Jégkorong MK: az UTE a Dunaújvárost, a DEAC a HK Budapestet búcsúztatta

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.10.30. 20:32
null
Az UTE kiejtette a Dunaújvárosi Acélbikákat (Fotó: UTE Jégkorong – Facebook)
Az UTE hazai pályán 5–5-ös döntetlent játszott a remekül hajrázó Dunaújvárosi Acélbikák ellen, ám így is magabiztosan jutott tovább a jégkorong Magyar Kupa 1. fordulójából. A DEAC az edzőváltását épp ma bejelentő Hokiklub Budapesttel végzett döntetlenre – s jutott így is a következő körbe. A Fehérvár kettős győzelemmel búcsúztatta a Vasast.

Az UTE összesítésben már 8–1-re is vezetett, amikor a DAB minden mindegy alapon jégkorongozva elkezdett felzárkózni. A vendégcsapat végül a visszavágót 5–5-s döntetlenre mentette, de a továbbjutásra nem volt esélye a Megyeri úton.

Bár az első mérkőzésen háromgólos előnybe került, hét perc után megérintette a kiesés szele a Fehérvári Titánokat. A Vasas szenzációs kezdéssel ugyanis ennyi idő alatt ledolgozta az odavágón összeszedett hátrányát (3–0).

Eztán viszont fordult a kocka, s vele együtt a játék képe is, a fehérváriak még az első harmad vége előtt szépítettek, majd a második játékrészben egyenlítettek is. A záró felvonásban az előnyt is megszerezték, s bár a végén a Vasas még szépített, ez már csak az eredmény kozmetikázására volt elég (4–5), a Titánok végül kettős győzelemmel léptek a 2. fordulóba.

JÉGKORONG
MAGYAR KUPA
1. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓK
Újpesti TE–Dunaújvárosi Acélbikák 5–5
(2–0, 3–3, 0–2)
Továbbjutott: az UTE, 10–6-os összesítéssel
Debreceni EAC–Hokiklub Budapest 3–3 (2–0, 1–3, 0–0)
Továbbjutott: a DEAC, 11–4-es összesítéssel
Schiller-Vasas HC–Fehérvári Titánok 4–5 (3–1, 0–2, 1–2)
Továbbjutott: a Titánok 9–5-ös összesítéssel.

Legfrissebb hírek

Tóth Károly Balázs mentálisan fejlődött a legtöbbet Dunaújvárosban

Jégkorong
Tegnap, 10:52

Ünneplés: egész napos programsorozat a 140 éves UTE tiszteletére

Egyéb egyéni
2025.06.14. 14:15

Kosár: a Pécs, a Csata és a DEAC sikereiről szóltak az up-bajnokságok

Utánpótlássport
2025.06.12. 15:24

Erste Liga: fiatal kapust igazolt a DEAC – hivatalos

Jégkorong
2025.06.12. 12:36

A DEAC nyerte meg a női futsalosok bajnoki döntőjét

Minden más foci
2025.06.08. 21:16

Kosárlabda: ismét felült a trónra a DEAC U21-es csapata

Utánpótlássport
2025.06.02. 18:38

Kosárlabda: a DEAC nyert az U21-es férfi országos bajnokság döntőjében

Utánpótlássport
2025.06.01. 19:26

Korhut Mihály: Mondták, nem is olyan ügyetlen ez a gyerek…

Labdarúgó NB II
2025.05.29. 10:03
Ezek is érdekelhetik