Iparos Lengyelország, egységes Szenegál, sötét ló Kolumbia

Pincési LászlóPincési László
Vágólapra másolva!
2018.06.13. 15:26
A világbajnokság nyolc csoportja közül a H jelű az egyik, amelyben egyetlen európai válogatott kapott helyet, ennek ellenére merészség lenne kijelenteni, hogy Lengyelország a legesélyesebb a továbbjutásra. Az előjelek alapján az első két helyre hárman ugyanolyan reményekkel pályáznak, de hogy Szenegál és Kolumbia mire képes a legfiatalabb, illetve az egyik legrutinosabb szövetségi kapitánnyal, azt nehéz megjósolni. Japántól minden pont bravúr lenne.


LENGYELORSZÁG
LENGYELORSZÁG


Vb-visszatérés 40 év után

Negyven év után tér vissza a világbajnokságra Adam Nawalka: a lengyel válogatott 60 éves szövetségi kapitánya 1978-ban még játékosként szerepelt a legrangosabb tornán.

Az 1957. október 23-án született szakember 1975 és 1985 között a Wisla Kraków középpályása volt, de sérülés miatt korán befejezte a pályafutását. A lengyel élvonalban 190 mérkőzésen kilenc gólt szerzett, a válogatottban 34 meccsen egyszer, a debütálásakor volt eredményes: éppen a magyarok elleni, 1977. április 13-i, népstadionbeli 2–1-es vereségkor.

1996 óta dolgozik edzőként, irányította a Wisla mellett többek között a Zaglebie Lubin, a GKS Katowice és a Górnik Zabrze együttesét is. 2007–2008 között Leo Beenhakker munkáját segítette a nemzeti csapatnál, míg 2013 óta szövetségi kapitányként dolgozik, és két éve Eb-negyeddöntőbe vezette a csapatát.

Adam Nawalka csapatára a „jó iparos” kitétel a legpontosabb: mindig ott vannak a kvalifikáció közelében, akad egy-két nagyon jó játékosuk, de oly' kevés pluszt tudnak hozzátenni az alapjátékhoz, hogy kirobbanó eredményt nem lehet tőlük elvárni. Hol vannak már a hetvenes-nyolcvanas évek sztárjai, Grzegorz Lato, Wladyslaw Zmuda vagy Zbigniew Boniek, akikkel 1974-ben, majd 1982-ben is sikerült vb-bronzérmet nyerni?

A csapat legutóbb, a 2002-es, majd a 2006-os világbajnokságon is egy-egy győzelmet aratott, és simán kiesett a csoportkörben. Két évvel ezelőtt ugyan legalább az Európa-bajnokságon eljutott a negyeddöntőig, de a bemutatott színtelen-szagtalan játékkal már az is a csoda határát súrolta. A csoportban az északíreket és az ukránokat 1–0-ra verve, a németekkel gól nélküli döntetlent játszva sikerült továbbjutni, majd Svájc ellen jobban mentek a tizenegyesrúgások, a portugálok ellen viszont épp ugyanígy bukott el.

Robert Lewandowski akkor nagy csalódást okozott, mert csupán egy gólra volt képes, ezt idén szeretné túlszárnyalni. A selejtezők során már bizonyított, világbajnoki kvalifikáció során európai futballista még sohasem szerzett annyi gólt, mint ő, aki 16 találattal zárt.

Két harmincgólos szezont követően legutóbb 29 találattal lett a Bundesliga gólkirálya, és nyolc hónapja övé a válogatottbeli rekord is: tavaly októberben döntötte meg Wlodzimierz Lubanski 48 gólos csúcsát, és már 53-szor volt eredményes.

Lengyelország válogatottja (Fotó: AFP)
Lengyelország válogatottja (Fotó: AFP)

Amiben feltétlenül javulni kell, az a védekezés: a selejtezők során a csoportelsők közül messze a legtöbb (14) gólt kapta, és ez az utóbbi időben sem nagyon változott. A legutóbbi öt felkészülési mérkőzése közül kettőn veszített (Mexikó 0–1, Nigéria 0–1), míg másik két, nem a legerősebb riválistól egyaránt két gólt kapott (Dél-Korea 3–2, Chile 2–2) – egyedül Litvániát verte simán 4–0-ra épp most kedden, de ez elvárható is volt egy olyan csapattal szemben, amely a legutóbbi 14 összecsapásából csupán egyszer győzött.

A Monaco védője, Kamil Glik egy hétel ezelőtt vállsérülést szenvedett, viszont mindent elkövetett, hogy ott legyen a vb-n – ahogy a Facebook-oldalára is feltett videóval bizonyítani próbálta, jó úton halad a teljes gyógyulás felé.

Hétfőn Nizzában francia orvosok is megvizsgálták, a lengyel szövetség kedden közölte, a harmadik csoportmeccsre már bevethető állapotban lesz a védő.

Ami a taktikai hadrendet illeti, sok függ Arkadiusz Miliktől: a Napoli csatára tavaly ősszel súlyos térdsérülést szenvedett, és ugyan májusban már játszott bajnokit, a felkészülés során végig csereként kapott lehetőséget. Ha egészséges lenne, akkor a lengyelek a 4–4–2-es felállást választanák Milikkel és Lewandowskival a csatársorban. Amennyiben kispados lesz, marad a 4–2–3–1-es formáció.

A VB-KERET
KAPUSOK:
12 Bartosz Bialkowski (Ipswich Town – Anglia), 22 Lukasz Fabianski (Swansea City – Anglia), 1 Wojciech Szczesny (Juventus – Olaszország)
VÉDŐK: 5 Jan Bednarek (Southampton – Anglia), 18 Bartosz Bereszynski (Sampdoria – Olaszország), 4 Thiago Cionek (SPAL – Olaszország), 15 Kamil Glik (Monaco – Franciaország), 3 Artur Jedrzejczyk (Legia Warszawa), 2 Michal Pazdan (Legia Warszawa), 20 Lukasz Piszczek (Borussia Dortmund – Németország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: 16 Jakub Blaszczykowski (VfL Wolfsburg – Németország), 6 Jacek Góralski (Ludogorec – Bulgária), 11 Kamil Grosicki (Hull City – Anglia), 10 Grzegorz Krychowiak (West Bromwich Albion – Anglia), 21 Rafal Kurzawa (Górnik Zabrze), 8 Karol Linetty (Sampdoria – Olaszország), 17 Slawomir Peszko (Lechia Gdansk), 13 Maciej Rybus (Lokomotiv Moszkva – Oroszország), 19 Piotr Zielinski (Napoli – Olaszország)
TÁMADÓK: 23 Dawid Kownacki (Sampdoria – Olaszország), 9 Robert Lewandowski (Bayern München – Németország), 7 Arkadiusz Milik (Napoli – Olaszország), 14 Lukasz Teodorczyk (Anderlecht – Belgium)
Szövetségi kapitány:
Adam Nawalka

SZENEGÁL


A vb legfiatalabb kapitánya

A világbajnokság legfiatalabb kapitánya 42 évesen a szenegáli válogatott kispadján ül majd, az 1976. március 24-én született Aliou Cissét mégsem lehet tapasztalatlannak nevezni. Játékosként szerepelt többek között a PSG-ben és a Montpellier-ben, Angliában egyaránt két szezont lehúzott a Birmingham City, majd a Portsmouth színeiben.

A válogatottban 33 alkalommal lépett pályára, tagja volt a 2002-es Afrika-kupa-döntős együttesnek (amely tizenegyesekkel maradt alul Kamerunnal szemben), és öt mérkőzésen szerepelt az eddigi egyetlen vb-szereplés alkalmával a nemzeti csapatban, amely 2002-ben a negyeddöntőig verekedte magát.

A válogatottnál 2013-tól Alain Giresse segítője volt, 2015 márciusában nevezték ki szövetségi kapitánynak. De nem ő jelenti az egyetlen kapcsolatot a 2002-es vb-csapattal: a stábját erősíti a korábbi kapus Tony Sylva, s két védő, Omar Daf és Lamine Diatta is.

A FIFA-világranglista 27. helyén álló afrikai együttesnek nem kellett megerőltetnie magát a selejtezők során, de azért történtek érdekességek. A legelső párharcában például mindjárt 2–2-es döntetlent játszott Madagaszkárral úgy, hogy az ellenfél már 2–0-ra is vezetett, a visszavágón 3–0-s sikerrel bejutott a harmadik körbe. Ott egy meccset elbukott, ám a Dél-Afrika elleni 1–2 végül nem számított, mert a mérkőzést a csaló, és később örökre eltiltott játékvezető miatt újra kellett játszani. Szenegál a csoportjában négy győzelemmel és két döntetlennel zárt az élen, öt ponttal többet gyűjtött Burkina Fasónál.

A válogatottban a spanyol La Liga kivételével mindegyik topliga képviselteti magát, és a futballisták közül Kalidou Koulibaly (Napoli), Idrissa Gueye (Everton), Cheikhou Kouyaté (West Ham United), Mame Biram Diouf (Stoke City) vagy Sadio Mané (Liverpool) nem nevezhető ismeretlennek és ügyetlennek.

Szenegál eddig csupán egyszer jutott ki a vb-re, és 2002-ben kevesen gondolták volna, hogy a Dánia, Uruguay, Franciaország trió mellől továbbjuthat a csoportjából, majd a svédeket kiverve csak a legjobb nyolc között állítják meg a törökök. Az akkori csapatkapitány Aliou Cissé volt, aki most szövetségi kapitányként dolgozik, és aki egyelőre keresi a megfelelő felállást.

A Sky Sportsnak az egyik dakari újságíró, Benjamin Tetteh úgy nyilatkozott, a szurkolók óvatos optimizmussal várják a vb-t. „A selejtezőbeli sikereket az edzőnek köszönhetjük. Néhányan aggódtak, amikor kinevezték, mert azt láttuk, hogy sok környező országban a hazai szakemberek fegyelmi és fegyelmezési gondokkal küzdenek. De Cissé kézben tartotta az irányítást, nem voltak súrlódások, a játékosok nem késtek és nem lázadtak. A kapitány alázatos, szerény és hűvös fickó, aki nem hagyja, hogy bárki fejébe szálljon a dicsőség. Megkockáztatom, ez a csapat erősebb, mint a tizenhat évvel ezelőtti, és az edző–játékos kapcsolat is sokkal jobb” – nyilatkozta.

Szenegál válogatottja (Fotó: AFP)
Szenegál válogatottja (Fotó: AFP)

A válogatott idén öt felkészülési mérkőzéséből csak az utolsót sem nyerte meg, és mindössze négy gólt szerzett (Üzbegisztán 1–1, Bosznia-Hercegovina 0–0, Luxemburg 0–0, Horvátország 1–2, Dél-Korea 2–0), de Cissé a 4–3–3 és a 4–4–2 mellett a 4–2–1–3-on is gondolkodik.

Utóbbi felállásban Ismaila Sarr, Diafra Sakho és M'Baye Niang lenne elöl, mögöttük pedig Sadio Mané dolgozna – néha 4–2–4-re változtatva a szisztémát. Hogy végül a nagy kirakójátékból mi lesz, június 19-én Lengyelország ellen kiderül.

A kulcsember Mané lehet, aki a selejtezőkön csupán egyszer volt eredményes, azonban ha a klubformáját viszi magával a tornára (10-10 gól a PL-ben és a BL-ben), akkor esélyes lehet a továbbjutásra az afrikai gárda.

A VB-KERET
KAPUSOK:
1 Abdoulaye Diallo (Rennes – Franciaország), 23 Alfred Gomis (SPAL – Olaszország), 16 Khadim N'Diaye (Horoya AC – Guinea)
VÉDŐK: 2 Saliou Ciss (Valenciennes – Franciaország), 21 Lamine Gassama (Alanyaspor – Törökország), 3 Kalidou Koulibaly (Napoli – Olaszország), 4 Kara Mbodj (Anderlecht – Belgium), 12 Youssouf Sabaly (Bordeaux – Franciaország), 22 Moussa Wagué (Eupen – Belgium)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: 5 Idrissa Gueye (Everton – Anglia), 8 Cheikhou Kouyaté (West Ham United – Anglia), 13 Alfred N'Diaye (Wolverhampton – Anglia), 17 Badou N'Diaye (Stoke City – Anglia), 11 Cheikh N'Doye (Birmingham City – Anglia), 6 Salif Sané (Hannover – Németország), 18 Ismaila Sarr (Rennes – Franciaország)
TÁMADÓK: 9 Mame Biram Diouf (Stoke City – Anglia), 20 Keita Baldé (Monaco – Franciaország), 14 Moussa Konaté (Amiens – Franciaország), 10 Sadio Mané (Liverpool – Anglia), 19 M'Baye Niang (Torino – Olaszország), 15 Diafra Sakho (Rennes – Franciaország), 7 Moussa Sow (Bursaspor – Törökország)
Szövetségi kapitány:
Aliou Cissé

KOLUMBIA

Taxizástól a vb-negyeddöntőig

Amíg a szenegáliaknál egy fiatal szakember, a kolumbiai válogatottnál a vb egyik legrutinosabb szakvezetője dirigál: a 68 éves José Pékerman a harmadik világbajnokságára készül. Játékosként nem sok sikert ért el, térdsérülés miatt 28 évesen, a kolumbiai Independiente Medellín játékosaként vissza kellett vonulnia.

Hogy eltartsa a családját, még taxisofőrként is dolgozott, majd hazatérve Argentínába ifjúsági csapatokkal foglalkozott. Legnagyobb sikereit is az utánpótlásban érte el, 1994 és 2001 között az U20-as válogatott edzője volt: 1997-ben és 1999-ben kontinensbajnok, 1995-ben és 2001-ben ezüstérmes lett, míg a FIFA U20-as világbajnokságát háromszor is megnyerte Argentínával (1995, 1997, 2001).

2004-ben megkapta a felnőttválogatottat, amellyel két évvel később a vb-negyedöntőben a házigazda németektől kapott ki tizenegyesekkel. A kudarc után lemondott, majd néhány évet Mexikóban dolgozott, és 2012-ben elfogadta a kolumbiai szövetség felkérését.

A brazíliai vb-n nagyszerűen szerepelt csapatával, amely ismét a negyeddöntőben, ismét a házigazda ellen esett ki. Ami jó hír számára: idén Oroszországgal legkorábban a legjobb négy között futhat össze.

Négy évvel ezelőtt Brazíliában lenyűgöző teljesítményt nyújtva az 5. helyen zárt a kolumbiai válogatott, amelyre az idei torna előtt ismét sötét lóként tekintenek. Annak ellenére, hogy a keretben világklasszisok és feltörekvő tehetségek is akadnak, José Pékerman szövetségi kapitány felelőssége lesz, hogyan tudja őket egybegyúrni, és kiküszöbölni azokat a problémákat, amelyek a kvalifikáció alatt lépten-nyomon gondot okoztak.

A dél-amerikai selejtezők során 18 mérkőzésen mindössze 21 gólt szerző, ugyanakkor 19-at kapó válogatottnál minden csapatrészt rendbe kell tenni, de a szakértők szerint ha elöl James Rodríguez (Bayern München), Carlos Bacca (Villarreal) és Radamel Falcao (AS Monaco) jó formában lesz, hátul pedig a 21 éves Davinson Sanchez (Tottenham), illetve a 23 éves Yerry Mina (FC Barcelona) megszilárdítja a védelmet, akkor bármi elképzelhető.

Erre volt példa a márciusi párizsi felkészülési mérkőzés, amelyet Kolumbia 2–0-s hátrányról 3–2-re megfordított a franciák ellen. Azóta viszont csupán két, gól nélküli döntetlen jött össze Ausztráliával és Egyiptommal: azaz a védelem összeállt, ám Jameséknek még javulniuk kell.

De a selejtező arra is rávilágított, hogy a jobb csapatokkal szemben rendszerint jóval visszafogottabb teljesítményre képes Kolumbia: a Brazília, Uruguay és Argentína elleni hat meccsen csupán két pontot sikerült begyűjteni. Ráadásul az utolsó fordulókra saját magát is nehéz helyzetbe hozta, négy mérkőzésen nyeretlen maradt, és éppen csak kvalifikálta magát.

Kolumbia válogatottja (Fotó: AFP)
Kolumbia válogatottja (Fotó: AFP)

Pékerman kapitány a 4–2–3–1-es felállást kedveli, mert ebből a mérkőzés alakulását figyelembe véve könnyedén tud 4–2–2–2-re vagy 4–3–1–2-re váltani. Bármi is a taktika, az biztos, hogy a Bayern Münchent 7 góllal és 11 assziszttal bajnoki aranyhoz segítő James Rodríguezen múlik (sok) minden.

Az alapfelállásnál David Ospina a kapus, Santiago Arias, Yerry Mina, Davinson Sanchez és Johan Mohica a négy védő, Abel Aguilar és Carlos Sanchez játszik hátrébb a középpályán, előttük Juan Cuadrado, James Rodriguez és Mateus Uribe támogatja az egyetlen éket, Radamel Falcaót.

A VB-KERET
KAPUSOK:
22 José Fernando Cuadrado (Once Caldas), 1 David Ospina (Arsenal – Anglia), 12 Camilo Vargas (Deportivo Cali)
VÉDŐK: 4 Santiago Arias (PSV Eindhoven – Hollandia), 13 Yerry Mina (FC Barcelona – Spanyolország), 17 Johan Mojica (Girona – Spanyolország), 3 Óscar Murillo (Pachuca – Mexikó), 23 Dávinson Sánchez (Tottenham – Anglia), 2 Cristián Zapata (AC Milan – Olaszország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: 8 Abel Aguilar (Deportivo Cali), 5 Wílmar Barrios (Boca Juniors – Argentína), 11 Juan Cuadrado (Juventus – Olaszország), 16 Jefferson Lerma (Levante – Spanyolország), 20 Juan Fernando Quintero (River Plate – Argentína), 10 James Rodríguez (Bayern München – Németország), 6 Carlos Sánchez (Espanyol – Spanyolország), 15 Mateus Uribe (América – Mexikó)
TÁMADÓK: 7 Carlos Bacca (Villarreal – Spanyolország), 19 Miguel Borja (Palmeiras – Brazília), 9 Radamel Falcao (Monaco – Franciaország), 21 José Izquierdo (Brighton & Hove Albion – Anglia), 14 Luis Muriel (Sevilla – Spanyolország)
Szövetségi kapitány: José Pékerman (argentin)

JAPÁN


Technikai igazgatóból kapitány

Szegény Vahid Halilhodzic a mai napig nem érti, miért küldték el, a válogatott vezetése így Nisino Akirára vár, aki az utóbbi években nem is nagyon ténykedett edzőként. Mi emlékezhetünk rá, hiszen az 1996-os atlantai olimpián ő irányította a távol-keleti válogatottat, amely utolsó csoportmérkőzésén a 90. és 91. percben szerzett gólokkal 3–2-re fordított a magyarok ellen.

A szakember az utánpótlásban végzett munka után 1998-ban kapott először klubmegbízatást, a Kasiva Reysolt három éven át irányíthatta. Egyetlen bajnoki címét (2005) és ázsiai BL-elsőségét (2008) a Gamba Oszakával nyerte, amelyet 2002–2011 között vezetett, majd 2012-ben a Vissel Kobe, 2014–2015-ben pedig a Nagoja Grampus edzője volt. A mai napig ő nyerte meg a japán élvonalban a legtöbb mérkőzést, 270-et. 2016 márciusa óta a szövetség technikai igazgatójaként dolgozott, csak Halilhodzic kirúgása után tért vissza az edzősködéshez.

A csoport négy válogatottja közül egyértelműen Japán lóg ki, és nem csupán azért, mert a FIFA világranglistáján mindössze a 61. helyet foglalja el. Még a selejtezők sem mutatták, hogy baj lenne, a kvalifikáció második fordulójában veretlenül nyerte meg a csoportját, a harmadik körben ugyan két döntetlen mellett kétszer is kikapott, de így is az első helyen jutott ki a vb-re – sorozatban hatodszor.

Ezek után áprilisi tréfának nem nevezhető módon bő két hónappal ezelőtt a szövetség vezetősége menesztette Vahid Halilhodzic szövetségi kapitányt. A bosnyák szakember bűne a kísérletezés volt, csapata decemberben 4–1-re kikapott Dél-Koreától, majd a március 23-i, Mali elleni 1–1 után négy nappal 2–1-es vereséget szenvedett Ukrajnától.

A szakember elmondta, ezeket a mérkőzéseket arra használta fel, hogy megnézze a fiatalabb játékosokat, így számára az eredmények másodlagosak voltak. Úgy tűnik, ezt nem egyeztette a főnökeivel, akik visszaesésként értékelték a történteket, és Halilhodzic helyére a Gamba Oszaka korábbi edzője, Nisino Akira került. Azt nem lehet mondani, hogy varázsütésre megváltozott minden: Ghána és Svájc ellen egyaránt 2–0-s zakó következett, kedden aztán végre sikerült gól(oka)t szerezni, és ezzel máris jött a győzelem is (Paraguay 4–2).

Japán válogatottja (Fotó: AFP)
Japán válogatottja (Fotó: AFP)

Nisino a kerettel sem húzott merészet, a rutinosabb játékosoknak szavazott bizalmat, így három olyan játékos is ott lesz Oroszországban, aki már száznál is több válogatottságot számlál: Nagatomo Juto, Okazaki Sindzsi és a csapat kapitánya, Haszebe Makoto.

Csupán ketten vannak, akik a tíz válogatottságot még nem érték el (Osima Rjota és Ueda Naomicsi), ellenben tizenegyen már négy évvel ezelőtt, Brazíliában is szerepeltek. „A tapasztalt játékosok a közelmúltban nagyon jól teljesítettek, ezért úgy döntöttem, egy egészséges elegyet válogatok össze” – indokolta meg döntését a kapitány.

A VB-KERET
KAPUSOK: 12 Higasigucsi Maszaaki (Gamba Oszaka), 1 Kavasima Eidzsi (Metz – Franciaország), 23 Nakamura Koszuke (Kasiva Reysol)
VÉDŐK: 6 Endo Vataru (Urava Red Diamonds), 22 Josida Maja (Southampton – Anglia), 20 Makino Tomoaki (Urava Red Diamonds), 5 Nagatomo Juto (Galatasaray – Törökország), 3 Sodzsi Gen (Kasima Antlers), 21 Szakai Gotoku (Hamburg – Németország), 19 Szakai Hiroki (Marseille – Franciaország), 2 Ueda Naomicsi (Kasima Antlers)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: 8 Haragucsi Genki (Fortuna Düsseldorf – Németország), 17 Haszebe Makoto (Eintracht Frankfurt – Németország), 4 Honda Keiszuke (Pachuca – Mexikó), 14 Inui Takasi (Eibar – Spanyolország), 16 Jamagucsi Hotaru (Cerezo Oszaka), 10 Kagava Sindzsi (Borussia Dortmund – Németország), 18 Osima Rjota (Kavaszaki Frontale), 7 Sibaszaki Gaku (Getafe – Spanyolország), 11 Uszami Takasi (Fortuna Düsseldorf – Németország)
TÁMADÓK: 13 Muto Josinori (Mainz – Németország), 9 Okazaki Sindzsi (Leicester City – Anglia), 15 Oszako Juja (Werder Bremen – Németország)
Szövetségi kapitány: Nisino Akira

A CSOPORT LEGÉRDEKESEBB FIGURÁJA

Ahogy a lengyel csapatnál már írtuk, Arkadiusz Milik a válogatott kulcsemberének számít, akkor is, ha játszik, és akkor is, ha nem. Az biztos, hogy pályára lépésével javulnának az esélyek, hiszen Lewandowski mellett még egy kiszámíthatatlan, gólérzékeny futballistára kellene figyelnie az ellenfél védelmének. De vajon a Napoli játékosának térde milyen állapotban van?

A 24 éves csatár nagyon sokat köszönhet Adam Nawalkának, aki felfigyelt a tehetségére. A Rozwoj Katowice ifjúsági együtteséből 2010 novemberében a Górnik Zabrze utánpótlásgárdája hívta próbajátékra, és miután a Korona Kielce elleni meccsen gólt szerzett, Nawalka felajánlotta neki, néhány edzésre csatlakozzon az első csapathoz.

Milik többre vágyott, kéthetes próbajátékra elutazott az angol Readinghez, majd a Legia Warszawa is tesztelte, végül mégis a Górniknál maradt, 2011 nyarán ötéves szerződést kötött a Zabrzéval. 17 és fél éves sem volt, amikor bemutatkozhatott az első osztályban, majd miután a 2012–2013-as őszi idényben 14 mérkőzésen hétszer eredményes volt, szerződtette a Bayer Leverkusen.

A Bundesliga-klub azonban könnyű szívvel lemondott róla, egy augsburgi és egy amszterdami kölcsönszerződés után eladta az Ajaxnak. A vezetők aztán foghatták a fejüket, Milik ugyanis a két hollandiai szezonjában 75 tétmeccsen összesen 47 gólt szerzett és 21 gólpasszt adott.

2016. augusztus 1-jén a Napoli 35 millió eurót fizetett érte, azonban október elején térdszalagszakadást szenvedett. Tavaly szeptemberben a másik térdével hasonló gond adódott, és ugyan március óta több bajnokin is szerepelt, 90 percet nagyon régen töltött egyvégtében a pályán.

Jessica Ziólek és  Arkadiusz Milik (Fotó: Twitter)
Jessica Ziólek és Arkadiusz Milik (Fotó: Twitter)

Milik óriási Manchester United-szurkoló, de elmondása szerint nincs még olyan szinten, hogy megfeleljen az ottani elvárásoknak. Gyerekkora óta rajong Cristiano Ronaldo játékáért, és amiért nagyon sok honfitársa irigyli, egy csinos modell, Jessica Ziólek a barátnője, immár öt éve.

NSO-VERDIKT A CSOPORTRÓL

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik két válogatott jut tovább a H-csoportból?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Nem kertelünk, fogalmunk sincsen, mi várható ettől a négyestől. Amiben kicsit tévedhetünk: nem valószínű, hogy Japán a legutóbbi, Paraguay elleni 4–2-es sikerrel világverő csapattá változott, a távol-keletieknek minden pontnak örülniük kell majd.

Lehet, ez a válogatott jelenti a mérleg nyelvét, hiszen amelyik ellenféltől pontot tud szerezni, az lépéshátrányba kerül. Lengyelország és Kolumbia túlságosan is függ egy-egy kulcsjátékosától, Lewandowskitól, illetve Jamestől, Szenegál pedig az afrikai őserővel messzire juthat – főleg, ha elhisszük, hogy két éve a kiegyensúlyoozttság paradicsomi állapota jellemzi a válogatottat.

Szerintünk Kolumbia és Szenegál lép tovább.


A CSOPORT MENETRENDJE
Lengyelország (H1)
Szenegál (H2)
Kolumbia (H3)
Japán (H4)
Június 19., 14.00
Szaranszk
Mordovija Aréna
Kolumbia (H3)Japán (H4)
Június 19., 17.00
Moszkva
Szpartak Stadion
Lengyelország (H1)Szenegál (H2)
Június 24., 17.00
Jekatyerinburg
Központi Stadion
Japán (H4)Szenegál (H2)
Június 24., 20.00
Kazany
Kazany Aréna
Lengyelország (H1)Kolumbia (H3)
Június 28., 16.00
Volgográd
Volgográd Aréna
Japán (H4)Lengyelország (H1)
Június 28., 16.00
Szamara
Kozmosz Aréna
Szenegál (H2)Kolumbia (H3)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik