PSG: soha nem látott összegű aláíráspénzzel bírnák maradásra Mbappét

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2022.04.09. 10:27
null
Kylian Mbappé annyi pénzt kaphat csupán az aláírásáért, mint amennyiből néhány éve még két topjátékost meg lehetett venni bármelyik klubtól (Fotó: AFP)
A BBC a spanyol átigazolási szakíró Guillem Balagué információira hivatkozva állítja, a Paris Saint-Germain eddig soha nem látott nagyságú, 150 millió fontot jelentő aláíráspénzt adna Kylian Mbappénak, ha a játékos korábbi terveit megváltoztatva mégis új szerződést kötne a klubbal.

 


A brit lap arra emlékeztet, a PSG vezetői korábban 125 milliót, valamint évente – adózás utáni – 20 millió fontos fizetést ígértek a 23 éves világbajnoknak, aki 2017 óta erősíti a fővárosi csapatot. Ezt a díjat emelték most meg újabb 25 millióval. A fizetést pedig legalább 21 millióra.

Mindez azt jelenti, hogy Mbappé egymaga annyi pénzt kapna az új párizsi szerződés aláírásakor, mint amennyit anno ­nevelőegyesülete, az AS Monaco a 2017-es kölcsönadásáért, majd a 2018-as eladásáért összesen kapott.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a PSG-nek ne lenne további kiadása Mbappéval: Balagué úgy tudja, hogy a játékos szülei, akik a csatárt a jelenlegi tárgyalások alatt képviselik, további 42 milliós osztalékot kaphatnak, ha megszületik a megállapodás.

Az 54-szeres felnőttválogatott támadó legkitartóbb kérője sajtóhírek szerint a Real Madrid. Korábban több helyen írtak arról, hogy a megállapodás is megszületett már a felek között… A spanyol rekordbajnok ugyanakkor jelen körülmények között mégsem érezheti annyira biztosnak a helyzetét…

A minap egyébként Mauricio Pochettino, a PSG jelenlegi vezetőedzője is marasztalta Mbappét. „Edzőként a legjobbat szeretném Kyliannak és a klubnak is. A klubnak egyértelműen az az ideális, ha Mbappé marad, és szerintem számára is ez lenne a legjobb. Jelenleg is zajlanak a tárgyalások” – mondta az argentin szakember.

Legfrissebb hírek

Hétgólos thrillert nyertek meg Negóék a Lens otthonában

Francia labdarúgás
2025.03.01. 23:04

Messi: Nem élveztem a Párizsban töltött két évet

Minden más foci
2025.03.01. 12:27

A PSG kiütéssel jutott be a Francia Kupa elődöntőjébe

Francia labdarúgás
2025.02.26. 23:24

Real, Barca, PSG: az utánpótlás-nevelés csúcsán a topligákban

Minden más foci
2025.02.26. 14:35

A Lyont is megverte a PSG, Dembélé már 16 gólos 2025-ben

Francia labdarúgás
2025.02.23. 22:40

Szavazás: Ön szerint ki nyeri meg a Bajnokok Ligája aktuális kiírását?

Bajnokok Ligája
2025.02.21. 17:34

Arne Slot a PSG elleni BL-nyolcaddöntőről: Várjuk ezt a kihívást

Bajnokok Ligája
2025.02.21. 14:25

BL-legek: Kylian Mbappé belépett az 500-asok klubjába; a PSG hétgólos kiütése csak rekordbeállítás

Bajnokok Ligája
2025.02.20. 11:12
Ezek is érdekelhetik