NHL: újabb kínai és európai mérkőzéseket terveznek

2021.09.18. 09:38
null
Bill Daly, a liga alelnöke hangsúlyozta: teljes mértékben amellett döntöttek, hogy a jövő februári pekingi olimpián szerepelhessenek az NHL-es játékosok (Fotó: AFP)
Újabb kínai és európai mérkőzéseket tervez az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) a közeljövőben – közölte az MTI.

 

Bill Daly, a liga alelnöke az NHL honlapjának elmondta, reményeik szerint novemberben a Colorado Avalanche és a Columbus Blue Jackets kétszer találkozott volna Helsinkiben, de a koronavírus-helyzet miatt végül elálltak az ötlettől. Ugyanakkor ismételten hangsúlyozta: teljes mértékben amellett döntöttek, hogy a jövő februári pekingi olimpián szerepelhessenek az NHL-es játékosok.

A profi liga éppen az olimpiai remények és reklám miatt 2017-ben Pekingben és Sanghajban, 2018-ban pedig Pekingben és Sencsenben már rendezett két-két felkészülési mérkőzést. Daly ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a jövőben újabb előidény-találkozókat szeretnének tartani az ázsiai országban.

Hozzátette: az európai terjeszkedés is fontos a ligának, 2017 óta nyolc alapszakasz- és több felkészülési mérkőzést játszottak a földrészen, ez a program tovább fut, csak most a pandémia közbeszólt.

Az alelnök kiemelte, hogy a világkupát ugyancsak támogatják, mert ez szinte teljes egészében NHL-rendezvény, ők tervezhetik és rendezhetik, ugyanakkor 2016 óta nem tudták megtartani. Akkor a szezon elején Torontóban gyűltek össze a világsztárok, ám elképzelhető, hogy a jövőben európai helyszíneken is lesznek vk-összecsapások, akárcsak 2004-ben.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Nem vesztegette az időt, Szongoth Domán máris Amerikába utazott

Jégkorong
1 órája

Ideális keltető – S. Tóth János jegyzete

Jégkorong
16 órája

Szongoth Dománt draftolta a Buffalo Sabres!

Amerikai sportok
2026.06.27. 21:18

Hat taggal bővül az NHL Hírességek Csarnoka

Amerikai sportok
2026.06.23. 11:49

Visszavonult a háromszoros Stanley-kupa-győztes Jonathan Toews

Amerikai sportok
2026.06.19. 20:39

NHL: nem tér vissza a Stanley-kupa-döntős Vegas vezetőedzője

Jégkorong
2026.06.16. 19:18

Húsz év után nyert ismét Stanley-kupát a Carolina

Amerikai sportok
2026.06.15. 06:29

NHL: újra nyert, egy lépésre a bajnoki címtől a Carolina

Amerikai sportok
2026.06.12. 05:59
Ezek is érdekelhetik