Marsch ígéri, a nyolcaddöntőben Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni

A mérkőzés legjobbjának választott, a győztes gólt szerző Stephen Eustáquio a folytatásban szeretné megnehezíteni a rá váró ellenfél dolgát, legyen az akár Marokkó, akár Hollandia.
„Nagyon sokat dolgoztunk, hogy megnyerjük ezt a mérkőzést. Ezt a sikert szeretnénk minden kanadai embernek ajánlani. Talán az volt a kulcsa a győzelemnek, hogy az utolsó pillanatig hittünk magunkban és kőkeményen hajtottunk. Csodálatos volt a gólom, de az igazság az, hogy amikor ellőttem a labdát, azt éreztem, hogy mindenki a csapatból velem együtt lövi el a labdát. Mindenki beleadott egy kis erőt ebbe a lövésbe, így került a hálóba a labda. A következő meccsünkön az lesz a fő célunk, hogy akár Marokkó, akár Hollandia ellen játszunk, az ellenfelünk úgy érezze, hogy a világbajnokság legnehezebb mérkőzése lesz az, amit ellenünk kell lejátszania. Azt hiszem, a csapatunk egyébként fantasztikus munkát végez az egész tornán, és nagyon bízom benne, hogy nagyszerű mérkőzést játszhatunk a jövő héten” – fogalmazott a világbajnokságok történetének első „tizenhatoddöntőjét” eldöntő Stephen Eustáquio a mérkőzés után.
Az örömtől néha kissé el-elcsukló hangon beszélt a lefújást követően Jesse Marsch, a kanadaiak szövetségi kapitánya.
„Tudtuk, hogy előbb, vagy inkább utóbb őrült meccs lesz ebből, mert tudtuk, hogy a dél-afrikaiak szeretik kihasználni a szabad területeket és nagyon veszélyesek az átmeneteik. Tudtuk azt is, nekünk ilyenkor az lesz a fő feladatunk, hogy megtartsuk a szerkezetünket, intenzíven emeljük a játék ritmusát és valamikor megbüntessük az ellenfelet. Végig voltak helyzeteink, de hiába volt a sok lehetőségünk, egyszerűen sehogy sem sikerült sokáig betalálni. Azért én végig reméltem, hogy a végén csak bevágja valaki az egyiket... A srácok nagyon sok munkát tettek bele ebbe az eredménybe, mondtam nekik a mérkőzés végén, hogy ők most az igazi kanadai hősök. Nem volt könnyű a mérkőzés, tudtuk is, hogy nem lesz az, jobbnak kellett lennünk, és ezt a végén sikerült is bizonyítanunk. Most lesz majdnem egy hetünk felkészülni a következő meccsre, amiről már most tudjuk, hogy erőnléti, fizikális szempontból javulnunk kell addigra. Ami biztos, hogy én elrepülök Monterrey-be, megnézem a Hollandia–Marokkó meccset, a játékosok pedig csak regenerálódjanak. Az biztos, hogy mindent kiadunk magunkból az óriások ellen, mindegy, hogy Marokkó, vagy Hollandia az az óriás. Én azt akarom, hogy a csapat megmutassa, hogyan kell egy ilyen óriást levadászni. És ezt is fogjuk tenni!” – mondta Jesse Marsch.
Dél-afrikai kollégája, Hugo Broos a meccs mellett a Bafana Bafana egész világbajnoki szereplését is értékelte, s egyben a jövőbe is tekintett.
„Ugyanolyan büszke vagyok a csapatra, mint voltam két-három nappal ezelőtt, a továbbjutás kiharcolásakor. Nagyon jó világbajnokságot zártunk. Most egy olyan csapat ellen játszottunk egy jó meccset, ahol volt erő, sebesség, és be kell vallani, néha, kicsit mögöttük kullogtunk, de ebből is lehet és kell is tanulnunk a jövőre nézve. Ezért is volt fontos számunkra, hogy itt voltunk. Szép vébé volt és az elkövetkező napokban hozzuk meg az arra vonatkozó döntést, hogy folytatjuk-e a csapattal közösen a munkát. Azt már most tudom, hogy nem lesz könnyű ez a döntés. Bárhogy is lesz a folytatás, úgy gondolom, hogy a most megszerzett tapasztalatokkal ez a válogatott az elkövetkező hónapokban tovább erősödik” – mondta a dél-afrikaiak szakvezetője.
VILÁGBAJNOKSÁG, EGYESÜLT ÁLLAMOK, KANADA, MEXIKÓ
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
DÉL-AFRIKA–KANADA 0–1 (0–0)
Los Angeles, Los Angeles Stadion, 69 237 néző. Vezette: Joao Pinheiro (portugál)
DÉL-AFRIKA: R. Williams – Mudau, Okon, Mbokazi, Modiba – Sithole, Mokoena – Maseko (Moremi, 86.), Mofokeng (Mbatha, a szünetben), Appollis – Makgopa (Rayners, 86.). Szövetségi kapitány: Hugo Broos
KANADA: Crépeau – Johnston, Bombito (De Fougerolles, 59.), Cornelius, Laryea – Buchanan (A. Davies, 75.), N. Saliba (Sigur, 59.), Eustáquio, Millar (Shaffelburg, 70.) – J. David, Oluwaseyi (P. David, 70.). Szövetségi kapitány: Jesse Marsch
Gólszerző: Eustáquio (90+2.)








