Jégkorong: Kanadával játszhat edzőmeccset Budapesten a válogatott – sajtóhír

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.02.17. 12:40
null
Tavasszal a kanadai válogatott ellen léphet jégre az MVM Dome-ban a magyar jégkorong-válogatott (Fotó: Dömötör Csaba)
A Világgazdaság értesülései szerint tavasszal az MVM Dome-ban vív felkészülési mérkőzést az NHL-sztárokkal teletűzdelt kanadai férfi jégkorong-válogatottal az A-csoportos világbajnokságra készülő magyar nemzeti csapat.

A vg.hu értesülései szerint a magyar válogatott állandó edzőpartnerének számító Szlovénia mellett a világ egyik legsikeresebb jégkorongcsapatával, Kanadával is megmérkőzik tavasszal a májusi, tamperei A-csoportos világbajnokságra készülő magyar válogatott.

A portál úgy tudja, a találkozó helyszíne a budapesti MVM Dome lesz.

A Világgazdaság az információval kapcsolatban megkereste a Magyar Jégkorongszövetséget, de az MJSZ nem kívánta kommentálni az értesülést.

A kanadai csapat a közelmúltban egyébként többször is járt Magyarországon: 2004 tavaszán az MVM Dome-hoz képest feleakkora Papp László Budapest Sportarénában találkozott a két válogatott, amikor a juharlevelesek a mieinkkel vívták a csehországi vb előtti utolsó felkészülési mérkőzésüket. A felek 2004 és 2005 februárjában is összecsaptak Székesfehérváron és a BS-ben. A magyar együttes legutóbb 2016 őszén a Tüskecsarnokban játszott kanadai csapattal, de akkor az Európában játszó játékosokból állt össze a kanadai gárda.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik