Jégkorong: távozik az UTE szakmai stábja

2023.02.17. 14:51
null
Új szakmai stáb érkezik az Újpesthez (Fotó: facebook.com/utehoki)
Virág Csaba és segítői is távoznak az UTE jégkorongcsapatától – jelentette be a klub pénteken.   

„A csapat eredményessége a minimális elvárást sem érte el, a gyenge bajnoki szereplés miatt változás lesz az UTE kispadján” – áll a lila-fehérek hivatalos oldalán, kiemelve, hogy a vezetőségnek csalódást okozott a Dunaújváros elleni rájátszáskvalifikációs párharc elvesztése.

A Magyar Kupában nyert bronzérem ellenére az utolsó bajnoki vereséget követően Ancsin János szakosztály-igazgató elbúcsúzott a csapatot irányító edzőktől.

„Rengeteg sérülés és sok más nehézség is hátráltatott minket, a légiósaink kiválasztása sem sikerült, és ugyan időnként nem játszottunk rosszul, balszerencsés volt az egész szezon. Ilyen helyzetben pedig természetes, hogy egy idő után már nem működik a csapat kémiája, ezért most váltanunk kell” – idézte a honlap Ancsint, aki azt is elmondta, hogy a megüresedő pozíciókra már megvannak a „kiszemeltek”, akikkel minél előbb szeretnének megállapodni.

Legfrissebb hírek

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
12 órája

Erste Liga: 15 gólos meccset nyert meg az Újpest

Jégkorong
2026.09.20. 20:36

Női röplabda: dobogóra pályáznak az újpestiek a bajnokságban és a kupában is

Röplabda
2026.09.16. 11:38

Újpesten továbbra is építenek a saját nevelésű fiatalokra

Jégkorong
2026.07.22. 11:08

Erste Liga: Érkezők és távozók Újpesten

Jégkorong
2026.07.09. 11:35

Gyertyagyújtással emlékeznek Németh Zsanettre

Birkózás
2026.06.24. 15:18

Öttusa: aranyak és arányok az UTE utánpótlásában

Utánpótlássport
2026.06.09. 18:09

Elődöntőbe jutott a címvédő Gyergyó és a Brassó az Erste Ligában

Jégkorong
2026.03.16. 21:08