Vb 2018: A világ legjobb védői közé tartozom – Lovren

Vágólapra másolva!
2018.07.12. 13:23
null
Dejan Lovren (az előtérben) úgy érzi, a világ legjobbjai közé tartozik a posztján (Fotó: AFP)
Hangzatos nyilatkozatot tett az Anglia elleni győztes vb-elődöntő után a horvátok védője, Dejan Lovren. A Liverpool futballistája úgy érzi, nem becsülik meg eléggé a teljesítményét.

 

„Ez különleges számomra. Az emberek azt mondták, bajos szezonom volt, de nem értek egyet. A Liverpoollal eljutottunk a BL-fináléig. Most a nemzeti csapattal világbajnoki döntőbe jutottunk. Szerintem az embereknek el kellene ismernie, hogy én is a világ legjobb védői közé tartozom.”

„Az emberek sírnak. Ez történelmi jelentőségű a számunkra. Sosem feledjük. Felülmúltuk a húsz évvel ezelőtti teljesítményünket. Egész idő alatt ott volt ez a súly a vállunkon, de az emberek most már nem fognak elfelejteni minket. Megvan az esélyünk arra, hogy még többet érjünk el, és reméljük, vasárnap ez sikerül.”

Magára a mérkőzésre visszatekintve ennyit mondott:

„Kemény volt az első félidő, nem tudtuk tartani a labdát, és a játékot sem uraltuk. Nekik is voltak esélyeik, de a második félidőben sokkal jobbak voltunk. A hosszabbításban pedig megmutattuk, hogy fáradtan is tudjuk a saját játékunkat játszani.”

Legfrissebb hírek

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34

Végig vezetett, s legyőzte Izlandot Horvátország a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.23. 17:27

Hiába nyertek az osztrákok a szerbek ellen, búcsúztak a férfi kézilabda Eb-től

Kézilabda
2026.01.19. 20:03

Szoboszlai Dominik a kihívásnak megfelelt; Arne Slot tizenkilencre lapot húzott?

Angol labdarúgás
2025.12.13. 09:39

Arne Slot negatív rekordot állított be a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2025.11.22. 22:40

Hét percig tartott a feröeri álom, Turi Géza Dávid góljára hárommal válaszoltak a horvátok, s kijutottak a vb-re

Foci vb 2026
2025.11.14. 22:49

Szoboszlai kiválóan futballozott, a Liverpool öt gólt vágott Frankfurtban

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 22:53
Ezek is érdekelhetik