MTI, CS. M. 2021.10.14 18:15 Frissítve: 2021.10.14 18:41

Vb 2022: az albán szövetség elítélte a válogatott renitens szurkolóit

Az Albán Labdarúgó-szövetség (FSHF) elítélte azokat a renitens szurkolókat, akik a keddi világbajnoki selejtezőn vizespalackokkal (és egyéb tárgyakkal) dobálták meg a lengyelek játékosait, ugyanakkor szerintük az ellenfél drukkerei provokatív módon viselkedtek.

A szervezet csütörtöki közleményében kifejtette: a sportszerűtlen cselekedetet elkövetők egyáltalán nem tisztelik „Albániát és csodálatos drukkereiket”.

„Huszonkétezer nagyszerű szurkolónk volt a meccsen, és közülük csak néhányan homályosították el viselkedésükkel azt, amit csapatunk eddig elért” – mondták, majd kitértek a lengyel drukkerekre.

Kiemelték: „állandóan provokáltak, kifejezetten agresszívan viselkedtek”, és két szektorban is különböző tárgyakkal dobálták meg a hazai nézőket. „Nálunk nincsenek erőszakos szurkolók” – áll az albán közleményben.

A magyar válogatottal azonos, I-csoportban szereplő együttesek tiranai összecsapásán a lengyelek 1–0-ra győztek, és a második helyre léptek, letaszítva onnan a legyőzött albánokat. A keddi találkozó a 77. percben szakadt félbe, miután a vendégcsapat játékosai Karol Swiderski gólját ünnepelték, és a lelátóról vizes műanyag palackokkal, valamint egyéb tárgyakkal dobálták meg őket. A csapatok bevonultak az öltözőbe, így a játék csak húszperces szünet után folytatódhatott.

A nemzetközi szövetség (FIFA) a történtek miatt vizsgálatot indított, az albán szövetség pedig büntetésre számíthat.

Az I-csoport másik keddi mérkőzésén, melyen a magyar válogatott 1–1-es döntetlent játszott Londonban a házigazda angolokkal, nem sokkal a kezdés után verekedés tört ki a vendégszektorban a szurkolók és a rendőrök között. A rendőrség közleménye szerint akkor robbant ki a „kisebb rendbontás” amikor a hatóság emberei behatoltak a szektorba, hogy előállítsanak egy drukkert, aki rasszista jelzőkkel szidalmazott egy rendezőt. A rend rövid időn belül helyreállt.

A FIFA – amely a magyarokat szeptemberben két zárt kapus meccsel szankcionálta, de a büntetés felének végrehajtását felfüggesztette – szerdán jelentette be, hogy a Wembley Stadionban történtek miatt is vizsgálatot indított.

EURÓPAI VB-SELEJTEZŐK
8. FORDULÓ
I-CSOPORT
ALBÁNIA–LENGYELORSZÁG 0–1
(0–0)
Tirana, Air Albania Stadion. Vezette: Clément Turpin (francia)
ALBÁNIA: Berisha – Hysaj, Ismajli, Kumbulla, Veseli – Bare (Cokaj, 80.), Ramadani, Trashi (Lenjani, 64.) – Uzuni (Broja, 59.), Manaj, Roshi (Bajrami, 80.). Szövetségi kapitány: Edoardo Reja
LENGYELORSZÁG: Szczesny – Dawidowicz, Bednarek (Helik, 90+3.), Glik, Puchacz (Bereszynszki, 90.) – Józwiak (Frankowski, 70.), Krychowiak, Moder (Klich, a szünetben), Zielinski – Buksa (Swiderski, 70.), Lewandowski. Szövetségi kapitány: Paolo Sousa
Gólszerző:
Swiderski (77.)

A mérkőzésről bővebben ide kattintva olvashat!

A CSOPORT TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEI
Anglia–MAGYARORSZÁG 1–1
(Stones 37., ill. Sallai 24. – 11-esből)
San Marino–Andorra 0–3 (Pujol 10., S. Moreno 53., Betriu 89.)

AZ ÁLLÁS
1. Anglia 8 6 2 24–3 +21  20
2. Lengyelország 8 5 2 1 25–8 +17  17
3. Albánia 8 5 3 11–7 +4  15
4. MAGYARORSZÁG 8 3 2 3 13–12 +1  11
5. Andorra 8 2 6 7–19 –12  6
6. San Marino8 81–32–31 0
2021.10.09 20:18:19

Foci vb 2022 VÉGH JÁNOS

Robert Lewandowskiék hozták a kötelező győzelmet nyeretlen vendégeik felett.

2021.10.09 20:18:19

Foci vb 2022 R. Gy.

Hiába küzdött a miniállam csapata, a tartalékos angolok könnyed győzelmet arattak.

2021.10.07 23:38:38

Foci vb 2022 PIETSCH TIBOR, BORBOLA BENCE

A vb-selejtező egyik csemegéjének ígérkezik a két ferencvárosi, Botka Endre és Myrto Uzuni csatája.

2021.09.28 11:10:02

Foci vb 2022 CS. B.

Előbbi a szigorú karanténintézkedések miatt, utóbbi biztonsági megfontolásokból nem rendezhet találkozót.

2021.09.21 16:35:00

Foci vb 2022 BABJÁK BENCE

Az aranycipős lengyel támadó elismerően beszélt a magyar válogatottról.