Erste Liga: a kieső DEAC edzői stábja vállalja a felelősséget

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.02.13. 16:42
null
Kecskeméti Áron (balra) és György József vezetőedző nem korai búcsúra számított (Fotó: Kiss Annamarie / Hajdú-Bihari Napló)
Nagy arcul csapás mindannyiunknak, hogy már az Erste Liga rájátszásának selejtezőjében búcsúztunk, és nem jutottunk a legjobb nyolc közé – jelentette ki Kecskeméti Áron, a DEAC jégkorongcsapatának másodedzője.

 

A szakember hétfőn elmondta az MTI-nek, az alapszakaszban úgy lettek hetedikek, hogy csupán három ponttal gyűjtöttek kevesebbet a címvédő Csíkszeredánál, így éppen kvalifikációra kényszerültek, és ők választhattak maguknak ellenfelet. A sereghajtó Fehérvár Hoki Akadémiára esett a választásuk, de a rivális 3–0-s összesítéssel jutott tovább.

„A felelősség az edzői stábé, enyém és György József vezetőedzőé. Tudtuk, hogy ez a szabály, nem jutottunk egyenes ágon a negyeddöntőbe, kellett egy plusz kört játszanunk, de a Fehérvár jobb volt. Nincs értelme másban keresni a hibát. Nagy arcul csapás ez mindannyiunknak. Furcsa és fájó, hogy már február közepén meg lehet kezdeni a következő idényre a felkészülést” – mondta Kecskeméti.

Hozzátette: az elmúlt öt évben három trófeát sikerült begyűjteniük, két Magyar Kupát és egy szuperkupát.

„Egyszer fenn, egyszer lenn, de minél előbb rendeznünk kell a sorokat. Hiszem, hogy van bennünk ennyi erő” – fogalmazott a tréner.

Kitért arra, hogy a válogatott Hetényi Zoltánt formában kell tartani, hiszen a kapusnak február 12-e után a következő tétmérkőzése – ha bekerül a világbajnoki keretbe – májusban, három hónap múlva lenne, de igaz ez más, az Erste Ligában korán búcsúzó játékosokra is.

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda NB I: amerikai hátvéddel lett teljes a DEAC kerete – hivatalos

Kosárlabda
15 órája

Erste Liga: walesi edző a Brassónál

Jégkorong
2025.07.30. 17:48

Erste Liga: kialakult a bajnoki ezüstérmes DEAC kerete

Jégkorong
2025.07.29. 11:29

Horváth Bálint hazatért, és a BJAHC-hoz igazolt

Jégkorong
2025.07.25. 13:02

Vlagyiszlav Kulesov visszatér a DEAC-hoz

Jégkorong
2025.07.25. 11:54

Erste Liga: Mozer és Jeliszejev marad Debrecenben, Bucskin távozik

Jégkorong
2025.07.23. 18:29

Erste Liga: a DEAC-ban marad a házi pontkirály

Jégkorong
2025.07.21. 21:26

A versenyhelyzet növelésével lépne közelebb a mezőnyhöz a Dunaújváros

Jégkorong
2025.07.19. 11:25
Ezek is érdekelhetik