Vb 2018: Lovren szerint nem számít, mi történt a PL-ben

2018.07.11. 11:01
Dejan Lovren, az oroszországi világbajnokságon elődöntős horvát labdarúgó-válogatott védelmének oszlopa szerint a Harry Kane-nel való párharcát illetően nem mérvadók a Tottenham elleni bajnokik.

A Liverpoolban légióskodó Lovren újságírói kérdésre elmondta: egy vagy több Tottenhamtől elszenvedett vereségből nem lehet arra következtetni, hogy a szerda (ma) esti elődöntőben hogyan lesz képes semlegesíteni ő, valamint az általa irányított horvát védelem az ellenfél leggólveszélyesebb játékosát.

Kane – aki hat találatával vezeti a vb góllövőlistáját – a Tottenham játékosaként a Liverpool elleni őszi és tavaszi bajnoki mérkőzésen is eredményes volt. Lovren számára – aki a támadóhoz hasonlóan mindkétszer kezdő volt, de vele ellentétben csak az egyik találkozón lehetett végig a pályán – különösen az őszi, 4–1-es idegenbeli vereség lehet fájó emlék. A rutinos horvát védő az ellenfél első és második gólja előtt is hibázott, a 31. percben pedig lecserélték.

„Tiszteljük Harry Kane-t, aki a Premier League egyik legjobb támadója és az angol válogatott egyik legveszélyesebbje, de nem ő jelenti az egyetlen fenyegetést. Nehéz feladat előtt állunk" – nyilatkozta a védő.

Lovren nem tart attól, hogy a horvátok teljesítményére döntő hatással lesz a fáradság, miután a nyolcad-, majd a negyeddöntőben is 120 percet játszottak, és csak tizenegyespárbajt követően ejtették ki a dánokat, illetve a házigazda oroszokat.

„Nyilván nem vagyunk ugyanolyan állapotban, mintha kétszer kilencven percet játszottunk volna, de úgy vélem, bőven volt időnk a feltöltődésre. Elég profik vagyunk ahhoz, hogy tisztában legyünk vele, mire van szükségünk a regenerálódáshoz” – mondta a 29 éves futballista.

Lovren teljesen „fittnek” érzi magát, készen áll az Anglia elleni mérkőzésre, és ugyanezt mondta a csapattársairól is.

„Tudjuk, hogy milyen tét forog kockán. Ezekben a pillanatokban az ember képes elfelejteni minden fáradtságát, hiszen ez egy életre szóló lehetőség” – árulta el a védő.

Legfrissebb hírek

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:41

Harry Kane nem zárja ki, hogy az NFL-ben folytassa

Német labdarúgás
2026.09.24. 10:28

A kristálygömb titkai – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2026.09.18. 00:13

Négy forduló után sincs gólja a nyáron 366 millió eurót költő Tottenhamnek a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.09.12. 20:27

Henry olyan játékosnak adná az Aranylabdát, aki nem nyert semmit az előző idényben

Minden más foci
2026.09.10. 17:18

Harry Kane lett Németországban az év férfi labdarúgója

Német labdarúgás
2026.08.23. 17:00

Harry Kane csak egy félidőnyi játékot vállal a Dortmund ellen

Német labdarúgás
2026.08.22. 14:02

Harry Kane, azaz Mr. Futball

Német labdarúgás
2026.08.21. 08:35