Franciaország: 10 hónapos – felfüggesztett – börtönbüntetést kértek Benzemára

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.10.21. 17:44
null
Benzema (középen, kapucniban) 2015 őszén igyekezett a lehető legláthatatlanabbul távozni a bírósági tárgyalásról (Fotó: AFP, archív)
Mint arról beszámoltunk, szerdán megkezdődött Franciaországban annak a szexvideós zsarolási ügynek a bírósági tárgyalása, amelyben Karim Benzema, a Real Madrid és a francia labdarúgó-válogatott csatára is érintett. Az Euronews azt írja, az ügyészség tíz hónapos – felfüggesztett – börtönbüntetést és 75 ezer eurós pénzbírságot kért a játékosra, aki sem a szerdai, sem a csütörtöki bírósági napon nem jelent meg.

Az ügy még 2015-ben kezdődött: az 52-szeres francia válogatott futballista, Mathieu Valbuena az év júniusában panaszt tett, mert egy ismeretlen felhívta és közölte vele, birtokában van róla egy kompromittáló videó. Az MTI korábban felidézte, a telefonáló a helyzet „elrendezését” javasolta, ugyanakkor pénzösszegről nem beszélt, de azzal fenyegetőzött, hogy nyilvánosságra hozza a felvételt, ha nem fizetnek neki. A vád szerint Benzemát egy gyerekkori barátja rávette, hogy közvetítőként lépjen fel, érje el Valbuenánál, hogy egyezzen meg zsarolóival. A csatárt 2015 novemberében őrizetbe vették, ám kihallgatását követően szabadon engedték, majd Noël Le Graët, a Francia Labdarúgó-szövetség (FFF) elnöke decemberben bejelentette, hogy határozatlan időre eltiltják a válogatottbeli szerepeléstől.

Az ügy sértettje Benzema ellen vallott, és egyértelműen megvádolta a Real Madrid támadóját, aki viszont tagadta, hogy bármilyen aktív szerepet játszott volna Valbuena megzsarolásában.

A szerdán kezdődött tárgyaláson az Euronews beszámolója szerint az ügyészség tíz hónapos börtönbüntetést és 75 ezer eurós bírságot (27 millió forint) kért Benzemára, előbbi büntetési tételt felfüggesztve. Ha a sajtóhír igaz, úgy a labdarúgó egész olcsón megúszhatja a történteket, szempontjából a legrosszabb forgatókönyvként előzetesen akár ötéves szabadságvesztésről írtak a francia lapok.

Benzema 2007-ben mutatkozott be a francia válogatottban, azonban a botrány kirobbanása után egészen az idén – részben Budapesten – megrendezett Európa-bajnokságig nem kapott meghívót Didier Deschamps szövetségi kapitánytól.

A bíróságon egyébként csak Valbuena jelent meg. Benzema képviselője előre jelezte, hogy ügyfele a Real Madrid kedd esti Bajnokok Ligája-találkozója miatt nem tud elutazni Franciaországba.

Az ügyben 1 hónap múlva születhet jogerős ítélet.

Legfrissebb hírek

Hosszú idő után ismét nyert a Nantes ellen a Nice

Francia labdarúgás
2 órája

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

Franciaország tíz emberrel is nyert Izland ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 23:07

Zidane nagy erőkkel készül a francia válogatott átvételére

Francia labdarúgás
2025.09.09. 10:41

A PSG vezetőedzője után két kulcsjátékos is megsérült

Francia labdarúgás
2025.09.07. 13:59

Olise és Mbappé volt a franciák nyerőembere Ukrajna ellen, Izland kiütötte Azerbajdzsánt

Foci vb 2026
2025.09.05. 22:35

Franciaország negyeddöntős a női röplabda-világbajnokságon

Röplabda
2025.08.31. 14:36

IFFHS: Karim Benzema is belépett az 500 gólosok klubjába

Minden más foci
2025.08.31. 11:06
Ezek is érdekelhetik