PSG: Mbappé elvesztése a vezetők állását is veszélyeztetheti

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.03.11. 12:32
null
Befolyásolhatja Kylian Mbappé elvesztése a PSG-vezetők állásátl? (Fotó: AFP)
Annak ellenére, hogy a Paris Saint-Germain éppen Kylian Mbappé legnagyobb kérőjének, a Real Madridnak „köszönhetően" kiesett a Bajnokok Ligájából, mindenáron megtartanák a lejáró szerződésű francia szupersztárt, mert elvesztése a jelenlegi vezetőség munkáját is veszélyeztetheti – számolt be a tekintélyes L'Équipe-re hivatkozva a Get French Football News.   

Tavaly nyáron sikerült a PSG-nek elhárítania a Real Madrid nyomulását, megtartotta Kylian Mbappét, majd sajtóhírek szerint egyenesen a tulajdonos állami cégcsoport mögött álló katari emír, Tamim bin Hamad al-Tani kérésére megkezdték a szerződéshosszabbítással kapcsolatos tárgyalásokat a 23 éves francia támadóval.

Igen ám, de a L'Équipe azt írja, hogy a játékos a Bajnokok Ligája, valamint a Ligue 1 megnyeréséhez kötötte a maradását.

A tekintélyes francia sportnapilap úgy tudja, Mbappé elvesztése „a szalma lehet, amely megtöri a teve hátát", vagyis teljes zűrzavart okozna a klubnál, továbbá súlyos hatásai lehetnek a vezetőség összetételére is.

Bizonyíthatja a párizsiak nyugtalanságát, hogy a „királyiaktól" elszenvedett vereség után a PSG elnöke, Nasszer al-Kelaifi teljesen kikelt magából, még a játékvezetőkre is rátört.

Függetlenül a fiaskótól a játékos csütörtökön az Instagram-oldalán biztosította a drukkereket az elkötelezettségéről.

„Nehéz pillanat. A BL-győzelem volt a nagy célunk, de elbuktunk. Az idénynek még nincs vége, és bármi is történjék, egységesek és elszántak maradunk az utolsó meccsig. Köszönet a szurkolóknak, akik támogattak minket, és akik elkísérnek az utunkon."

Legfrissebb hírek

IFFHS: Varga Barnabás az elmúlt öt év 21. legeredményesebb futballistája

Minden más foci
1 órája

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

Kétgólos hátrányból felállva, a 94. percben mentett pontot a Paris FC a Marseille ellen

Francia labdarúgás
2026.01.31. 23:01

Mijatovics szerint Mbappé nem igazi vezére a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 14:28

BL-sorsolás: ismét összecsap egymással a Benfica és a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 12:28

Nem tudott nyerni a címvédő PSG, így rájátszásra kényszerül a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:17

Aranycipő: Mbappénak is megvan a húsz, megelőzte Haalandot, és utolérte az élen Kane-t

Minden más foci
2026.01.27. 09:47

Loic Negóék egy pontot otthon tartottak a Monaco ellen; a Marseille elleni vereségével maradt második a Lens

Francia labdarúgás
2026.01.24. 21:01
Ezek is érdekelhetik