – nyilatkozta a TNT tévécsatornának az olimpiai és világbajnok, Stanley-kupa-győztes csatár. – Nem akarok kövér fickóvá válni, már fogytam is egy kicsit, úgy kilenc kilót, és jobban érzem magam. Fontos, hogy egészséges maradjak.”

Tavaly szeptemberben Jágr még azt mondta, hogy a 2024/25-ös idény végén befejezi pályafutását, amely a tengerentúlon 1990-ben indult. Az észak-amerikai profi ligában (NHL) a Pittsburgh Penguins együttesével kétszer nyert Stanley-kupát (1991, 1992), az NHL bajnoki alapszakaszaiban összesen 1733 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 766 góllal és 1155 gólpasszal 1921 pontot szerzett.

Utóbbi mutatóban a liga örökrangsorának második helyén áll, csak a kanadai Wayne Gretzky (2857 pont) előzi meg. A válogatottal olimpiai aranyat (1998) és bronzérmet (2006), kétszer pedig világbajnokságot (2005, 2010) nyert.

Jágr 2018 óta odahaza, a Kladno csapatában játszik, amelyben az 1988/89-es évadban elkezdte pályafutását, és amelynek jelenleg társtulajdonosa is. A 2024/25-ös bajnokságban 39 mérkőzésen lépett jégre, öt gólt szerzett és 11 gólpasszt adott.

 

Legfrissebb hírek

A Pittsburgh elleni negyedik sikerével továbbjutott a Philadelphia az NHL-ben

Amerikai sportok
16 órája

NHL: a Boston és az Edmonton is megtartotta továbbjutási esélyét

Amerikai sportok
2026.04.29. 07:30

NHL: a Pittsburgh újabb „meccslabdát” hárított a Philadelphia ellen

Amerikai sportok
2026.04.28. 07:44

NHL: Gretzky meze ismét hokitörténelmi áron kelt el

Amerikai sportok
2026.04.27. 12:35

A Colorado söpréssel zárta le Anze Kopitar, a szlovén legenda húszéves NHL-karrierjét

Amerikai sportok
2026.04.27. 09:04

NHL: elsőként a Carolina jutott tovább a főcsoport-elődöntőbe

Amerikai sportok
2026.04.26. 10:05

NHL: az Anaheim elképesztő meccs után került előnybe az Edmonton ellen

Amerikai sportok
2026.04.25. 09:07

NHL: Tuch döntött Bostonban, a Hurricanes és az Avalanche a söprés kapujában

Amerikai sportok
2026.04.24. 07:50
Ezek is érdekelhetik