Szexuális erőszak vádjával bíróság elé áll a marokkóiak és a PSG sztárja

ROCK PÉTERROCK PÉTER
2026.06.19. 10:40
null
Asraf Hakimi szerint csak a hírneve miatt lett felkapva ez az ügy (Fotó: Getty Images)
A versailles-i fellebbviteli bíróság pénteki döntése értelmében bíróság elé áll nemi erőszak vádjával Asraf Hakimi, a Paris Saint-Germain és a marokkói válogatott hátvédje.

Az ügy 2023 februárjában indult, amikor egy akkor 24 éves nő feljelentést tett a Párizs délkeleti részén található Val-de-Marne megyében, azt állítva, hogy a futballista megerőszakolta. A nyomozást követően a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy elegendő bizonyíték áll rendelkezésre ahhoz, hogy az ügy a bűnügyi bíróság elé kerüljön – számolt be róla a France Info.

A sértett jogi képviselője szerint a döntés összhangban van az ügyészség, a vizsgálóbíró és a fellebbviteli ügyész álláspontjával. Az ügyvéd úgy fogalmazott, ügyfele megkönnyebbüléssel fogadta a határozatot, és reméli, hogy a tárgyalás más szexuális erőszak áldozatait is arra ösztönzi majd, hogy kiálljanak az igazukért.

Asraf Hakimi továbbra is határozottan tagadja a vádakat. Védője szerint a nyomozás során számos, a játékost mentő bizonyíték került elő, amelyek más ügyekben elegendőek lettek volna az eljárás megszüntetéséhez. Az ügyvéd hozzátette, hogy védence várja a tárgyalást, amelyen nyilvánosan is ismertetni kívánja álláspontját.

A 27 éves labdarúgó pénteken közösségi oldalán azt írta, a bírósági eljárás végre lehetőséget ad számára, hogy elmondja a saját verzióját a történtekről, és ismét hangsúlyozta: ártatlannak tartja magát. Bejegyzésében így fogalmazott: „Ha nem lennék ismert, soha nem lett volna ebből ügy...”

A Paris Saint-Germain játékosa, egyben a marokkói válogatott csapatkapitánya jelenleg a világbajnokságon szerepel nemzeti együttesével, amely magyar idő szerint szombat éjfélkor Skócia ellen játssza második csoportmérkőzését.

VILÁGBAJNOKSÁG, EGYESÜLT ÁLLAMOK, KANADA, MEXIKÓ
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
C-CSOPORT
Szombat, 0.00: Skócia–Marokkó, Boston (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Zsinórban hetedik tétmérkőzését nyerte meg a PSG

Francia labdarúgás
2026.10.26. 22:28

A zavargások miatt elhalasztották a PSG–Lyon rangadót – hivatalos

Francia labdarúgás
2026.10.23. 15:42

Dupla Tízes: „Ez a PSG jobb, mint a triplázó Real Madrid” – Bajnokok Ligája-kibeszélő

Bajnokok Ligája
2026.10.22. 17:53

Kétszer egyenlített a Barcelona, de végül nem tudta megállítani a PSG-t

Bajnokok Ligája
2026.10.20. 22:57

A világ két legjobb csapata? Minden, amit a PSG–Barcától várni lehet!

Bajnokok Ligája
2026.10.20. 14:48

Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál a Balogun-ügy miatt

Minden más foci
2026.10.15. 11:39

Szerdai BL-eredmények és tabella két forduló után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 23:05

A PSG összeroppantotta a Cityt Manchesterben, majd Haaland duplázott

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 23:01