Erste Liga: az első harmadban lerendezte a Szeredát a Fradi

2021.02.18. 19:51
null
Ötször került be a pakk a kékek kapujába (Fotó: sportclub.ro)
Azok után, hogy a Ferencváros szerdai csíkszeredai vendégjátékán már a második harmad közepére eldőlt minden lényegi kérdés, a zöld-fehérek 24 óra alatt nemes bosszút álltak a 6–4-es vereségért: az első 20 perc után 5–0-s vendégvezetést mutatott az eredményjelző a hazai bázisú nemzetközi jégkorongbajnokság (Erste Liga) egyetlen csütörtöki mérkőzésén, melynek végeredménye 1–5 lett.

Az ötgólos előnyt egészen a találkozó legvégéig meg is őrizte Fodor Szabolcs alakulata, a hazaiak két perccel a vége előtt szépítettek, amivel kialakult az 5–1-es ferencvárosi győzelmet jelentő végeredmény.

Ez azt jelenti, hogy egyelőre – matematikailag – még nem nyerte meg az éllovas Brassó az alapszakaszt, mert az ötpontos hátrányban lévő Ferencváros a hátralévő két meccsén még hat pontot gyűjthet, és felugorhat a tabella élére. Persze ehhez az is kellene, hogy a brassóiak a hátralévő négy meccsükön egyszer se szerezzenek pontot.

JÉGKORONG
ERSTE LIGA, ALAPSZAKASZ
SC Csíkszereda (romániai)–FTC-Telekom 1–5
(0–5, 0–0, 1–0)
Csíkszereda,
zárt kapuk mögött. V: Csomortáni, Gergely L., André, Bándi (romániaiak)
CSÍKSZEREDA: Szamankov (László) Kuljas, Papp Sz. – Farkas T., Wishart – Láday, Salló A. – GyőrfyBecze T. (1)     , Bíró T., Taratuhin – Blackwater      1     , Combs, Yellow Horn – Casaneanu, Fodor Cs., Rokaly N. – Gecse O., Ilyés, Sándor Z.
Edző: Jason Morgan
FTC: NAGY K.
Ellerby, Hegyi Á. (1) – TÓTH GERGELY 1 , M. VERSTEEG (1) – BorosKóger D. 1, Hodgman, NAGY G. 1 (1) – Németh A., Kulmala (1), TÓTH A. (1) – Sági Martin, HAJÓS      1 (1)     , Somogyi B.      1 – Farkas L., Roczanov, Tóth Gergő – Tóth R.
Edző: Fodor Szabolcs
Kapura lövések: 23–33
Kiállítások: 14, ill. 6 perc
MESTERMÉRLEG
Jason Morgan:
– Azt hittük, könnyebb lesz az előző győzelem után. Fizikailag és mentálisan is elfáradtunk, sűrű időszak van mögöttünk. Ilyen a hoki: öt percre leblokkolsz, és kapsz ötöt...
Fodor Szabolcs: – A helyzeteinket az elején belőttük, emberelőnyben is eredményesek voltunk, továbbá kivédekeztük mindegyik hátrányunkat. A meggyőző első harmadunk után az előnyünk kitartott a végéig.

AZ ÁLLÁS

M GY HGY HV V L–K Gk P
1. Corona Brasov Wolves 32 21 3 5 3 130–76 +54 74
2. Sport Club Csíkszereda 36 21 3 2 10 171–121 +50 71
3. FTC-Telekom 34 18 6 3 7 140–105 +35 69
4. DEAC 35 17 3 3 12 122–98 +24 60
5. MAC HKB Újbuda 33 15 5 4 9 130–97 +33 59
6. Gyergyói Hoki Klub 32 13 2 9 8 80–87 –7 52
7. UTE 33 13 4 4 12 125–120 +5 51
8. Opten Vasas HC 32 7 1 3 21 89–128 –39 26
9. Titánok 33 4 4 3 22 81–144 –63 23
10. Dunaújvárosi Acélbikák 36 2 6 1 27 88–180 –92 19

 

Legfrissebb hírek

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
18 órája

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39

Joseph: Megmutattuk, hogy nem véletlenül jutottunk ki a világbajnokságra

Foci vb 2026
2026.06.27. 11:36

Erste Liga: Farkas Roland marad a magyar bajnoknál

Jégkorong
2026.06.26. 11:02

Magyar Zsolt a több játéklehetőség reményében írt alá a Csíkszeredához

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 07:01

Jégkorong: ponterős hátvédjével hosszabbított a DEAC, marad a Fradinál Horváth Milán

Jégkorong
2026.06.25. 18:09

NB I: francia igazolás a Fradinál, magyar válogatottak Újpesten – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 13:18

FTC: egy belső megbeszélés sokkolta a férfi kézicsapatot

Kézilabda
2026.06.25. 10:35
Ezek is érdekelhetik