Thomas Tuchel: Egy idő után már nem tudtam számolni a gólokat

MIKE BARNABÁSMIKE BARNABÁS
2026.07.19. 02:08
Thomas Tuchel (balra) elégedetten nyilatkozott a meccs után (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, Anglia fergeteges mérkőzés után szerezte meg a bronzérmet az idei labdarúgó-világbajnokságon. Lássuk, hogyan nyilatkoztak a mérkőzés főszereplői!

„Ez olyan volt, mint ha négy mérkőzést láthattunk volna egybesűrítve.  Az első félidő őrült, míg a második turbulens volt, s szerintem látható volt, mit jelent egy plusz nap pihenő. Teljesen kikészültünk és elfáradtunk az elmúlt hetekben, a srácok minden dicséretet megérdemelnek a mentalitásukért. Féltem a fizikai terheléstől, mivel a franciák többet pihenhettek és könnyebb volt a programjuk is. (...) Mi játszottunk hosszabbítást a hőségben, de játszottunk nagyon magasan fekvő pályán is, s ez ki is jött a második félidőben görcsök formájában. Ezzel együtt a fáradtság miatt nem aggódtam, mert ez a csapat valami különlegeset hozott létre, s ma is megmutatta, mire képes” – értékelt a BBC-nek (az interjút a Sky Sports szemlézte – a szerk.) az angolok szövetségi kapitánya, Thomas Tuchel. A német szakember hozzátette, hogy az elődöntőben megérzésből játszatta Rogerst Saka helyén.

„Bukayo megmutatta, miért kulcsjátékos, de ezt eddig sem vonta kétségbe senki. Egy darabig nem esett le, hogy mesterhármast szerzett, mert egy idő után már nem tudtam számolni a gólokat – folytatta Tuchel. – Az ilyen meccsek és a csapat küzdőszelleme komoly energiát ad, a szomorúság csak ezután jön majd. Még mindig érezzük a kiesés okozta fájdalmat, hiszen tudjuk, hogy holnap játsszák a döntőt. El fog ez tartani egy darabig, de összességében ez a siker több energiát adott, mint amennyit elvett.”

A szövetségi kapitány leszögezte: Anglia a franciák legyőzésével tovább fejlődött, és átugrotta a két csapat közötti szakadékot, s a következő nagy feladat Spanyolország legyőzése lesz a Nemzetek Ligájában.


France v England: Bronze Final - FIFA World Cup 2026
Bukayo Saka lett a meccs legjobbja (Fotó: Getty Images)

„Őrült mérkőzés volt. Nyilván még csalódottak vagyunk a döntő elszalasztása miatt, de elértük az ország legjobb vb-eredményét az elmúlt 60 évben, így elégedett vagyok a végeredménnyel. (...) Az első félidőt mi, a másodikat ők nyerték meg, de szereztünk két gólt, ami elég volt a sikerhez” – így a meccsen három gólt szerző Bukayo Saka, aki a tizenegyesről is beszélt, ahol a labda először Jude Bellingham kezében volt. 

„Jude nem rúgta volna el. Elsőként jött oda hozzám, hogy rúgjam én a tizenegyest a mesterhármasért. Azért fogta meg a labdát, mert néhány francia játékos megpróbált megzavarni” – mondta a klubszinten az Arsenalt erősítő szélső, megjegyezve, hogy ugyan szeretett volna többet játszani a tornán, de neki elsősorban a pályán kell „beszélnie”, nem a meccs után.

Foci vb 2026
2026.07.19. 01:33

Mbappé gólok, Olise gólpasszok terén hengerelt, de nem róluk szólt minden idők leggólgazdagabb bronzmérkőzése – statisztikák

Ez volt a hatodik vb-meccs, amelyen legalább tíz gól esett, ebből kettőn Magyarország is szerepet játszott.

VILÁGBAJNOKSÁG, EGYESÜLT ÁLLAMOK, KANADA, MEXIKÓ
BRONZMÉRKŐZÉS
FRANCIAORSZÁG–ANGLIA 4–6 (0–4)
Miami, Miami Stadion, 64 478 néző. Vezette: Jesús Valenzuela (venezuelai)
FRANCIAORSZÁG: Maignan – Gusto (Koundé, 90+1.), I. Konaté (Upamecano, a szünetben), Lacroix, Th. Hernandez (Digne, a szünetben) – Rabiot, Zaire-Emery – Olise, Cherki (Dembélé, a szünetben), D. Doué (Barcola, a szünetben) – Mbappé. Szövetségi kapitány: Didier Deschamps
ANGLIA: D. Henderson – Quansah, Guéhi (Chalobah, 90+3.), Konsa, Spence – Eze (Bellingham, 79.), Rice, M. Rogers – Saka, Toney (Anderson, 79.), Rashford (Watkins, a szünetben). Szövetségi kapitány: Thomas Tuchel (német)
Gólszerzők: Mbappé (48., 66.), Barcola (54.), Dembélé (90+6.) ( ill. Rice (3.), Konsa (18.), Saka (37., 45+1., 87. – 11-esből), Bellingham (90+8.)

Legfrissebb hírek

BBC: egyes munkások, akik topcsapatoknak gyártanak mezeket, egy fontot sem keresnek óránként

Angol labdarúgás
2026.10.08. 17:19

Harry Kane elcserélné a személyes sikereket egy válogatott trófeára

Angol labdarúgás
2026.10.07. 10:08

Harry Kane beállította Shilton rekordját, Anglia magabiztosan verte meg a cseheket

Minden más foci
2026.10.06. 22:36

Győri és debreceni játékosokkal készül Franciaország a magyar válogatott ellen

Kézilabda
2026.10.06. 20:08

Zidane: Nagyon jó érzés kijavítani a hibákat, és mi pontosan ezt tettük

Minden más foci
2026.10.06. 11:32

Akinek ilyen cseréi vannak... Doué és Olise beállt, 14 perc alatt ízekre szedte Belgiumot

Minden más foci
2026.10.05. 22:51

„Nem szeretnék a szövetségi kapitány helyében lenni” – a Horvát Sportújságíró-szövetség elnöke Modricék hatalmas kudarca után

Minden más foci
2026.10.04. 20:48

A horvát kapitány a szünetben aláírta volna, ha marad a 0–4...

Minden más foci
2026.10.04. 09:30