A kapitány végnapjai – Bobory Balázs jegyzete

BOBORY BALÁZSBOBORY BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.05.01. 23:19

 

„A szövetségi kapitány a bohóc!” – hagyta el az alábbi megállapítás Galló Vilmos száját azután, hogy a magyar jégkorong-válogatott két győzelem után kikapott a bolzanói divízió 1/A-s világbajnokság harmadik meccsnapján az előre lesajnált, az első két meccsén egy­aránt fél tucat gólt kapó romániai – a mi nem hivatalos megfogalmazásunk szerint székely – válogatottól.

Ebben a pillanatban még gondolhattuk, hogy a mieink egyik legmagasabbra taksált, európai topligában szereplő csatárának személyes konfliktusa van Don MacAdammel, ám érkezett a mikrofon elé az egész vb-n eddig kimagasló teljesítményt nyújtó Bálizs Bence, aki azt ecsetelte, hogy a keddi, dél-koreaiak elleni győzelem után olyan helyről gátolták őket az ideális felkészülésben, ahonnan normális esetben nem várták.

A magyar hokiválogatott a két távol-keleti ellenfél legyőzésével megteremtette az esélyt, hogy ismét visszajusson az elitbe, és a romániai együttes elleni esetleges győzelemmel még egy nagyot léphetett volna az A-csoport felé. Azonban úgy tűnik, a mögöttünk álló év történései nem múltak el nyom nélkül, és a jelek, amelyeket folyamatosan látni véltünk – de megerősítésként senki sem nyilatkozott róluk úgy, hogy bekapcsolva maradhasson a diktafon –, a legrosszabb pillanatban „materializálódnak” és sodorják veszélybe csapatunk eredményességét.

Már az minimum viccesnek, vagy inkább tragikomikusnak tűnt, hogy a szövetség Kevin Constantine tavaly nyári távozása után hónapokig „castingolt”, majd a szereplőválogatás vezetője, a fejlesztési és sport­igazgató, Don MacAdam végül senkit sem talált, és 73 évesen magát jelölte a válogatott élére. A folyamat végén az egyik legtöbbet látott és tapasztalt centerünk, Bartalis István kijelentette, ebben a történetben nem kíván részt venni, ne számítson rá a nemzeti csapat. A többiek jöttek, talán éppen a Volán és a Gyergyószentmiklós mestere, Kiss Dávid és Szilassy Zoltán miatt, akik beálltak a szakmai stábba, és minden bizonnyal tompítani akarták a feszültségeket, de egyértelmű, hogy a bizalom elfogyott az edzők és a játékosok között.

Ott tartunk, hogy a világbajnokság utolsó két, talán legfontosabb napja előtt a magyar válogatott morális téren romokban hever, és még így is van esélye a feljutásra.

A játékosokat nem lehet lecserélni, főleg nem egy vb közben. Van másik megoldás? Talán a szövetség vezetői most gyorsabban reagálnak, mint a kapitánykeresés közben…

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Jégkorong
2024.05.01. 14:40

Jeges zuhany! Kikaptunk Romániától a jégkorong-vb-n

Hiába játszott fölényben a magyar csapat, kicsi volt a tempó, a helyzetek kimaradtak, és a végén Románia örülhetett.

 

 

Legfrissebb hírek

Ide nekünk Vanuatut! – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2025.06.14. 23:22

Szól a (sport)rádió! – Szöllősi György jegyzete

Egyéb egyéni
2025.06.14. 07:41

A legnagyobbakat is csodálhatjuk! – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Egyéb egyéni
2025.06.13. 07:43

Erő és irányítás – Gyenge Balázs jegyzete

Angol labdarúgás
2025.06.11. 23:08

Nem a mi játékunk – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.10. 23:19

A hoki és a sport összekovácsoló ereje a jégen jelent meg Mátyásföldön

Jégkorong
2025.06.10. 20:21

A vb-selejtező jegyében – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.09. 22:55

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48
Ezek is érdekelhetik