ANGLIA

Az 1966-os vb-győztes nemzet a 2016-os Európa-bajnokság után „válságba került”: elfogadhatatlan volt az Izland elleni bukás, kis túlzással az egész nemzet kikezdte Roy Hodgson szövetségi kapitányt és az elvárt teljesítménytől messze elmaradó játékosokat, talán azt sem túlzás kijelenteni, hogy a fél világ Anglián röhögött.

A pályán kívüli káosz nem látszódott meg a csapaton, amely ha nem is gyönyörű játékkal, de szorgosan gyűjtögette a pontokat – Anglia a selejtezőből játszi könnyedséggel jutott tovább a Szlovákiát, Skóciát, Szlovéniát, Litvániát és Máltát felvonultató F-csoportból, tíz meccséből nyolcat megnyert, 18 szerzett találatával szemben mindössze hármat kapott.

Gareth Southgate az alapjairól kezdte az építkezést – a válogatott például elbúcsúztatta azt a Wayne Rooneyt, aki a selejtezősorozat első négy mérkőzésén még játszott, angol gólrekorder lett, majd érezvén, hogy a gárda rá már aligha épülhet, bejelentette, hogy visszavonul a nemzetközi szerepléstől.

Új korszak köszöntött tehát Angliára, amit jól mutat, hogy az angol válogatott 1962-es szereplése óta a „legrutintalanabb” együttessel utazik a világbajnokságra: a keretben helyet kapó játékosok átlagosan 19.5 válogatott meccsel rendelkeznek, s csak egyetlen futballista van, aki legalább 50-szer magára öltötte a „háromoroszlánosok” mezét, mégpedig Gary Cahill, a Chelsea védője.

Az angolok rengeteg tétmeccsen léptek pályára, ugyanakkor „kipihentebben” várhatják a tornát, mint például a brazilok, a franciák vagy a spanyolok – a 23-as keret tagjai összesen 994 találkozón szerepeltek 2017 júniusa óta, egy futballista átlagban 43 összecsapást játszott a szezonban.

Nehéz lenne bárkire is ráaggatni a jelzőt, hogy igazi vezére lenne a gárdának, ebben a csapatban jelenleg nincs egy David Beckham, Frank Lampard, John Terry vagy Steven Gerrard-féle „alfa-hím”, nincs igazi irányító a keretben, a legnagyobb kérdés ennek tudatában az lesz, hogy a középpálya és a támadósor hogyan tud majd „összekapcsolódni”, a Dele Alli, Raheem Sterling, Jesse Lingard hármas – amely nem nevezhető túlságosan tapasztalt egységnek – mennyire tudja kiszolgálni Harry Kane-t, aki immár a válogatott csapatkapitánya, s akin az ország szeme lesz, az angolok kulcsfigurája ugyanis egyértelműen ő, a gólokat és a pontokat jelentő villanásokat tőle várják. Kérdés, hogy képes lesz-e megbirkózni az óriási teherrel a Tottenham támadója – az Európa-bajnokságon például Kane görcsösen futballozott, árnyéka volt önmagának, nem is jöttek a tőle megszokott dolgok.

Southgate a selejtezők során több variációt is próbálgatott – a szakember jobbára a négyvédős rendszert részesítette előnyben, ám a felkészülési meccsek során többször is kísérletezett háromvédős felállással. A védelem olyannyira mély, az sem lehetetlen, hogy a kapitány feltolja például a középpályára a Tottenhamben védőként játszó Kieran Trippiert vagy épp Kyle Walkert, aki a Manchester Cityben kiváló szezont zárt, ám szélső hátvédként.

Az biztos, hogy Southgate-nek rengeteg variációs lehetősége van a támadószekciót illetően, elvégre mind Sterling, mind pedig Alli kiváló formában várhatja a rajtot, emellett a padról a szintén remek szezont záró Jamie Vardy vár bevetésre, valamint a „csodatehetség” Marcus Rashford, aki bármikor képes egy-egy villanásával eldönteni találkozót.

A torna nagy hiányzója az angoloktól egyértelműen Alex Oxlade-Chamberlain. A Liverpool ásza Jürgen Klopp keze alatt mérkőzésről mérkőzésre nagyobb szerepet kapott, csakúgy, mint ahogy Southgate elképzeléseiben is. A támadó azonban áprilisban a Roma elleni Bajnokok Ligája-elődöntő első találkozóján súlyos térdsérülést szenvedett, ami miatt a a BL-finálé mellett a vébéről is biztosan lemarad.

Reálisan nézve ennek az angol válogatottnak elvárás a csoportból való továbbjutás (persze tegyük hozzá, hogy a kvartett favoritja egyértelműen Belgium), mint ahogy ezt követően a lengyel, szenegáli, kolumbiai, japán négyes egyikének legyőzése is a negyeddöntőben, ám ezt követően akár Brazília vagy Németország is jöhet, ott pedig Southgate csapatának nem igazán lehet sok keresnivalója.

ANGLIA
KAPUSOK: 13 Jack Butland (Stoke City), 1 Jordan Pickford (Everton), 23 Nick Pope (Burnley)
VÉDŐK: 22 Trent Alexander-Arnold (Liverpool), 15 Gary Cahill (Chelsea), 17 Fabian Delph (Manchester City), 16 Phil Jones (Manchester United), 6 Harry Maguire (Leicester City), 3 Danny Rose (Tottenham), 5 John Stones (Manchester City), 12 Kieran Trippier (Tottenham), 2 Kyle Walker (Manchester City), 18 Ashley Young (Manchester United)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: 20 Dele Alli (Tottenham), 4 Eric Dier (Tottenham), 8 Jordan Henderson (Liverpool), 7 Jesse Lingard (Manchester United), 21 Ruben Loftus-Cheek (Crystal Palace)
TÁMADÓK: 9 Harry Kane (Tottenham), 19 Marcus Rashford (Manchester United), 10 Raheem Sterling (Manchester City), 11 Jamie Vardy (Leicester City), 14 Danny Welbeck (Arsenal)
Szövetségi kapitány: Gareth Southgate

BELGIUM

Túlzás lenne állítani, hogy a 2000-es évek első évtizede a „vörös ördögökről” szólt, hiszen a 2000-es, részben hazai (részben holland) rendezésű Európa-bajnokság kivételével csak a 2002-es vb-re jutottak ki, előbbin a csoportkör jelentette a végállomást, utóbbin a japánok mögött – és az oroszok és a tunéziaiak előtt – másodikként azért kiharcolták a nyolcaddöntőbe kerülést, de a végső győztes brazilok már megálljt parancsoltak.

Ezt követően azonban sem a 2004-es, 2008-as és 2012-es Európa-bajnokságra, sem a 2006-os és 2010-es világbajnokságra nem tudta kvalifikálni magát a gárda, és igazából az utánpótláscsapatok eredményein sem látszott, hogy beindult volna egy fantasztikus „termelés”: az U17-esek mezőnyében volt egy 2007-es Eb-elődöntő és az ezt követő vb-n a csoportkör, az U19-eseknél egy 2011-es Eb-csoportkör (így U20-as vb-részvétel sem volt) volt a maximum, az U21-eseknél pedig egy Eb-elődöntő – és az ezzel járó olimpiai szereplés, negyedikként zárva – volt 2003 óta az összes eredmény.

Mégis, olyan szintű utánpótlásképzés alakult ki időközben, amelyet mára nyugodtan nevezhetünk követendő példaként, hogy az egyik legjellemzőbb kép az volt az elmúlt években, ha egy új/kevésbé ismert arc feltűnt a Premier League-ben, akkor bátran betippelhettük, hogy belga az illető – és az esetek jó részében nem is tévedtünk...

Mára ott tartunk, hogy ha az angol élvonal sztárjait szeretnénk összegyűjteni, nem a csoportban szintén érdekelt „háromoroszlánosok” neveivel találkozunk leggyakrabban, hanem a belgákéival, és az utóbbi időben a válogatottba behívott 35 belga játékos közül 23 (!) is a Premier League-ben szerepel – a vb-re utazó 23-as keretből pedig 11!

Az Év játékosa díjért óriási versenyben volt a Manchester Cityvel PL-rekordok sorát megdöntő Kevin De Bruyne, aki csak a nemrég véget ért idényben 21 (!) gólpasszig jutott – 12 gólt pedig maga szerzett –, és évek óta a világ egyik, ha nem a legjobb előkészítőjének számít.

Ott van szorosan a nyomában a Chelsea klasszis szélsője, Eden Hazard, akinek a 2014–2015-ös idényben az Év PL-játékosa cím is összejött – erről sokkal a 2016–2017-es idényben sem maradt le, de akkor francia csapattársa, N'Golo Kanté lett a kitüntetett. A Real Madriddal gyakorlatilag minden átigazolási időszakban „összeboronált” futballista 17 gólt szerzett a mögöttünk hagyott idényben – De Bruynéhez hasonlóan pedig ő is bekerült az UEFA 2017-es Év csapatába.

Meg kell még emlékezni a Manchester United első számú gólfelelőséről, a PL-ben 16-szor, az idény során 27-szer eredményes Romelu Lukakuról, vagy éppen a Chelsea kiváló kapusáról, a PL-ben 15-ször is nullázó Thibaut Courtois-ról is, az említett négyesből pedig a 27 éves Hazard a legidősebb...

A Georges Leekenst 2012-ben Marc Wilmotsra cserélő belga válogatott a viszontagságokkal teli évezredkezdést követően 2015 novemberére eljutott oda, hogy az élre állt a FIFA-világranglistán – és 2016 áprilisáig meg is őrizte ezt a helyét, de most sem áll rosszul, csupán a német (1.) és a brazil (2.) gárda előzi meg Hazard-ékat (3.). Az angolok amúgy a 12. helyen állnak a listán, Tunézia a 21., Panama pedig az 55.

A 2014-es világbajnokságon már a torna egyik sötét lovának tartották a belgákat, akik aztán négy győzelmet (köztük az amerikaiak elleni hosszabbításos nyolcaddöntővel) követően a későbbi döntős argentinoktól kaptak ki a negyeddöntőben.

A 2016-os Eb-n pedig már a végső esélyesek között volt a gárda, amely a nyolcaddöntőben a magyar válogatottat páholta el, de a negyeddöntőben a walesiek megtréfálták őket.

A gárda ereje félelmetes támadósorában rejlik, amely hengerelt a vb-selejtezőkön – 10 meccsen 43 gólig jutott az együttes –, és a nevek alapján az oroszországi viadalon sem lehet gond a termeléssel, és igazából a csapat leggyengébb szekciója, a védelem sem vészes, pláne, ha Vincent Kompany végül tudja vállalni a játékot.

„Határozottan sokat fejlődtünk a 2016-os Eb óta, csapatként is egyénileg is. A csapat már jó ideje együtt van, és egyénenként is jelentős lépéseket tettünk előre első nagy közös tornánk, a brazíliai világbajnokság óta. Fájdalmas kiesésünk Franciaországban ráébresztett arra, hogy tehetségeink sokasága még nem garancia a győzelemre, azóta sokat fejlődtünk” – mondta Thomas Vermaelen, a Barcelona 32 éves védője.

A papírforma szerint az együttesnek nem jelenthet gondot továbbjutás a csoportból, és a nyolcaddöntőt is illene sikerrel vívnia, de a következő körben már valószínűleg a brazil vagy a német együttes lehet az ellenfél. S hogy Vermaelen szerint melyik lenne a jobb forgatókönyv?

„Mérkőzésről mérkőzésre kell haladnunk, nem szabad előreszaladni. Ezen a szinten már nincsenek könnyű mérkőzések, de szerintem a tudásunkkal és a tapasztalatunkkal bárkit megverhetünk.”

BELGIUM
KAPUSOK: 13 Koen Casteels (Wolfsburg – Németország), 1 Thibaut Courtois (Chelsea – Anglia), 12 Simon Mignolet (Liverpool – Anglia)
VÉDŐK: 2 Toby Alderweireld (Tottenham – Anglia), 20 Dedryck Boyata (Celtic – Skócia), 4 Vincent Kompany (Manchester City – Anglia), 15 Thomas Meunier (PSG – Franciaország), 3 Thomas Vermaelen (Barcelona – Spanyolország), 5 Jan Vertonghen (Tottenham – Anglia)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: 11 Yannick Carrasco (Talien Jifang – Kína), 7 Kevin De Bruyne (Manchester City – Anglia), 19 Mousa Dembélé (Tottenham – Anglia), 23 Leander Dendoncker (Anderlecht), 8 Marouane Fellaini (Manchester United – Anglia), 17 Youri Tielemans (Monaco – Franciaország), 6 Axel Witsel (Tiencsin Csüancsien – Kína)
TÁMADÓK: 21 Michy Batshuayi (Chelsea – Anglia), 22 Nacer Chadli (West Bromwich Albion – Anglia), 10 Eden Hazard (Chelsea – Anglia), 16 Thorgan Hazard (Borussia Mönchengladbach – Németország), 18 Adnan Januzaj (Real Sociedad – Spanyolország), 9 Romelu Lukaku (Manchester United – Anglia), 14 Dries Mertens (Napoli – Olaszország)
Szövetségi kapitány: Roberto Martínez

PANAMA

Félig üres vagy félig teli? Panama még sohasem kapott ki világbajnoki mérkőzésen – igaz, még nem is játszott egyet sem...

Panama labdarúgó-válogatottja először az 1978-as világbajnokságra nevezett, de eddig az összes selejtezőben elbukott. Négy évvel ezelőtt majdnem interkontinentális pótselejtezőt játszott, csakhogy a CONCACAF-zóna kvalifikációjának utolsó mérkőzésén a 90. perc után kapott ki az Egyesült Államoktól 2–1-ről 3–2-re, és csúszott vissza így Mexikó mögé.

Most eljött a „bosszú ideje”, az utolsó körben a 88. percben szerzett Román Torres-góllal legyőzte Costa Ricát, ezzel megelőzte az Egyesült Államok csapatát – másnapra az elnök munkaszüneti napot rendelt el az országban!

Sőt, a már biztosan csoportelső Mexikót megverő Honduras is befurakodott a Team USA elé, így az még pótselejtezőt sem játszhatott végül.

A kitartásra tehát nem lehet panasz, ameddig a gárdának egy szemernyi esélye is van, küzd, és ha az ellenfelek rontanak, akkor él vele.

A 2005-ben és 2013-ban Arany-kupa-döntős – 2011-ben és 2015-ben bronzérmes –, 2009-ben Közép-amerikai Kupát nyerő együttesben nyolcan is elmúltak harmincévesek, négyen már a 36-ot is betöltötték (hosszabb-rövidebb ideje) és hatan is átlépték a keretből a 100 válogatott meccses határt – ehhez pedig Armando Coopernek is már csak két fellépésre van szüksége.

A tapasztalat mellett a védekezés számít még a csapat erényének, a tíz vb-selejtezőn tíz gólt engedélyezett, viszont a támadás nem mindig megy zökkenőmentesen, és csupán kilenc találatot jegyzett a gárda – köztük egy fantomgólt.

Érdekesség, hogy a Budapest Honvéd korábbi játékosa, Aníbal Godoy is bekerült a keretbe. A középpályás 2013 és 2015 között két idényt töltött a kispesti együttesnél, és 24 magyar bajnoki mérkőzésen lépett pályára, majd az észak-amerikai ligában (MLS) szereplő San Jose Earthquakesbe igazolt, és azóta is ott játszik. A panamai válogatott tavaly nyáron az Arany-kupa negyeddöntőjében éppen Godoy öngóljával kapott ki Costa Ricától.

Ezzel a „góllal” egyenlített a sorsdöntő meccsen Panama

PANAMA
KAPUSOK: 12 José Calderón (Chorrillo FC), 1 Jaime Penedo (Dinamo Bucuresti – Románia), 22 Álex Rodríguez (San Francisco FC)
HÁTVÉDEK: 23 Felipe Baloy (CSD Municipal – Guatemala), 3 Harold Cummings (San Jose Earthquakes – Egyesült Államok), 15 Eric Davis (DAC Dunaszerdahely – Szlovákia), 4 Fidel Escobar (New York Red Bulls – Egyesült Államok), 13 Adolfo Machado (Houston Dynamo – Egyesült Államok), 2 Michael Murillo (New York Red Bulls – Egyesült Államok), 17 Luis Ovalle (CD Olimpia – Honduras), 5 Román Torres (Seattle Sounders – Egyesült Államok)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: 8 Édgar Bárcenas (Cafetaleros de Tapachula – Mexikó), 11 Armando Cooper (Universidad de Chile – Chile), 20 Aníbal Godoy (San Jose Earthquakes – Egyesült Államok), 6 Gabriel Gómez (Bucaramanga – Kolumbia), 14 Valentín Pimentel (Plaza Amador), 19 Alberto Quintero (Universitario – Peru), 21 José Luis Rodríguez (Gent – Belgium)
TÁMADÓK: 16 Abdiel Arroyo (LD Alajuelense – Costa Rica), 10 Ismael Díaz (Deportivo La Coruna – Spanyolország), 7 Blas Pérez (CSD Municipal – Guatemala), 18 Luis Tejada (Sports Boys – Bolívia), 9 Gabriel Torres (Huachipato – Chile)
Szövetségi kapitány: Hernán Darío Gomez

TUNÉZIA

Az Afrikai Zónából (CAF) érkező Tunézia kapcsán nem árt megemlíteni hogy igen döcögős út vezetett az oroszországi világbajnokságra – a gárda kiesett a 2017-es Afrikai Nemzetek Kupájából, miután a negyeddöntőben meglepetésre kikapott Burkina Fasótól, a szövetségnél pedig ez volt az utolsó csepp a pohárban, menesztette Henryk Kasperczakot, s kinevezteNabil Maalult, aki 2013-ban már irányította a csapatot, s akkor tulajdonképpen bele is bukott a feladatba.

Most azonban az 55 esztendős szakember lett a megmentő, a hullámvölgyben lévő tunéziai válogatott vele az oldalán új erőre kapott, megnyerte a csoportját a selejtezősorozatban, úgy, hogy együttese hat mérkőzésből négyet megnyert, kétszer döntetlent játszott, tizenegy szerzett góljával szemben csupán négyet kapott.

A kiváló sorozatnak a világranglistán is meglátszik az eredménye: Tunézia az előkelő 14. helyet foglalja el jelen pillanatban, amivel a legmagasabban rangsorolt afrikai ország! A 2006-os torna óta most először kijutó tunéziaiak a selejtezőben leginkább 4–3–3-as formációban játszottak, ám Maalul többször is belenyúlt csapatába, amikor biztosabb, védekezőbb stílusú gárdára volt szüksége, akkor a 4–3–2–1-es felállást próbálgatta, húzásai pedig be is jöttek. A szakember egy roppant merev, nehezen áttörhető védőfalat épített fel, s ha kellett,minden további nélkül „leparkolt a busszal”.

Az együttes labda nélküli, agresszív letámadásait és felfogását jól jellemzi, hogy a selejtezők során egyetlen afrikai csapatnak sem volt több labdaszerzése, mint Tunéziának, amelynek emellett összesen 3746 passza volt (az afrikai mezőnyben ez is a legmagasabb), ami jól mutatja, hogy kontrollálta a mérkőzéseit.

A tunéziai válogatottat nagy csapás érte, amikor néhány hete Juszef Mszakni, a csapat kulcsjátékosa súlyos sérülést szenvedett – noha Maalulék eleinte abban reménykedtek, hogy a támadó középpályást sikerül összedrótozni a vébére, hamar kiderült, hogy erre semmi esély sincs, Mszakni térdét operálni kell, a játékos felépülése pedig mintegy hat hónapot vesz majd igénybe.

Három góljával egyébként Mszakni volt a legeredményesebb tunéziai játékos az utolsó selejtezőkörben, két asszisztja pedig jól mutatja, hogy a 27 éves futballista a szervezésből is alaposan kivette a feladatát. Nem szabad persze elfeledkezni Vahbi Kazriról sem, a Rennes támadója ugyanis tizenkét válogatottbeli találatával a legeredményesebb a jelenleg a keretben lévő labdarúgók közül.

Ha az esélyeket nézzük, Tunézia szinte biztosan legyőzi Panamát, ám mivel ez az összecsapás a csoportkör harmadik, utolsó fordulójában lesz, könnyen lehet, hogy a meccsnek sok tétje már nem lesz. Anglia és Belgium megfoghatatlannak tűnik, persze főleg előbbi az elmúlt években többször is bizonyította már, hogy képes saját magával kiszúrni…

TUNÉZIA
KAPUSOK: 1 Faruk Ben Musztafa (al-Sabab – Szaúd-Arábia), 22 Muez Hasszen (Chateauroux – Franciaország), 16 Ajmen Maszluszi (al-Batin – Szaúd-Arábia)
VÉDŐK: 6 Rami Bedui (Étoile du Sahel), 2 Sziam Ben Jusszef (Kasimpasa – Törökország), 3 Yohan Benaluan (Leicester City – Anglia), 11 Dylan Bronn (Gent – Belgium), 5 Usszama Haddadi (Dijon – Franciaország), 12 Ali Maalul (al-Ahli – Egyiptom), 4 Jasszin Meriah (CS Sfaxien), 21 Hamdi Naggez (Zamalek – Egyiptom)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: 14 Mohamed Amin Ben Amor (al-Ahli – Szaúd-Arábia), 15 Ahmed Kalil (Club Africain), 7 Szaif-Eddin Kaui (Troyes – Franciaország), 20 Gailen Saalali (Espérance), 13 Ferdzsani Szasszi (al-Naszr – Szaúd-Arábia), 17 Elljesz Szkiri (Montpellier – Franciaország)
TÁMADÓK: 9 Anisz Badri (Espérance), 8 Fahreddin Ben Jusszef (al-Ettifak – Szaúd-Arábia), 19 Szaber Kalifa (Club Africain), 10 Vahbi Kazri (Rennes – Franciaország), 23 Naim Szliti (Dijon – Franciaország), 18 Basszem Szrarfi (Nice – Franciaország)
Szövetségi kapitány: Nabil Maalul

A CSOPORT LEGÉRDEKESEBB FAZONJA – MAJDNEM „VÖRÖS ÖRDÖG” LETT A LIVERPOOLI

A korábbi kispesti Godoyról fentebb szóltunk, Jamie Vardy tündérmeséjét már számtalanszor megírtuk, ahogyan Axel Witsel romániai magyar párjáról, Szabó Rafaelláról is megemlékeztünk már.

Így sem lett szűk a felhozatal, amelyből mindenképpen említést érdemel két tunéziai kapus, Ajmen Maszluszi, aki védései mellett azzal vált híressé, hogy saját büntetőterületén belül cselezgette ki a támadókat, Muez Hasszen pedig nemrégiben kétszer is azért szimulált sérülést, hogy „ápolása” során a napnyugta után élelemhez és vízhez jussanak a ramadan miatt böjtölő csapattársai.

Jópofa sztori a liverpooli TRENT ALEXANDER-ARNOLDÉ is, ő a korábbi Reading- és Millwall-játékos John Alexander unokaöccse, aki aManchester United titkára is volt.

Még érdekesebb, hogy anyai nagyanyja, Dooreen Carling korábban Sir Alex Ferguson barátnője volt – sőt, a Manchester United korábbi menedzserének életrajzi könyvében az első komoly kapcsolatként említik a hölgyet!

A pár még tinédzserként jött össze Glasgow-ban, és mintegy másfél évig tartott a kapcsolat, mielőtt Dooreen Carling New Yorkba költözött, majd férjhez ment – felmenői révén így Alexander-Arnold játszhatott volna az Egyesült Államok csapatában is.

NSO-VERDIKT A CSOPORTRÓL

A belgák elképesztő tehetségmennyisége és az angolok szokásos botladozása alapján előbbiek tűnnek esélyesebbnek a csoportgyőzelemre, de a „háromoroszlánosok” továbbjutására is hatalmas a sansz. Tunézia harmadik helyénél biztosabbat nem nagyon lehet elképzelni, talán csak a panamai negyedik helyet – utóbbi gárdának már a pontszerzés is nagy fegyvertény lenne.