Monaco: 17 éves srácért versenghetnek a gigaklubok

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
2022.03.17. 16:43
null
Úgy fest, hogy Mamadou Coulibaly topcsapatban folytatja a pályafutását (Fotó: Monaco)
Az elmúlt napokban végeláthatatlannak tűnő híráradat foglalkozott azzal, hová igazolhat a Monaco U19-es csapatának 17 éves reménysége, Mamadou Coulibaly. A fiatalt – a teljesség igénye nélkül – az AC Milannal, az FC Barcelonával, a Juventusszal, a Manchester Cityvel, a Real Madriddal és a Tottenhammel is szóba hozták úgy, hogy a felnőttek között tulajdonképpen még be sem mutatkozott. 

 

A Defensa Central a Real Madridba várja az ifjú francia középpályást. A portál szerint a „királyi gárda” vezető játékosmegfigyelője, Juni Calafat talált rá a reménységre, akinek a francia klubbal kötött szerződése nyáron lejár. A honlap leszögezi, a klubban ugyanebben a pozícióban Eduardo Camavinga sokkal jár a fiatal honfitársa előtt, s megerősíti, hogy Mamadou Coulibaly ügynökei több másik sztárcsapattal, az FC Barcelonával, a Manchester Cityvel és a Tottenhammel is egyeztetnek.

Coulibaly értékét egyelőre nem határozta meg az erre szakosodott Transfermarkt. A „csodagyerek” egyetlen meccsen sem szerepelt még a felnőttek között, az U19-es francia bajnokságban 19 mérkőzésen 7 gólig jutott.

A thehardtackle.com azt írja róla, hogy ő Európa egyik legnagyobb reménysége. Megjegyzi, technikailag rendkívül képzett, pontosak a passzai és képes különböző szerepekben játszani a középpályán.

A Forbes szerint a tinédzser a Barcában folytatja pályafutását, a juvefc.com úgy véli, Coulibaly a Juventusban köthet ki, a sempremilan.com amondó, az AC Milan lehet a befutó, a si.com pedig a Manchester City és a Tottenham Hotspur érdeklődését is említi.

Legfrissebb hírek

„Ezért is egyedülálló Leo” – Cristiano Ronaldo után Messi is elérte a 900 gólos határt

Minden más foci
2026.03.19. 13:00

Már a hétvégén játszhat a Barcelona lecserélt kapusa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 11:09

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 08:00

Kétszer is egyenlített a Newcastle, de a hét gólig jutó Barcelona jutott be a BL-negyeddöntőbe

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 20:40

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 11:15

„Ez a mérkőzés nagyon fontos volt az önbizalmunk szempontjából” – Vinícius Júnior a Manchester City kiejtése után

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 07:53

Joan Laporta marad az FC Barcelona elnöke – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.16. 09:13

Serie A: Maldiniék legyőzték a Milant Rómában

Olasz labdarúgás
2026.03.15. 22:27
Ezek is érdekelhetik