Számos példa bizonyítja: van út az NB III-ból az NB I-be, még a Fradinál is

PAUNOCH PÉTER (BLOG)PAUNOCH PÉTER (BLOG)
Vágólapra másolva!
2024.03.15. 06:00
Varga Ádám végigjárta a Ferencváros korosztályos csapatait, védett az NB III-ban is, jelenleg pedig az NB I-es csapat második számú kapusa (Fotó: fradi.hu)
Az elmúlt időszakban egyre több olyan példát látok, hogy nemrég még NB III-as játékosok az NB I-ben is abszolút megállják a helyüket. Alábbi blogbejegyzésemre erre szeretném ráirányítani a figyelmet, hogy lássuk, mennyire fontos, hogy a harmadosztályban futballozó játékosokat se tévesszük szem elől. A játékosügynök szemével – Paunoch Péter blogja.

 

 

A labdarúgó NB I kapcsán olykor hajlamosak vagyunk elfogadni bizonyos általánosításokat, amelyeket aztán örökérvényűnek gondolunk, és nem feltétlenül vesszük észre, ha közben módosul a tendencia.

Az egyik ilyen általánosítás volt néhány éve, hogy több évnyi NB II-es szereplés után, jelentős élvonalbeli múlt nélkül meglehetősen nehéz kitörni a másodosztályból és aztán meghatározó játékossá válni az NB I-ben. Az pedig már-már elképzelhetetlennek tűnt a 12 csapatos élvonal bevezetése óta, hogy az NB III-ból is egyre több játékos számára vezessen út az NB I-be, sőt akár a válogatottba vagy éppen külföldre is.

Az előző blogbejegyzésemben már hoztam példákat olyan játékosokra, akik három éve az NB II-nél is alacsonyabb szinten futballoztak, de azóta sikerült betörniük az NB I-be – a Kecskemét a télen két ilyen játékos is értékesített. Az egyik közülük ügyfelem, Szalai Gábor, aki ezen a télen az egyetlen olyan magyar játékos volt az NB I-ben, akiért külföldi csapat, nevesül a svájci Lausanne-Sport átigazolási díjat fizetett. Szalai Gábor a kecskeméti utánpótlásból kikerülve, a 2020–2021-es idényben még az NB III-ban szerepelt 29 mérkőzésen és védőként négy gólt is szerzett. Majd a következő idényben már az NB II-ben játszott 30 meccsen és 10 gólt ért el 22 éves korára, aztán jöhetett másfél év az NB I-ben 48 pályára lépéssel, hét góllal. Most pedig ott tart, hogy kedden ismét meghívót kapott a válogatott keretébe, és hat meccsen játszott már a svájci élvonalban. A másik kecskeméti példa pedig Szuhodovszki Somáé, aki 2020–2021-ben még a megyei bajnokságban játszott 19 mérkőzésen (akkor még az ETO Akadémia játékosaként), aztán pedig Kecskeméten az NB II-ben, majd az élvonalban, és 2023-ban bemutatkozott az NB I-ben is.

Aztán ugyancsak a Kecskemétben ebben az idényben 21 NB I-es meccsen már három gólt szerzett az a Pálinkás Gergő, aki 2022 májusában, tehát egy évvel azt megelőzően, hogy a KTE szerződtette volna, még az NB III Keleti csoportjában játszott a Kazincbarcikával. A télen pedig Helmich Pált szerződtették az NB III-as ESMTK-ból, aki azóta már négy NB I-es meccsen is szerepelt, és meghívót kapott az U20-as válogatottba. Az MTK-ból Végh Bence említhető, aki 2021–2022-ben még 33 találkozón kapott lehetőséget a Mosonmagyaróvárban, az NB III-ban, jelenleg pedig már ott tart, hogy 15 meccsen játszott az NB I-ben és szerzett egy gólt is a 26 éves játékos. Ezek a példák mind azt mutatják, hogy az NB III-ból rövid idő alatt is el lehet jutni az élvonalig, ha valaki képes fejlődni, képes fokozatosan egyre többet dolgozni a folyamatos előrelépés érdekében.

Egy másik, mára már közhellyé vált megállapítás szerint a Ferencváros utánpótlásából kikerülő magyar fiataloknak nincs esélyük arra, hogy NB I-es játékosokká váljanak, mert a Fradiban játszik a legtöbb légiós, és többségében ők szerepelnek az első csapatban. A megállapításnak az a része, hogy a Ferencvárosban keretében találjuk a legtöbb légióst, továbbra is igaz, ugyanakkor egyre több példát tudunk mondani olyan, az FTC-ben nevelkedett játékosokra, akik akár a Fradiban, akár az FTC-től elkerülve másik NB I-es klubnál bizonyítani tudnak.

A legfrissebb példa ügyfelemé, a 25 éves Varga Ádámé, aki 7 éves kora óta a Ferencváros játékosa. Végigjárta a klub korosztályos csapatait, védett az NB III-as együttesben, majd három idényen keresztül az NB II-es Soroksárban bizonyíthatott. Jó teljesítményének köszönhetően pedig az élvonalbeli Kecskemét vette kölcsön az előző évadban ott szerepelt tíz NB I-es mérkőzésen. Miután ott sem okozott csalódást, a Ferencvárosnál is elég érettnek találták ahhoz, hogy Dibusz Dénes mellett megkapja a lehetőséget a bizonyításra az első csapatban, és élt is vele. Az NB I-ben két meccsen védett (az Újpest elleni, őszi 3–0-s derbin és az MTK elleni, 5–1-es örökrangadón), csak egy gólt kapott, a Magyar Kupában pedig mindhárom meccsen ő védett, és legutóbb a DVSC ellen egyenesen főszereplővé lépett elő, hiszen a tizenegyespárbajban védeni tudta Kocsis Dominik lövését, így a Fradi jutott tovább. Varga Ádám hosszú távon méltó utódja lehet a Ferencvárosnál Dibusz Dénesnek, akitől sokat tanulhat.

Ugyanakkor a Ferencváros jelenlegi keretében több olyan játékost is találunk, akik a klub utánpótlásából kikerülve, előbb Soroksáron, majd az FTC az első csapatában is bizonyítani tudtak, és az utánpótlás-válogatottakba is meghívót kaptak. A legismertebb példa persze a tavaly berobbanó, 18 éves Lisztes Krisztiáné, aki két éve az NB III-as csapatban játszott húsz meccsen. A következő évadot pedig már az NB II-ben, Soroksáron kezdte, egy éve tavaly márciusban is ott játszott még, aztán áprilisban lehetőséget kapott az NB I-ben, a Fehérvár ellen, akkor még 17 esztendősen duplázott, majd a következő öt mérkőzésen szerzett további három gólt és ezzel megalapozta azt, hogy nyáron szerződtesse a német élvonalbeli Frankfurt, melyhez idén csatlakozik. Közben bemutatkozott és gólt is szerezett az U21-es válogatottban és a jelenlegi idényben is szerzett már hat gólt 15 mérkőzésen (most éppen sérüléssel bajlódik).

Aztán említhetjük Katona Bálintot is. Három éve még ő is az NB III Közép-csoportjában szerepelt. Majd egy szinttel följebb lépett, a Kecskemét NB II-es csapatában szerepelt, az előző idényben pedig már az NB I-ben játszott 33 meccsen, szerzett nyolc gólt és főszerepet játszott abban, hogy a csapat ezüstérmet szerzett, és szerepelt az U21-es válogatottban is. Ebben az idényben pedig már a Ferencvárosban is tudott bizonyítani, hiszen11 tétmeccsen négy gólpasszt is adott. Tehát nála is megrajzolható az a fejlődési ív, mint Varga Ádám vagy Lisztes esetében, ahogy a Fradi utánpótlásából, az NB III-on és az NB II-n keresztül eljutott az élvonalba és aztán Fradi első csapatába. Ide sorolhatjuk még a 18 éves Tóth Alexet is, akivel éppen pénteken hosszabbított szerződést az FTC, ő is játszott az NB III-as csapatban, Soroksáron az NB II-ben és bemutatkozott már a Ferencváros első csapatában is az élvonalban.

Persze több olyan játékos is van, aki ugyan a Ferencváros első csapatáig nem jut el, de a fenti utat végigjárva más NB I-es csapatban megtalálja a számításait és stabil élvonalbeli játékossá tud válni. Itt tudom említeni az U21-es válogatott Iyinbor Patrickot, aki Varga Ádámhoz hasonlóan évek óta az ügyfelem. Ő a Fradi NB III-as csapata után nem Soroksárra, hanem az akkor NB II-es Vasasba ment kölcsönbe, majd fel is jutott az élvonalba az angyalföldiekkel. A Vasas tavaly ugyan kiesett, de Iyinbor teljesítménye meggyőző volt, így át tudott igazolni Kecskemétre, ahol 18 tétmeccsen szerepelt ebben az idényben, és összesen 41 első osztályú meccsnél tart.

Ugyanakkor az elmúlt évekből is tudunk hasonló játékosokat mondani, akiknek a Ferencváros utánpótlásából a Fradi NB III-as csapatába, majd az NB II-be, többnyire Soroksárra vezetett az útjuk, majd onnan az NB I-be. Ide tartozik Haris Attila (Balmazújváros, DVSC, Paks), Silye Erik (Mezőkövesd, Vasas, Paks), de említhetjük friss példaként a 21 éves Vogyicska Balázst is, aki a Ferencváros II-ből először az NB II-es Kozármislenybe került, és idén januárban szerződtette a Zalaegerszeg, már be is mutatkozott az NB I-ben.

Ezek a példák mind azt mutatják, hogy az NB III-ból, legyen az a Ferencváros II vagy bármely másik NB III-as csapat, igen is vezet út az élvonalba. Az a fontos, hogy a következő lépést mindig egy olyan csapat jelentse, ahol a játékos megkapja a lehetőséget a bizonyításra és fejlődni tud.  Persze az is lényeges, hogy az NB III-ban futballozó fiatalokban meglássuk a lehetőséget, kik azok, akik valóban képesek lennének magasabb szinten is helyt állni. Itt jutunk vissza a megfigyelés, a hatékony scouting témaköréhez, ami ezen a szinten, vagyis az NB III szintjén is elengedhetetlen, ha olyan fiatalokat szeretnénk találni, akikben  megvan az NB I-es karrier lehetősége. Ezért is indítunk tavasszal is játékosmegfigyelő tanfolyamot a Football Education Centernél, hogy minden szinten egyre több olyan szakember legyen, aki képes észrevenni, felfedezni azokat a játékosokat, akikben megvan az NB I-es vagy akár a válogatott karrier lehetősége.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik