Hoki-vb: búcsúzott Svájc, elődöntőben az amerikaiak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.05.14. 17:25
Elsőként az amerikai jégkorong-válogatott jutott be a Csehországban zajló világbajnokság elődöntőjébe, miután a negyeddöntőben két góllal jobbnak bizonyult a 2013-ban döntős Svájcnál. Az amerikaiak ellenfele a Svédország–Oroszország mérkőzés győztes lesz a szombati elődöntőben.

Kivédekezett emberhátrányt követően az első harmad közepén jutott vezetéshez Svájc, amely a második felvonás közepéig megőrizte előnyét. Az addig is mezőnyfölényben lévő amerikaiak akkor egyenlítettek, majd szűk egy perccel később már előnyhöz is jutottak.

A folytatásban az amerikaiak uralták a jeget, erőfeszítéseik az 51. percben értek újabb góllá. Nagyon érződött rajtuk, hogy nem akarnak nyílt végjátékba bocsátkozni, márpedig az egygólos előny sok mindenre jó, de arra semmiképpen, hogy megnyugodjon az előnyben lévő együttes. Helyes döntés volt a részükről.

A finisre ugyanis feltámadtak a svájciak, beszorították az ellenfelet, de nem tudtak közelebb kerülni. Az utolsó két percre még lehívták a kapusukat is, hiába.

JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKSÁG, CSEHORSZÁG
NEGYEDDÖNTŐ

Egyesült Államok–Svájc 3–1 (0–1, 2–0, 1–0)
Gólok:
13:04 Josi (0–1), 30:17 Smith (1–1), 31:14 Coyle (2–1), 50:33 Gardinier (3–1)
KÉSŐBB
Kanada–Fehéroroszország 16.15
Svédország–Oroszország 19.15
Finnország–Csehország 20.15

DÖNTŐ
(május 17.)
???–???
20.45
A 3. HELYÉRT (május 17.)
???–???
16.15
ELŐDÖNTŐ (május 16.)
???–???
15.15
???–???
19.15
NEGYEDDÖNTŐ (május 14.)
Egyesült Államok–Svájc
3–1
Svédország–Oroszország
16.15
Kanada–Fehéroroszország
19.15
Finnország–Csehország
20.15
Legfrissebb hírek

Negyeddöntőben a finnek, továbbra is pont nélkül a brit válogatott a jégkorong-vb-n

Jégkorong
10 órája

Nem sikerült borítani a papírformát, a magyar csapat simán kikapott a németektől a jégkorong-vb-n

Jégkorong
15 órája

Szilassy Zoltán: Szervezett és erős csapat a német

Jégkorong
22 órája

Jégkorong-vb: a finnek kiütéssel válaszoltak a lettek villámgyors góljára

Jégkorong
2026.05.21. 18:59

Jégkorong-vb: az amerikaiak szétlövés után nyertek a németek ellen a mieink csoportjában

Jégkorong
2026.05.20. 23:17

Jégkorong-vb: Svájc fölényesen nyerte a veretlenek csatáját a mieink csoportjában

Jégkorong
2026.05.20. 18:52

Fantasztikus győzelemmel karnyújtásnyira került a mieink bennmaradása a hoki-vb-n

Jégkorong
2026.05.19. 20:14

Kemény összecsapásra számít a magyar válogatott ellen a klagenfurti hátvéd, Clemens Unterweger

Jégkorong
2026.05.16. 16:16
Ezek is érdekelhetik