Jégkorong: amerikai csatárral erősít a DVTK

2023.07.21. 21:37
null
Az amerikai Tyler Barrow a DVTK-hoz igazolt (Fotó: dvtk.eu)
Az amerikai Tyler Barrow egyéves szerződést kötött a jégkorong Erste Ligában szereplő DVTK Jegesmedvék csapatával.

A miskolci klub pénteken jelentette be a 25 esztendős csatár leigazolását. Barrow az előző idényben a brit ligában érdekelt Manchester Stormot erősítette, és 23 mérkőzésen 7 góllal, valamint 6 gólpasszal segítette a negyeddöntőig jutó alakulatot. A támadó kifejezetten ponterősnek számított az amerikai juniorligákban, szinte kivétel nélkül hozta a mérkőzésenkénti egypontos átlagot, a 2016–2017-es kiírásban pedig bajnoki címet is ünnepelhetett a USPHL Elite ligában. Juniorévei után a Wilkes University csapatánál folytatta a pályafutását és az itt töltött négy esztendő alatt is pont/meccs átlag feletti statisztikákkal rendelkezett.

A magyar bajnoki címvédő FTC-Telekom pedig azt közölte, hogy speciális szerződést kötött cseh hátvédjével, a 37 esztendős Josef Hraballal, aki majd csak decemberben csatlakozik a gárdához. A légiós tavaly novemberben érkezett a zöld-fehérekhez, az alapszakaszban 16, a rájátszásban pedig hat pontot termelt.

Az alapszakaszelső Budapest Jégkorong Akadémia HC Kazahsztánból igazolt orosz hátvédet a 30 éves, 190 centis Vitalij Tyeszlenko személyében, míg a Csíkszereda megegyezett Láday Tamással, aki az ötödik szezonjára készülhet szülővárosában.

Legfrissebb hírek

A Fradi nyerte meg a derbit a női NB I-ben, Miskolcon gálázott az ETO

Labdarúgó NB I
1 órája

FTC: „Csak egy sokat dolgozó fiú vagyok a klubban” – Kubatov Gábor indul az októberi elnökválasztáson

Labdarúgó NB I
7 órája

Jön a román élvonal történetének első székely rangadója

Minden más foci
Tegnap, 17:58

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:21

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
Tegnap, 13:45

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
Tegnap, 13:25

Kristoffer Zachariassen a nagy pillanatok embere

Európa-liga
Tegnap, 10:58

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
Tegnap, 9:56