Kiborgperspektíva – Vincze András jegyzete

VINCZE ANDRÁSVINCZE ANDRÁS
2026.06.12. 23:44

 

LESZÖGEZEM, a brazil futballbíró, Wilton Sampaio remekül vezette a világbajnokság nyitó mérkőzését, a Mexikó–Dél-Afrika összecsapást. A dicséretet csak fokozhatja, hogy a 2–0-s hazai győzelemmel végződő meccs nyolcvan százalékban a blaszhármas csontrezegtető csatákat idézte, úgyhogy a minőségi driblizéshez hozzászokott sporinak nyilván nem volt könnyű szembesülni a meghökkentő kimenetelű szerelési kísérletekkel (három piros lap jelezte a grundfocijelleget), a tért ölelőnek szánt, ám finoman szólva is csáléra sikeredő ívelésekkel, méterekkel célt tévesztő „körömpasszokkal”… A focibírót nemcsak a színvonal miatt sajnáltam, hanem az öltözőben ráaggatott és a több mint százpercnyi futkosás során magán cipelt teherért is – gyanítom legalábbis, hogy sokaknak feltűnt, igen tekintélyes technikai és egyéb arzenállal felvértezve kocogott ki a pályára.

Kezdjük földközelből a szerelésmustrát: stoplis csuka, sportszár és -gatya. Ugyebár a nadrág zsebében lapulhat (általában) jegyzetfüzet, pótsíp, zsebkendő, netán valami kabalabigyó is. Következik a mez (ez esetben klasszikus fekete színű volt), a felső zsebben játékvezetői ízléstől függően jobbra és balra a sárga, illetve a piros lap. A két ruhadarab között ingázik az egyik legősibb kellék, az óra (talán kettő is, az egyik a jobb, a másik a bal csuklón), ám ami most, a közeli felvételeken feltűnhetett, a brazil bíró időmérő kütyüje akkora tégla volt, hogy azon tükörtojást is lehetne reggelizni. Újabban bicepsztájon dudorodik az a rezegtetőmasina, amely a partjelzők felől érkező jelzéseket fogadja.

No, ez eddig cirka húsz deka kütyü, akkumulátorral, LED-panellel, papírral, műszálas szövettel, vezetékekkel, csipekkel együtt, csakhogy még hátravan a bíró feje, homloka, szemkörnyéke. Wilton Sampaióra ugyanis felszereltek mikrofont (pardon, a fenti súlytöbblethez kéretik is hozzászámolni a válltájékon megbúvó adóvevő-szerkezetet is!), továbbá a szeme mellé egy apró kamerát, amely egyébként a legjobb huncutsága lesz ennek a vb-nek, ugyanis játékvezetői szemszögből veszi fel a pályán zajló eseményeket. A Mexikó–Dél-Afrika meccsen speciel a gólismétlések ismétlése pergett le innen, ám ne legyen kétségünk, a még hátralévő több mint száz vb-meccs sodrásában láthatunk egyéb ­haddelhaddot is e különleges kiborgperspektívából.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Nem csak a rangsor számít – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Csatársirám – Galambos Dániel jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.19. 23:18

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11

A magyar hoki érdeke – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2026.09.18. 00:07

Mindenkinek van egy 11-e – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.16. 23:44

Edzők újratöltve – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2026.09.14. 23:13

Az árokparttól a Celtic Parkig – Borbola Bence jegyzete

Európa-liga
2026.09.14. 23:12

Még jól jöhet – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.13. 23:57