Cherki gólt és gólpasszt jegyzett Nottinghamben, a City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.12.27. 15:23
Rayan Cherki volt a meccs hőse (Fotó: Getty Images)
A Manchester City 2–1-re győzött a Nottingham Forest vendégeként az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 18. fordulójának szombat délutáni meccsén.

A mérkőzés első félideje kevés feljegyezhető jelenetet hozott, a Sean Dyche vezette Forest szervezetten és precízen védekezett a labdabirtoklási fölényben játszó City ellen, míg Pep Guardiola csapata nem tudta befejezni az akcióit.

A fordulás után ehhez képest hamar megadta magát a nottinghami védelem, a 48. percben Cherki egy remek passzal találta meg a védők között bemozgó Tijjani Reijnderst, aki a kilépő kapus alatt a hálóba gurította a labdát. A találatot előkészítő Cherki három perccel később a kapufát találta el, majd nem sokkal ezután jött a Forest válasza: a gólszerző Reijnders labdaeladásából kontráztak a hazaiak, s az akció végén Igor Jesus centerezését Omari Hutchinson küldte a kapuba.

A folytatásban a Forestnek kisebb lehetőségei voltak, míg a City Foden révén kerülhetett volna ismét előnybe, ám John Victor remekül helyezkedve hárította az ötösről leadott lövést. A 83. percben már a brazil kapus is tehetetlen volt, Foden szögletét Gvardiol fejelte le Rayan Cherkinek, aki 15 méterről, állítgatás nélkül lőtt a jobb alsó sarokba.

A Forest a meccs hátralevő részében nem tudott válaszolni a francia légiós góljára, így a City gyűjtötte be a pontokat, győzelmi kényszerbe hozta a forduló előtt még a tabella élén álló Arsenalt, amely 16.00-kor a Brightont fogadja. 1–2

ANGOL PREMIER LEAGUE
18. FORDULÓ
Nottingham Forest–Manchester City 1–2 (O. Hutchinson 54., ill. Reijnders 48., Cherki 83.)

Később
16.00: Arsenal–Brighton & Hove Albion (Tv: Match4)
16.00: Brentford–AFC Bournemouth
16.00: Burnley–Everton
16.00: Liverpool–Wolverhampton Wanderers (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
16.00: West Ham United–Fulham (Tv: Spíler2)
18.30: Chelsea–Aston Villa (Tv: Spíler1)

Vasárnap játsszák:
15.00: Sunderland–Leeds United (Tv: Spíler1)
17.30: Crystal Palace–Tottenham Hotspur (Tv: Spíler1)

Pénteken játszották
Manchester United–Newcastle United 1–0 (Dorgu, 24.)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
1. Manchester City18131443–17+2640
2. Arsenal17123231–10+2139
3. Aston Villa17113327–18+936
4. Chelsea1785429–17+1229
5. Manchester United1885532–28+429
6. Liverpool1792628–25+329
7. Sunderland1776419–17+227
8. Crystal Palace1775521–19+226
9. Brighton & Hove Albion1766525–23+224
10. Everton1773718–20–224
11. Newcastle1865723–23023
12. Brentford1772824–25–123
13. Fulham1772824–26–223
14. Tottenham1764726–23+322
15. Bournemouth1757526–29–322
16. Leeds United1754824–31–719
17. Nottingham Forest18531018–28–1018
18. West Ham17341019–35–1613
19. Burnley17321219–34–1511
20. Wolverhampton172159–37–282

 

Legfrissebb hírek

Premier League: Liverpool–Wolverhampton Wanderers

Angol labdarúgás
1 órája

Szoboszlai Dominik nélkül kell nyernie a Liverpoolnak

Angol labdarúgás
7 órája

Győzelmével az ötödik helyre ugrott a Manchester United

Angol labdarúgás
18 órája

Arne Slot: Ha karácsonykor kívánhatnék valamit, azt kérném, hogy Isak minél előbb felépüljön

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:08

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, a családdal tölteni az ünnepeket

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:55

Gyász: elhunyt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Angol labdarúgás
2025.12.25. 16:55

Fegyelmi vizsgálat indult a Tottenham csapatkapitányával szemben

Angol labdarúgás
2025.12.25. 10:24

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.12.22. 23:11
Ezek is érdekelhetik