Will Still veszi át a Nizzába távozó edző helyét Lensban – hivatalos

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.06.10. 18:54
Fotó: rclens.fr
Megvan a francia labdarúgó-élvonalbeli (Ligue 1) Reimstől távozó Will Still új csapata, a 31 éves trénerre a Lens csapott le – derül ki az észak-franciaországi klub honlapján közölt közleményből.

 

Will Still angol anya és apa Belgiumban született gyermeke, és nem kis részben videojátékok segítségével képezte ki magát futballedzővé. A Reimsnél annak idején (2022 őszén) úgy nevezték ki, hogy nem volt megfelelő végzettsége – a klub meccsenként több mint 20 ezer eurónyi büntetést fizetett a hivatalos papírok hiánya miatt –, e körülmények még különlegesebbé, hálás sajtótémává tették azt a bizonyos nagy sorozatot, amely során 19 mérkőzésen keresztül nem talált legyőzőre a patinás alakulat.

A Ligue 1 történetének negyedik legfiatalabb szakvezetője május elején távozott a Reimstől,  miután – részben az elmaradó igazolások, részben csapata formahanyatlása miatt – konfliktusba került a klub vezetőségével.

A generációja egyik kiemelkedő edzőjének tartott szakemberre a Lens csapott le azt követően, hogy az észak-franciaországiakat 2020 óta irányító Franck Haise a Nice csapatához szerződött.

Still összesen 33 tétmeccsen dirigálta a Reimst, ez idő alatt 12 győzelem, hét döntetlen és 14 vereség volt a mérlege.

 

Legfrissebb hírek

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
5 órája

Kétgólos hátrányból felállva, a 94. percben mentett pontot a Paris FC a Marseille ellen

Francia labdarúgás
2026.01.31. 23:01

A Lens legyőzte Negóékat, és a tabella élére ugrott

Francia labdarúgás
2026.01.30. 22:58

Loic Negóék egy pontot otthon tartottak a Monaco ellen; a Marseille elleni vereségével maradt második a Lens

Francia labdarúgás
2026.01.24. 21:01

Szerencsés góllal nyert a PSG az Auxerre vendégeként

Francia labdarúgás
2026.01.23. 21:57

Ligue 1: a kelet-franciaországi presztízsmeccsen lezárta rossz szériáját a Strasbourg

Francia labdarúgás
2026.01.18. 19:10

Egygólos hazai sikerrel visszaugrott az élre a Lens

Francia labdarúgás
2026.01.17. 23:06

Varázsolt az aranylabdás: Ousmane Dembélé remek duplájával rangadót nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.01.16. 22:59
Ezek is érdekelhetik