Vb 2022: Mintha köztünk lenne Maradona – Lionel Scaloni

Vágólapra másolva!
2022.12.18. 22:58
null
Scaloni: Messi kiérdemelte, hogy ő döntsön a folytatásról (Fotó: Getty Images)
A franciákat tizenegyesekkel felülmúló csapat szakvezetője a lefújás utáni sajtótájékoztatón elmondta, biztos benne, hogy a tavalyelőtt elhunyt,1986-os játékoskirály lett volna az első, aki a pályára fut ünnepelni


–Milyen érzés világbajnoknak lenni?

–A létező legjobb! Őrült meccs volt, teljesen őrült...

–Miként értékeli a történteket?
–Az első kilencven percben megnyerhettük volna a mérkőzést, jó teljesítményt nyújtottunk, mégis egyenlített a francia válogatott. Mi viszont harcoltunk tovább, ugyanúgy, ahogy a negyeddöntőben Hollandia ellen, és meg is hozta az eredményét az erőfeszítés.

–Odahaza az emberek az utcán ünnepelnek. Mit jelent ez a siker Argentínának?
–Nehéz szavakkal kifejezni. Azért tudtunk eljutni idáig, mert ezek a játékosok a népért, argentin honfitársaikért küzdöttek. Mindannyian ugyanazért a célért harcoltak, és most ők is nagyon boldogok. Megérdemeltük a sikert, még úgy is, hogy csak tizenegyesekkel tudtuk végül kicsikarni.

–Mi következik most?
–Ünneplés, az biztos. Nem tudom, mi a pontos program, meglátjuk, a játékosok mit akarnak. Mindenesetre most néhány napig kiélvezzük azt, amit elértünk.

–Lionel Messi volt a meccs kulcsembere. Hogyan jellemezné a csapatkapitányt?
–Pozitív energiát közvetít a társainak, óriási a szerepe ebben a sikerben. Kapitányi időszakom alatt megpróbáltam megtalálni a módját, miként lehet úgy szervezni a játékot, hogy a lehető legjobban érvényesüljön. Ha a következő világbajnokságon is játszani akar, akkor velünk lesz, fenntartunk neki egy helyet a keretben. Kiérdemelte, hogy ő döntsön a folytatásról.

–A Copa América tavalyi megnyerése után világbajnoki címig vezette az argentin válogatottat, ezzel felért a nagy elődök, az 1978-ban aranyérmes César Luis Menotti és az 1986-ban győztes Carlos Bilardo szintjére.
–Ezt a megállapítást azért túlzásnak érzem, az említettek hatalmas tapasztalatától, tudásától az enyém még odébb van. Most annak örülök, hogy az embereket sikerült boldoggá tennünk. Mindenki tudja, Argentínában a futball nem csak egy sportág, sokkal több annál.

–Ha itt lenne Diego Maradona, mit szólna a vb-győzelemhez?
–Miért, nincs itt? Teljesen olyan érzésem van, mintha ő is köztünk lenne most. Valószínűleg ő lett volna az első, aki a pályára rohan ünnepelni.

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
DÖNTŐ
ARGENTÍNA–FRANCIAORSZÁG 3–3 (2–0, 2–2, 2–2) – tizenegyesekkel 4–2

Katar, Loszaíl, Loszaíli Nemzeti Stadion, 88 966 néző. V: Marciniak (lengyel)
ARGENTÍNA: Emiliano Martínez – Molina (Montiel, 91.), Romero, Otamendi, Tagliafico (Dybala, 120+1.) – De Paul (Paredes, 102.), Enzo Fernández, Mac Allister (Pezzella, 116.) – Messi, Julián Álvarez (La. Martínez, 103.), Di María (Acuna, 64.). Szövetségi kapitány: Lionel Scaloni
FRANCIAORSZÁG: Lloris – Koundé (Disasi, 120+1.), Varane (Konaté, 113.), Upamecano, Théo Hernandez (Camavinga, 71.) – Griezmann (Coman, 71.), Tchouaméni, Rabiot (Y. Fofana, 96.) – O. Dembélé (Kolo Muani, 41.), Giroud (Thuram, 41.), Mbappé. Szövetségi kapitány: Didier Deschamps
Gólszerző: Messi (23., 109. – az elsőt 11-esből), Di María (36.), ill. Mbappé (80., 81., 118. – az elsőt és a harmadikat 11-esből)
A tizenegyeseket belőtte: Messi, Dybala, Paredes, Montiel, ill. Mbappé, Kolo Muani. Kihagyta: Coman, Tchouaméni

Legfrissebb hírek

Magabiztos játékkal nyerte meg a franciák elleni rangadót, így elődöntős Németország a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 19:43

Győzelemmel kezdett a hétszeres győztes spanyol válogatott a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.23. 21:39

A spanyolok fölényes győzelemmel szerezték meg az 5. helyet a vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.01.22. 22:19

Döntetlennel kezdődött meg a lett-litván-szlovén közös rendezésű futsal Eb

Minden más foci
2026.01.21. 17:59

A spanyolok legyőzésével a németek is középdöntősök a férfi kézilabda Európa-bajnokságon

Kézilabda
2026.01.19. 22:22

Férfi vízilabda Eb: kiváló második félidővel újabb spanyol győzelem a mieink csoportjában

Vízilabda
2026.01.18. 16:47

A szerbek simán megverték a franciákat a vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.01.16. 21:58

„Messi annyit kereshetne, amennyit csak akar, ameddig jónak látja” – állítja az Al-Ittihad elnöke

Minden más foci
2026.01.16. 10:16
Ezek is érdekelhetik