Jégkorong: érik a hazai nézőcsúcs a Kanada elleni meccsen

Vágólapra másolva!
2023.04.17. 17:33
null
Ismét nézőcsúcs lehet Kanada ellen (Fotó: Dömötör Csaba)
Közel tízezer jegy fogyott el eddig a május 9-i Magyarország–Kanada jégkorong-világbajnoki felkészülési mérkőzésre, és minden bizonnyal megdől a hazai hokis nézőcsúcs.


A találkozót a jégkorongrendezvény esetén 18 ezer férőhelyes MVM Dome-ban rendezik.

Fodor Ádám, a magyar szövetség kommunikációs osztályának vezetője az MTI-nek hétfőn elmondta, szinte már csak a két legolcsóbb kategóriájú belépők, illetve a legdrágább jegyek közül kevés kapható. Hozzátette: remélik, hogy a hét második felétől, amikorra Kanada megígérte a vb-keret kijelölését, felfut az értékesítés.

Az eddigi magyarországi nézőcsúcsot fedett pályán a 2004. április 20-i, ugyancsak Kanada elleni vb-felkészülési meccs (2–9) tartja, a Papp László Budapest Sportarénában 9900-an voltak jelen. Szabadtéren az 1973. november 19-i Ferencváros és a nyugat-német Füssen BEK-meccsét nézték meg a legtöbben – 5–3-as hazai siker született –, a Kisstadionba közel 11 500-an látogattak ki.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Hosszabbítás után 2035-ig marad a versenynaptárban a Kanadai Nagydíj

F1
2025.06.17. 16:50

A hoki és a sport összekovácsoló ereje a jégen jelent meg Mátyásföldön

Jégkorong
2025.06.10. 20:21

Gól nélküli döntetlennel melegített Azerbajdzsán a mieink elleni mérkőzésre

Minden más foci
2025.06.07. 17:29

Szenzáció a jégkorong-vb-n: Dánia az utolsó percekben ütött gólokkal kiejtette Kanadát!

Jégkorong
2025.05.22. 22:50

Bennmaradás, katarzis nélkül – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2025.05.21. 06:38

Olvasóink szerint Bálizs Bence volt a mieink legjobbja

Jégkorong
2025.05.20. 19:23

Értékelje a magyar válogatott játékosainak a vb-n nyújtott teljesítményét!

Jégkorong
2025.05.19. 22:57

Norvégiától kikapott, de még benn maradhat a magyar válogatott

Jégkorong
2025.05.19. 22:30
Ezek is érdekelhetik