Hoki: Vas marad a DVTK-ban, a klub marad a Tipsport Ligában

2019.02.28. 16:04
A következő két idényben is a szlovák ligában játszik a DVTK Jegesmedvék jégkorongcsapata, amely további kétéves szerződést kötött Vas Jánossal, a válogatott csapatkapitányával – jelentette be Egri István klubelnök a csütörtöki miskolci sajtótájékoztatón.

A játékost dicsérve a klubelnök úgy fogalmazott: „Jankó olyan fiú, aki ideális minden csapatvezetőnek és menedzsernek, olyan rendkívüli játékos, aki abszolút vezéregyéniség az öltözőben és a pályán egyaránt.” „Jankó olyan fiú, aki ideális minden csapatvezetőnek és menedzsernek, olyan rendkívüli játékos, aki abszolút vezéregyéniség az öltözőben és a pályán egyaránt.”

Kiemelte, a DVTK Jegesmedvék legnagyobb ereje, értéke az, hogy összetartó csapat.

Hozzátette: a következő szezonra a jelenlegi együttes csaknem valamennyi tagjával szerződést kötnek.

A miskolci hokisok a Tipsport Ligában a MAC Újbudával játszanak a negyeddöntőbe jutásért. A pénteken kezdődő, az egyik fél három megnyert összecsapásáig tartó párharcban az első két mérkőzésen a DVTK lesz a házigazda.

Glen Hanlon, a gárda kanadai vezetőedzője hangsúlyozta: természetesen győzni akarnak.

A Tipsport Ligában az alapszakasz első hat helyezettje automatikus résztvevője a negyeddöntőnek, míg a hetedik a tizedikkel, a nyolcadik (DVTK) pedig a kilencedikkel (MAC) vív kvalifikációs párharcot a nyolc közé jutásért.

Legfrissebb hírek

Jégkorong: Galanisz Nikandrosz 11 idény után távozik a DVTK-től – hivatalos

Jégkorong
2026.05.11. 16:37

Láda Balázs marad a DVTK Jegesmedvék vezetőedzője

Jégkorong
2026.04.17. 14:39

Erste Liga: visszavonul a DVTK csapatkapitánya

Jégkorong
2026.04.04. 18:46

Erste Liga: a DVTK kiejtésével döntős a Gyergyó, tartalékosan is lépéselőnybe került a BJA Brassóban

Jégkorong
2026.04.01. 19:46

A BJA HC hosszabbítás után került előnybe, a Gyergyó idegenben győzött az Erste Liga elődöntőjében

Jégkorong
2026.03.29. 20:30

Erste Liga: a DVTK-nak óriási motiváció az elődöntő

Jégkorong
2026.03.29. 12:01

Erste Liga: egymeccses eltiltást kapott a DVTK kanadai légiósa

Jégkorong
2026.03.28. 12:00

Mindkét erdélyi csapat kiegyenlített az Erste Liga elődöntőjében

Jégkorong
2026.03.26. 20:35
Ezek is érdekelhetik