Woltemade szállította a nem túl meggyőző német válogatottnak a győzelmet Luxemburgban

Luxemburg–Németország 0–2
Erre a mérkőzésre mondhatták a találkozó előtt a sportfogadók, hogy „országos kettes”, ennek ellenére a németek csak szenvedtek Luxemburgban – legalábbis az első félidőben mindenképp. A szünet után viszont megszületett a vendégek vezető gólja, Leroy Sané centerezéséből a Newcastle-ban remek formában futballozó Nick Woltemade lőtt a bal alsóba, igaz, Aiman Dardari majdnem rögtön egyenlített, míg a 65. percben Christopher Martins lőtt a kapu mellé ziccerben.
Nem sokkal később aztán lezárta az összecsapást a Nationalelf, ezúttal Ridle Baku játszotta meg Woltemadét, aki nyolc méterről a kapu jobb oldalába helyezett, így hét válogatott mérkőzésen három gólnál jár. Gálameccs nem lett a találkozóból, mivel kimaradtak a további helyzetek – többek között Sané a lécet találta el –, de a németeknek így is a saját kezükben van a sorsuk, az utolsó fordulóban a döntetlen is elég lesz számukra a szlovákok ellen a csoportelsőséghez, azaz a közvetlen kijutáshoz.
Szlovákia–Észak-Írország 1–0
Kovács István vezette Kassán a mérkőzést, amely a realitások alapján a második hely sorsáról volt hívatott dönteni. Mindkét oldalon akadtak helyzetek az első félidőben, hazai részről David Strelec a 19. percben a jobb kapufát találta el, majd Dávid Duris fejelte kapu fölé a kipattanót, míg a szünet előtt Milan Skriniar a léc fölé bombázott. A vendégek főleg fejjel tudtak veszélyeztetni, Daniel Ballard a bal kapufa mellé csúsztatott, Dion Charles a kapus kezébe fejelte a labdát, illetve George Saville kísérlete szállt el a léc fölött.
Tíz perccel a fordulást követően betaláltak a szlovákok, ám Lukás Haraslín hiába lőtte ki a bal alsót, a lesen álló Skriniar rúgómozdulata megzavarta a kapust – talán minimálisan bele is ért a Fenerbahce védője –, így a nagykárolyi származású játékvezető nem adta meg a gólt. Tíz perc múlva ismét örültek a hazaiak, mivel Strelec a kapuba juttatta a labdát, ám a VAR segítségével kiderült, hogy kezezés történt, ezért maradt a döntetlen. A folytatásban is a szlovákok akarata érvényesült, nagy nyomást helyeztek ellenfelükre, ám nem tudtak betalálni, a hajrára pedig mintha elfáradtak volna. Azonban jól szálltak be a cserék, és a 91. percben nekik köszönhetően megszületett a meccs egyetlen gólja: Bénes László ívelt középre szögletből, Bailey Peacock-Farrell borzasztóan mozdult ki a kapujából, a mögötte érkező Tomás Bobcek pedig a kapu közepébe lőtt. A végjátékban az elkeseredett Brit-szigeteki csapat néhány tagja elveszítette a fejét, Daniel Ballard be is gyűjtötte a második sárgáját egy könyökös után.
Észak-Írország már biztosan nem végezhet az első két hely egyikén, viszont a Nemzetek Ligája-szereplése miatt kvalifikálta magát a pótselejtezőre. Szlovákiának hétfőn nyernie kellene Németországban az első hely megszerzéséhez, így hacsak nem tréfálja meg ismét a négyszeres világbajnokot, akkor szintén pótselejtezőre kényszerül.
EURÓPAI VB-SELEJTEZŐ
A-CSOPORT, 5. FORDULÓ
Luxemburg–Németország 0–2 (Woltemade 49., 69.)
Szlovákia–Észak-Írország 1–0 (Bobcek 90+1.)
Kiállítva: Ballard (90+9., Észak-Írország)
| AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
| 1. Németország | 5 | 4 | – | 1 | 10–3 | +7 | 12 |
| 2. Szlovákia | 5 | 4 | – | 1 | 6–2 | +4 | 12 |
| 3. Észak-Írország | 5 | 2 | – | 3 | 6–6 | 0 | 6 |
| 4. Luxemburg | 5 | – | – | 5 | 1–12 | –11 | 0 |










