Szétlövésben kapott ki 4–3-ra a Montreal a Blues-tól

Vágólapra másolva!
2008.03.19. 09:33
A 159. játéknap legnagyobb meglepetését a Nyugati-főcsoport utolsó előtti helyén álló St. Louis Blues okozta, a keleti második Montreal idegenbeli legyőzésével.
A Blues hokisa David Blackes (balra) Andrei Kosticint kényszerítette térdre, csapata pedig a Montrealt
Fotó: Reuters
A Blues hokisa David Blackes (balra) Andrei Kosticint kényszerítette térdre, csapata pedig a Montrealt
A Blues hokisa David Blackes (balra) Andrei Kosticint kényszerítette térdre, csapata pedig a Montrealt
Fotó: Reuters
A Blues hokisa David Blackes (balra) Andrei Kosticint kényszerítette térdre, csapata pedig a Montrealt

A Montreal Canadiens már az 5. percben hátrányba került a St. Loius ellen. Keith Tkachuk szerzett vezetést a vendégek javára.

A 12. percben Christopher Higgins egyenlített, majd a második harmad 10 percében Saku Koivu révén már a vezetést is megszerezték a hazaiak.

Ekkor úgy tűnt, hogy a keleti listát a New Jersey-vel holtversenyben vezető (90-90 pontjuk van) Montreal megszerzi a papírformának számító győzelmet.

Ezt azonban a Blues nem így gondolta, mert előbb Andy McDonald révén egyenlített, majd Brad Boyes révén a vezetést is átvette.

Az utolsó harmadban Sergei Kosticin passzából Mikhail Grabovski alakította ki a 3–3-as eredményt, ami már a hosszabbítás során sem változott. A szétlövésben a vendégek bizonyultak jobbnak, akik ezzel a találkozót is megnyerték.

A Keleti főcsoportban hatodik New York Rangers megverte az ugyanitt negyedik Pittsburgh Penguins-t, míg a nyugati hetedik Calgary kikapott a Colombustól. Az Edmonton Oliers–Phoenix Coyotes meccsen gólzáporos hazai siker született.

NHL, 159. JÁTÉKNAP

New York Islanders Toronto Maple Leafs 1–3
New York Rangers Pittsburgh Penguins 5–2
Philadelphia Flyers Atlanta Thrasers 3–2
Columbus Blue Jackets Calgary Flames 3–0
Montreal Canadiens St. Louis Blues 3–4
Nashville Predators Washington Capitals 2–4
Edmonton Oilers Phoenix Coyotes 8–4
Los Angeles Kings San Jose Sharks 1–2
Legfrissebb hírek

NHL: drámai hajrá Montrealban, jubileumi gól Tampában

Amerikai sportok
2026.01.21. 07:54

Elhunyt Glenn Hall, az NHL kapuslegendája

Amerikai sportok
2026.01.08. 08:48

NHL: a Chicago tíz gólt hozó meccsen győzte le a St. Louist

Amerikai sportok
2026.01.08. 07:25

Karlsson remeklésével a Canucks sorozatban a negyedik győzelmét aratta az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.12.21. 08:17

NHL: rangadót nyert a Blues; megszakította rossz sorozatát a Mammoth

Amerikai sportok
2025.12.13. 08:39

NHL: Toffoli-show San Joséban, kilencgólos meccsen nyert a Sharks

Amerikai sportok
2025.12.02. 08:10

Három mérkőzés hosszabbítás után, egy szétlövéssel dőlt el az NHL-ben – videó

Amerikai sportok
2025.11.15. 11:45

Ovecskin beütötte 900. gólját az NHL-ben, nem is akármilyet

Amerikai sportok
2025.11.06. 09:13
Ezek is érdekelhetik