Vas Márton: Javulnunk kell, már a következő meccsre is

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.15. 08:38
null
A magyar válogatott felvette a kesztyűt a britek ellen – Vas Márton szerint ez volt a siker kulcsa (fotó: Mirkó István)
A házigazda magyar jégkorong-válogatott győzelemmel kezdett a Budapesten zajló divízió 1/A-s világbajnokságon, miután az első forduló zárásaként kétgólos sikert könyvelt el Nagy-Britannia ellen. Magyar részről a mérkőzés egyik legjobbja Vas Márton volt, aki hátvédként is remekelt: gólja mellett két gólpasszt is jegyzett. A Volán hokisa szerint a folytatásban ennél többet kell mutatnia a válogatottnak.

– Első hátvédgólja?
– Még csak az sem, régebben játszottam én már védőt, nem is keveset.

– A látottak alapján nem sokat felejtett.
– Inkább úgy mondom, élvezem a hokit, játszom a legjobb tudásom szerint azon a poszton, ahol épp számítanak rám.

SZAVAZÁS

Ön szerint feljut a magyar jégkorong-válogatott a 2013-as, budapesti divíziós vb-n az A-csoportba?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

– A gól?
– Azt játszottuk, amit kért tőlünk a kapitány, bevittük a szélen a korongot, valaki ellőtte, és én jártam arra, amerre a kipattanó jött.

– Így elmondva a világ legegyszerűbb dolgának hangzik.
– Ez tényleg az volt. Jött a zsuga elém, üres kapum volt, sima ügy.

– Maga a meccs kevésbé indult simának.
– Egy kicsit valóban kerestük az elején a ritmust, a tempót, az utat, hogy hogyan is kellene játszani ebben a melegben, de aztán sikerült megtalálnunk, most már az a dolgunk, hogy így folytassuk.

– Ilyesféle összecsapásra számítottak amúgy? Elvégre a kezdés ritkán egyszerű egy világversenyen.
– Na igen, ráadásul a britekről is tudtuk, milyen nehéz ellenfelek, kemény és jól képzett játékosok. Épp ezért készültünk arra, hogy keményen játsszunk ellenük, a saját fegyverükkel verjük meg őket, és össze is jött.

– Mennyire nehéz úgy játszani, hogy a kapujához szögezik az ellenfelet, de sokáig nincs eredménye, a túlvégen meg ritkán jár a korong, de mindig nagy a veszély?
– Szuper Levinek nehéz igazán, hogy két-három percig a környékén se jár senki, aztán meg hirtelen ott a zűrzavar előtte, úgyhogy igyekeztünk a lehető legtöbbet segíteni neki. Három kettőnél fogott is egy hatalmasat, utána nem sokkal belőttük a negyediket, és meg is volt a meccs.

– Akkor eddig minden rendben?
– Megvan a győzelem, de persze javulnunk kell, már a következő meccsre is. A megbeszélteket igyekeztünk jól megvalósítani, és bár Dél-Korea más stílusú csapat, mint a brit, hétfőn is ez lesz a dolgunk: hajtani tovább.

Remek kezdés - négy gólt lőttünk a briteknek

Nyitány - a britek kipipálva

MI TÖRTÉNT A SZURKOLÓI FALUBAN? HOGY LÁTTA VAS JÁNOS A MEG NEM ADOTT GÓLJÁT? MIKÉNT ÉRTÉKEL NAGY GERGŐ? VÁLASZOK A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN!

DIVÍZIÓ 1/A-S VILÁGBAJNOKSÁG, BUDAPEST, 1. FORDULÓ – EMLÉKEZTETŐ
NAGY-BRITANNIA–MAGYARORSZÁG 2–4
(1–0, 1–3, 0–1)
Papp László Budapest Sportaréna, 8500 néző. Vezette: Meszynski (lengyel), St. Jacques (kanadai), Szergejev (szerb), Hull (kanadai)
NAGY-BRITANNIA: Murphy – D. Phillips, Meyers, Myers, Tait, Hill – Lee, Weaver, Peacock, Dowd, Shields – Richardson, Thomas, Clarke, Davies, Lachowicz – Boothroyd, Nell, Farmer, Owen, J. Phillips. Szövetségi kapitány: Tony Hand
MAGYARORSZÁG: Szuper – Sille, Szirányi B., Sofron, Bartalis, Ladányi – Gőz, Horváth A., Hári, Vas J., Mihály Á. – Vas M., Tokaji, Kovács Cs., Sikorcin, Benk – Pozsgai, Szélig, Magosi, Nagy K., Nagy G. Szövetségi kapitány: Rich Chernomaz
Gól: 16:06 D. Phillips (Tait, Hill – 1–0), 22:09 Nagy G. (Ladányi, Vas M. – ee., 1–1), 28:12 Vas M. (Vas J., Hári – 1–2), 30:52 Shields (Dowd, Weaver – ee., 2–2), 36:37 Ladányi (Nagy K., Szélig – 2–3), 51:52 Sikorcin (Horváth A. – 2–4)
Kiállítás: 10, ill. 10 perc

A FORDULÓ KORÁBBI MÉRKŐZÉSEI
DÉL-KOREA–OLASZORSZÁG 0–4 (0–1, 0–2, 0–1)

JAPÁN–KAZAHSZTÁN 2–5 (1–1, 1–2, 0–2)

A HÉTFŐI PROGRAM
Olaszország–Japán 12.30
Kazahsztán–Nagy-Britannia 16 (tv: Sport2)
Magyarország–Dél-Korea 19.30 (tv: Sport1)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik