Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete
DURVÁN AVATKOZOTT BELE a sportvilág mindennapjaiba a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) azzal, hogy hirtelen hatályon kívül helyezte a Nemzetközi Jégkorongszövetség (IIHF) döntését az orosz sportolók világbajnoki kitiltásáról. A CAS döntése több egyszerű bírósági határozatnál, hiszen amellett, hogy kötelező, szűk teret enged a jogorvoslatnak, többnyire nem a tartalom, hanem a forma támadható, például bíróság szabálytalan összetétele, hatásköri hiba, a felek meghallgatáshoz való jogának sérelme vagy közrendbe ütközés miatt. A bizonyítékok nem támadhatók, a döntés kikényszeríthető, tehát végrehajtandó.
Tudni kell, hogy a CAS választott bíróság, azaz a felek a vitájuk eldöntését állami bíróság helyett egy erre felhatalmazott, független testületre bízzák, és vállalják, hogy ítéletét betartják. A sportszövetségek alapszabályában szerepel a választottbíráskodás, így a nemzeti szervezetek a tagságukkal eleve elfogadják az illetékességét. Nem is gondolva, hogy ezzel igába hajtják a fejüket.
Általában a sport hétköznapi ügyeiről van szó (szerződések, átigazolások, doppingügyek), ezekhez képest a hokiszövetséget érintő mostani döntés több mint kötelezés, durva lerombolása az IIHF belső ügyeinek, még úgy is, hogy az indulási jogosultság is lehet a per tárgya. A mostani döntés előzménye, hogy az IIHF júliusban fenntartotta kizárási határozatát, ezt támadták meg most az oroszok – sikerrel. Nem árt tudni, hogy kik alkották a CAS háromtagú tanácsát, tehát: az olasz Giulio Palermo volt a testület elnöke, tagjai pedig Iszmail Szelim Egyiptomból és Mark Hovell Nagy-Britanniából. Egyik ország sem hokinagyhatalom, igaz, a döntés sem a sport kategóriája, túlmutat rajta azzal, hogy alulmúl minden eddigi politikai akciót.
Amióta nagykorú lett a sportelit (pénz és befolyás), a NOB (amely nem mellesleg a nyáron felfüggesztette az Orosz Olimpiai Bizottság eltiltását) fényévekre van a coubertini eszméktől, ideától, nem vezére a sportnak, hanem tán létét is veszélyeztetve érezve, igyekszik alkalmazkodni a világhoz (az a sport, ami pénzt hoz és néznek), a FIFA elnöke pedig megpróbálhatta uralma alá hajtani a futballvilágot, a tényeknél sokkal fontosabb, hogy mi van mögöttük. Vagy ki, sőt kik, mert azért a személyes kapcsolatok ma is döntőek, persze már réges-rég nem a sportbarátság jegyében.
És jóval többet érnek egy-egy ölelésnél.
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Elveszett a szellemiség – Thury Gábor jegyzete

De miért éppen Felcsút? – Kun Zoltán jegyzete




