Jégkorong: David Musial lett az újonc DEAC vezetőedzője

MTI MTIMTI MTI
2018.05.16. 13:06
A cseh-német kettős állampolgárságú David Musial irányítja a Debreceni Egyetemi Atlétikai Club (DEAC) újonc jégkorongcsapatának szakmai munkáját a következő szezontól.

A szerdai sajtótájékoztatón Fodor András szakosztályvezető felidézte: David Musial edzői pályája 2010-ben 35 évesen kezdődött játékos-edzőként Németországban. Később dolgozott a cseh harmadosztályban és az Opava U16-os csapatának szakmai vezetőjeként is.

A 42 esztendős szakembernek nem ismeretlen a magyar jég: az előző szezonban a Dunaújvárosi Acélbikák szakmai munkáját segítette, a magyar élcsapat volt az első komoly együttes, ahol edzőként szerepet vállalt - mondta a szakosztályvezető hozzátéve, hogy Musial korábban Németországban pszichológiát tanult, és folyamatban van a cseh jégkorongedzői A-licencének a megszerzése.

Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem (DE) kancellárja reményét fejezte ki, hogy a jégkorongosok is felzárkóznak majd a debreceni röplabdások, a férfi kézilabdások és a futsalosok sikereihez, ugyanakkor abban érdekeltek, hogy a hokicsapat „organikusan, lépésről lépésre fejlődjön, sportsikerekre is vágyva".

A szakosztály az idei első évben mintegy 200 millió forintból gazdálkodik - jelezte a kancellár még áprilisban, amikor Fodor Andrással bejelentették, hogy újra lesz felnőtt jégkorongcsapata Debrecennek, amely a DEAC színeiben indul szeptembertől az Erste Ligában.

Lóczi Lászlóné Kovács Marianna, a DEAC ügyvezetője és David Musial a sajtótájékoztatón látta el kézjegyével a szakvezető szerződését, amely 2019. június végéig szól.

A jégkorongot „egyszerűen, de teljes odaadással kell játszani, annyi szenvedéllyel, amennyit még elviselnek a bírók" – összegezte sportfilozófiáját David Musial.

Fodor András hozzátette: a játékosok mintegy háromnegyedével már szóbeli, vagy írásos szerződésük van, de csak azután nevezik meg őket, hogy jövő szerdán bemutatják a DEAC-projektet a jégkorongszövetségnek.

Annyit elárult, hogy a játékosok között öt olyan fiatal is lesz, akik a Debreceni Hoki Klub színeiben juniorként már bizonyítottak.

Legfrissebb hírek

Erste Liga: orosz csatárt szerződtetett a DEAC

Jégkorong
5 órája

A rekorder edző az Extraliga elődöntőjébe vezetné a Debrecent

Röplabda
2026.09.18. 10:21

Lelkes debreceniek, ferencvárosi hetes, igazi kupahangulat – DEAC–FTC képekben

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 16:38

Kondás Elemér tudja, nem félni kell a Fraditól, hanem játszani ellene

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 07:19

Bátor játékot vár a Ferencváros ellen a születésnapos Kondás Elemér

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 15:07

Orosz, fehérorosz és két magyar érkezett a DEAC jégkorongcsapatához

Jégkorong
2026.08.24. 16:32

Kiütötte a Veszprém az újoncot a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.08.21. 22:07

Három kiütés az NB III-ban: a Kaposvár és a Gyula 7–0-ra, a Dorog 6–0-ra győzött

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 20:31