Amikor minden összeesküdött a magyar arany ellen
Aki szerelt, épített már bármit is, vagy gyereket nevel, nevelt, tudja: olykor az egész világ azon dolgozik, hogy mi ne járjunk sikerrel. Ebben a cipőben járt 1938-ban a magyar labdarúgó-válogatott, amely a következő okok miatt nem lett világbajnok:
♦ Sikerült egy alkalmatlan szövetségi kapitányt találni, a korábbi rendőrfőnököt, Dietz Károlyt.
♦ A kapitány a fontos dolgokban nem hallgatott jobbkezére, a remek labdarúgó és edző Schaffer Alfréd „Spécire”.
♦ Dietz itthon hagyta a villámléptű Gyetvai Lászlót, a rosszéletű, de zseniális támadót, Cseh II Lászlót és az angolok által agyondicsért fedezetet, Dudás Jánost.
♦ A fináléra a védelem fejét, Korányi Lajost a válogatottban több mint egy éve nem szereplő Polgár Gyulára cserélte, mert Korányi összeszólalkozott hátvédtársával, Bíró Sándorral az elődöntőben.
♦ Az olaszok nyomására és/vagy a budapesti főnökei parancsára (!) kihagyta az acélkemény, de forrófejű, az olaszokkal rossz viszonyban lévő zseniális gólvágót, Toldi Gézát,
♦ Emiatt aztán lemondta a szereplést sérülésére hivatkozva az első futballcsászárunk, Turay József,
♦ Ráadásul az olaszok kijárták a rendező franciáknál, hogy ne az előre kijelölt belga John Langenus, hanem a francia Georges Capdeville vezesse a finálét, mert utóbbi az ő stílusuknak jobban megfelel (nem ezen múlott, de nagy előnyt jelentett lélektanilag),
♦ És ismerjük el férfiasan, hogy elképesztőén jó volt akkor az olasz válogatott, kiváló kapitánnyal, korszakos klasszis labdarúgókkal.
