Jégkorong Mol Liga: hirtelen halál, újra az Érsekújvár örül

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.10. 20:33
A Nové Zámky hazai pályán hosszabbítást követően 3–2-re legyőzte a Corona Brasov legénységét a jégkorong Mol Liga döntőjének hétfő esti második mérkőzésén. Az érsekújváriak 2–0-r avezetnek a brassóiak ellen az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc összesítésében.

Erik Weissmann lövésével a hazaiak már a 2. percben megszerezték a vezetést, ám a későbbiekben hiába kerültek háromszor is emberelőnyös helyzetbe – egyet maguk is kivédekeztek –, nem tudták növelni az előnyt.Erik Weissmann lövésével a hazaiak már a 2. percben megszerezték a vezetést, ám a későbbiekben hiába kerültek háromszor is emberelőnyös helyzetbe – egyet maguk is kivédekeztek –, nem tudták növelni az előnyt.

Az elpuskázott lehetőségek a második harmad derekán megbosszulták magukat: Nagy Csaba és Martin Saluga másfél perc leforgása alatt megfordította az állást. A lesipuskás Marek Uram a harmad végjátékában, szinte az alapvonalról egyenlített, így az utolsó játékrészt döntetlenről kezdték a csapatok.

A harmadik periódus nem hozott gólt, jött a hosszabbítás, amelynek elején egy áthúzódó kiállítás miatt a hazaiak fél percig emberelőnyben játszhattak – és ez elég volt ahhoz, hogy Uram passzából Vladimir Kames bevarrja a győztes gólt.

Az érsekújváriak mindkét hazai meccsüket megnyerték, folytatás csütörtökön Brassóban.

DÖNTŐ
(Az egyik fél negyedik győzelméig.)
HC NOVÉ ZÁMKY–ASC CORONA BRASOV AZ ÖSSZESÍTETT ÁLLÁS: 2–0
HC Nové Zámky–ASC Corona Brasov 4–2 (1–1, 0–2, 3–0)
Gólszerző: Caladi, Podstavek, Kames, Weissmann, ill. Gliga, Péter R.
HC Nové Zámky–ASC Corona Brasov 3–2 (1–0, 1–2, 0–0, 1–0), h. u.
Gólszerző: Weissmann, Uram, Kames, ill. Nagy Cs., Saluga
ASC Corona Brasov–HC Nové Zámky március 13. (csütörtök)
ASC Corona Brasov–HC Nové Zámky március 14. (péntek)
HC Nové Zámky–ASC Corona Brasov március 17. (hétfő) – ha kell
ASC Corona Brasov–HC Nové Zámky március 20. (csütörtök) – ha kell
HC Nové Zámky–ASC Corona Brasov március 23. (vasárnap) – ha kell

 

Legfrissebb hírek

A Gyergyó nagyon megverte a Brassót az Erste Liga rangadóján

Jégkorong
2026.01.28. 19:56

Erste Liga: a Brassó a DEAC legyőzésével megnyerte az alapszakaszt

Jégkorong
2026.01.25. 20:51

Erste Liga: öt gólt szerezve nyert a ligaelső Brassó, Gyergyóban maradt alul a DEAC

Jégkorong
2026.01.23. 20:13

Afentaler Sára és Varga Emőke a román kézilabda-bajnokságba szerződött

Kézilabda
2026.01.13. 12:33

Erste Liga: a Brassó kilenc, a Csíkszereda hat gólt ütve győzött

Jégkorong
2026.01.09. 19:58

Újabb erdélyi klubbal hozta hírbe a román sajtó Janurik Kingát

Kézilabda
2026.01.09. 15:34

Erste Liga: a Brassó és az Újpest is sorozatban ötödször nyert

Jégkorong
2026.01.02. 21:30

Újpesten nyert a Brassó, a FEHA legyőzte a Csíkszeredát az Erste Ligában

Jégkorong
2025.12.19. 20:58
Ezek is érdekelhetik