NHL: már 26 játékosnak lett pozitív a koronavírustesztje

2020.06.30. 10:47
null
Laine (29) még nem lövöldözhet egy darabig (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) tájékoztatása szerint a liga csapatainak játékosai között eddig elvégzett vizsgálatok 26 pozitív koronavírustesztet, ami a június 8-a óta elkezdett kislétszámos edzések bevezetése óta a játékosok több mint 10 százalékát jelenti. Ennek ellenére a liga nem akar változtatni az eredeti elképzeléseken.

Az NHL küzdelmei március 12-én szakadtak félbe a koronavírus-járvány miatt, és június 8-ig csak egyénileg készülhettek a csapatok, ezt követően engedélyezte a kormány a kiscsoportos edzések elkezdését.

Nagyjából tíz nappal később kiderült, hogy a közös munka „eredményeként” 11 játékos megfertőződött, ám a pozitív teszteredményt produkáló játékosok neveit, csapatait nem hozták nyilvánosságra.

Az elmúlt egy hétben további teszteket végeztek el – a közös edzéseken részt vevő 250 játékost 1450 alkalommal tesztelték –, s újabb 15 pozitív esetet találtak. Mindez azt jelenti, hogy az átfertőzöttség több mint 10 százalékos a közös edzéseket látogatók között.

Ennek ellenére a liga ragaszkodik a korábbi terveihez, azaz a célja az, hogy július 10-től az edzőtáborokat is megnyissa a csapatok előtt, valamint továbbra is keresi azokat a városokat, amelyek vendégül látnák a 24 csapatos rájátszás mezőnyét. A mérkőzéseket két nagyvárosban rendeznék meg, zárt kapuk mögött, folyamatos egészségügyi vizsgálatok mellett.

Legfrissebb hírek

Nem vesztegette az időt, Szongoth Domán máris Amerikába utazott

Jégkorong
17 órája

Ideális keltető – S. Tóth János jegyzete

Jégkorong
2026.06.28. 23:54

Szongoth Dománt draftolta a Buffalo Sabres!

Amerikai sportok
2026.06.27. 21:18

Hat taggal bővül az NHL Hírességek Csarnoka

Amerikai sportok
2026.06.23. 11:49

Visszavonult a háromszoros Stanley-kupa-győztes Jonathan Toews

Amerikai sportok
2026.06.19. 20:39

NHL: nem tér vissza a Stanley-kupa-döntős Vegas vezetőedzője

Jégkorong
2026.06.16. 19:18

Húsz év után nyert ismét Stanley-kupát a Carolina

Amerikai sportok
2026.06.15. 06:29

NHL: újra nyert, egy lépésre a bajnoki címtől a Carolina

Amerikai sportok
2026.06.12. 05:59
Ezek is érdekelhetik