Vb 2018: Minden 50-50 szituációt Angliának fújt, ez különös – Falcao

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.07.04. 07:16
null
Falcao már a mérkőzés során többször elbeszélgetett Geigerrel (Fotó: AFP)
Nem volt elégedett az amerikai Mark Geiger játékvezetővel a kolumbiai labdarúgó-válogatott csatárcsillaga, Radamel Falcao az Anglia ellen tizenegyespárbajban elveszített vb-nyolcaddöntő után.

Falcao a vegyes zónában nyilatkozva elfogultsággal vádolta meg Geigert, azt állítva, minden kétséges, ide is, oda is megítélhető esetnél az angolok javára fújt.

„Különösnek találom, hogy az Egyesült Államokból küldenek játékvezetőt egy ilyen mérkőzésre. Ami azt illeti, kétségek ébredtek bennem. Csak angolul beszélt, és egyfajta elfogultság biztosan volt. Kis ítéletekről beszélek, amikkel szépen visszanyomott bennünket a kapunk felé. Ez számomra egyértelmű volt. Megzavart minket, az 50-50-es szituációkat kivétel nélkül Angliának fújta be, ez is különös. Ezzel aláaknázott minket. Nem mért azonos mércével, és szégyenletes, hogy ez megtörténhet egy vb-nyolcaddöntőben”idézi az ESPN Falcaót.

Az biztos, hogy az amerikai játékvezető nem tudta megfogni a pályán elszabaduló indulatokat, nyolc sárga lapot osztott ki (hatot a kolumbiaiak kaptak) és 36 szabálytalanságot fújt le (23-szor a kolumbiaiakat állította meg). Geiger a világbajnokságon egy csapatnál már „kihúzta a gyufát”, a marokkóiak is elfogultsággal vádolták meg a Portugália ellen elveszített csoportmérkőzés után.

FIFA-VILÁGBAJNOKSÁG 2018, OROSZORSZÁG
NYOLCADDÖNTŐ

KOLUMBIA–ANGLIA11(0–0, 1–1, 1–1) – tizenegyesekkel 3–4
Moszkva,Szpartak Stadion,44 190néző.Vezette:Geiger (amerikai)
KOLUMBIA:Ospina – Arias (C. Zapata, 116.), Mina, D. Sánchez, Mojica – Barrios, C. Sánchez (Uribe, 79.), Lerma (Bacca, 61.) – Juan Cuadrado, Quintero (Muriel, 88.) – Falcao.Szövetségi kapitány:José Pékerman
ANGLIA:Pickford – Walker (Rashford, 113.), Stones, Maguire – Trippier, Alli (Dier, 81.), Henderson, Lingard, A. Young (Rose, 102.) – Sterling (Vardy, 88.), Kane.Szövetségi kapitány:Gareth Southgate
Gólszerző:Mina (90+3.), ill. Kane (57. – 11-esből)
Sárga lap:Barrios (41.), Arias (52.), C. Sánchez (54.), Falcao (63.), Bacca (64.), Juan Cuadrado (118.), ill. Henderson (56.), Lingard (69.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek

A szülővárosát sújtó földrengés áldozatainak segít a vb-t megjáró kolumbiai középpályás

Minden más foci
18 órája

Vb 2026: Kolumbiában meghosszabbították Néstor Lorenzo szövetségi kapitány szerződését

Foci vb 2026
2026.07.23. 21:23

Besült az angol csere

Foci vb 2026
2026.07.16. 14:53

Bellingham elmondta, miért szólalkozott össze Messivel

Foci vb 2026
2026.07.16. 09:58

Anglia és Argentína a teljes torna eddigi legmegjósolhatatlanabb meccsén feszül egymásnak – taktikai szemmel

Foci vb 2026
2026.07.15. 14:22

„Az »Isten keze« Angliának máig csalás – Messi igazi párharca viszont nem Kane-nel lesz”

Foci vb 2026
2026.07.15. 13:20

Jude Bellingham a mamájának is köszönheti, hogy ott lehet a vb-elődöntőben?

Foci vb 2026
2026.07.12. 15:36

Videó: íme, a szétlövés, ami eldöntötte a vb-nyolcaddöntő utolsó mérkőzését

Foci vb 2026
2026.07.08. 03:46