Francia Kupa: a PSG „tartalékosan” is hozta a kötelezőt

2021.12.19. 23:05
null
Nem tartott sokáig, amíg Mbappé megszerezte a vezetést a PSG-nek (Fotó: AFP)
A Paris Saint-Germain hozta a kötelezőt, 3–0-ra legyőzte az ötödosztályú Feignies Aulnoye-t, így bejutott a labdarúgó Francia Kupa főtáblájának negyedik fordulójába.

 

Tartalékos összeállítással küldte pályára a párizsiak legénységét Mauricio Pochettino vezetőedző. Már ha azt tartalékosnak lehet nevezni, amikor egy csapat Kylian Mbappéval, Mauro Icardival és a szupertehetségnek kikiáltott Xavi Simonsszal – akiről azt rebesgetik, hogy nem hosszabbítja meg a nyáron lejáró szerződését, így távozni fog – ostromolja az ellenfél kapuját, miközben a négyszeres BL-győztes Sergio Ramos biztosít hátul.

Mindössze 16 perc kellett ahhoz, hogy a PSG megszerezze a vezetést az ötödosztályú Feignies Aulnoye ellen. A párizsiak szupersztárja, Kylian Mbappé kiharcolta, majd értékesített a tizenegyest még úgy is, hogy a tribünről érkező lézerfénnyel próbálták megzavarni – nem jött össze.

A fővárosiak második gólja szintén büntetőből született, ezúttal Mbappé átengedte a lehetőséget Icardinak, aki köszönte szépen, annak ellenére is élt az eséllyel, hogy őt is fényjátékkal próbálták kibillenteni az összpontosításból a nézők.

Szép számmal látogatott ki a nagyérdemű a 25 172 fő befogadására alkalmas Stade du Hainaut-ba, amely természetesen nem a kiscsapat tulajdona, hanem a meccs erejéig „bérbe kapta” a jelenleg másodosztályú Valenciennes-től.

A fordulást követően sem kellett sokat várni – egészen pontosan az 51. percig –, hogy a 23 éves francia világklasszis támadó egy jobb oldali centerezésből újfent betaláljon. Nem esett több találat a találkozón, így 3–0-s PSG-siker született.

Egy kis stat: a PSG legutóbbi 10, Francia Kupában esett gólját Mbappé (6) vagy Icardi (4) szerezte.

FRANCIA KUPA
A LEGJOBB 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Feignies Aulnoye (V.)–PSG 0–3
Bergerac (IV.)–Metz 0–0 – 11-esekkel: 5–4
Lyon-La Duchere (IV.)–St.-Étienne 0–1
Olympique Marseille–Cannet Rocheville (V.) 4–1
Red Star (III.)–Monaco 0–2
Stade Poitevin (V.)–Lens 0–1
Andrezieux (IV.)–Montpellier 0–1
Linas-Montlhéry (V.)–Angers 2–0
Reims Sainte-Anne (VI.)–Reims 0–1
Wasquehal (V.)–Vannes (IV.) 0–4
Bordeaux–Jumeaux de M'zouazia (mayotte-i) 10–0
Chauvigny (V.)–Chartres (IV.) 2–1
Cholet (III.)–Nice 0–1
Montauban (VII.)–La Roche (V.) 1–2
Dinan Léhon (V.)–Brest 0–0 – 11-esekkel: 12–13

Legfrissebb hírek

Luis Enrique: A célunk mostantól a BL megnyerése

Bajnokok Ligája
Tegnap, 10:17

A PSG BL-döntős kezdőjéből kilencen pályán, Akliouche bemutatkozik – íme, a Szuperkupa kezdőcsapatai

Minden más foci
2026.08.12. 19:56

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
2026.08.12. 11:57

Vége a szabadságnak, Mbappé és Cucurella is befutott a Real Madridhoz

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 13:09

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

Felkészülés: az Arsenal és a PSG is három gólt kapva szenvedett vereséget spanyol ellenfelével szemben

Angol labdarúgás
2026.08.05. 23:24

Kivagy, ha sikeréhes vagy? Kapd elő José Mourinhót!

Spanyol labdarúgás
2026.08.03. 14:46

Csongvai jókor jó helyen: bérletesei számával rekordot döntött Saint-Étienne

Francia labdarúgás
2026.08.01. 12:11