BL: a PSG elnöke nem tudta elfogadni a kiesést, rátört a játékvezetőkre

2022.03.10. 07:33
null
A PSG vezetősége bosszús lehet, ezúttal sem jön össze a BL-siker (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Real Madrid 3–1-re legyőzte szerdán a Paris Saint-Germaint a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének madridi visszavágóján, így 3–2-es összesítéssel továbbjutott. Spanyol sajtóhírek szerint a lefújást követően teljesen kikelt magából a kiesés miatt csalódott PSG-elnök, Nasszer al-Kelaifi, és a játékvezetőkre is rátört.

 

Nem sokkal a meccs után Mónica Marchante, a Movistar riportere jelentette, hogy a lefújást követően a párizsiak elnöke, Nasszer al-Kelaifi szinte azonnal elhagyta a VIP-páholyt, s először a vendégöltöző felé vette az irányt – kiabálva –, majd keresni kezdte a játékvezetőket.

Benzema szerint nem ő nyerte meg a mérkőzést a Real Madridnak – nyilatkozatok

A Movistar riporterének híradása szerint a PSG-elnök a Real Madrid egyik alkalmazottjával is szóváltásba keveredett, majd amikor egy másik madridi dolgozó rögzíteni szerette volna a jelenetet, akkor azt kiabálta neki, hogy „Meg foglak ölni.”

Ezzel azonban még korántsem volt vége, hiszen al-Kelaifi később a holland játékvezetőt, Danny Makkeliét is megtalálta, aki jegyzőkönyvben rögzítette a PSG-elnök agresszív magatartását, fenyegetőzését.

„A Paris Saint-Germain elnöke és technikai igazgatója a mérkőzést követően agresszív magatartást tanúsított, valamint megpróbált bejutni a játékvezetők öltözőjébe. Amikor távozásra szólították fel őket, az ajtó elé állva akadályozták a játékvezetők útját” – idézi a hivatalos jegyzőkönyvet a Marca.

Az eset valósságát az UEFA is egyből megerősítette. Az európai szövetség a játékvezetői jelentés megállapításai alapján este közölte, hogy fegyelmi vizsgálatot indít a sportigazgató és a klubtulajdonos viselkedése miatt.


BAJNOKOK LIGÁJA

NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
REAL MADRID (spanyol)–PARIS SAINT-GERMAIN (francia) 3–1 (0–1)

Madrid, Santiago Bernabéu, 60 095 néző. Vezette: Makkelie (holland)
REAL MADRID: Courtois – Carvajal (Lucas Vázquez, 66.), Éder Militao, Alaba, Nacho – Modric, T. Kroos (Camavinga, 57.), F. Valverde – Asensio (Rodrygo, 57.), Benzema, Vinícius Júnior. Vezetőedző: Carlo Ancelotti
PSG: G. Donnarumma – Hakimi (Draxler, 88.), Marquinhos, Kimpembe, Nuno Mendes – Danilo Perreira (Di María, 80.), Verratti, L. Paredes (I. Gueye, 71.) – Neymar, Messi, Mbappé. Vezetőedző: Mauricio Pochettino
Gólszerző: Benzema (61., 76., 78.), ill. Mbappé (39.)
Továbbjutott:
a Real Madrid, 3–2-es összesítéssel

Legfrissebb hírek

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
2026.09.21. 11:25

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

Interkontinentális Kupa: a Mamelodi Sundowns lesz a PSG egyik kihívója

Minden más foci
2026.09.20. 11:45

Fabián Ruiz: Ha a címeket nézzük, senkinek sem volt jobb idénye nálam

Francia labdarúgás
2026.09.14. 17:45

Sallaiék edzője szerint a büntető volt a fordulópont a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

A PSG erőt demonstrált a Slovan ellen, az Arsenal a végén csak feltörte a nápolyi reteszt

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 23:01

Rafael Leao felett a José Alvalade „esküdtszéke” mond ítéletet

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 13:07

A címvédő az élen, a két spanyol gigász a dobogón az NS BL-erősorrendjében

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 11:24