Amikor az emberrablók miatt elúszott a holland arany

2018.07.14. 12:21
null
Ki levert, ki a sarokban magában füstölög: a hollandok a vesztes döntő után 1978 nyarán (Fotó: AFP)
A nigériai válogatott motorja, John Obi Mikel úgy lépett pályára az argentinok elleni sorsdöntő csoportmérkőzésen, hogy elrabolt édesapja és egy ismerőse miatt kellett aggódnia, nem is remekelt azon a találkozón – az argentinok az 1978-as vb-aranyukat nagy részben szintén pár emberrablónak „köszönhetik”.

 

Mint említettük már sorozatunkban, Nyugat-Németországban kevés kellett volna a vb-aranyhoz a hollandoknak, mondjuk egy pár féltékeny feleséggel kevesebb, de négy évre rá egy valamivel, pontosabban egyvalakivel gyengébb oranje sokkal közelebb állt a végső győzelemhez, és ismét az akkori házigazda ellen.

Igen ám, de Rob Rensenbrink a fináléban kihagyta élete ziccerét a kilencvenedik percben, aztán a hosszabbításban bedarálta őket az argentin válogatott. Sokat segített volna a narancsmezeseknek, ha a nagy Johan Cruyff elutazik velük a tornára – sokáig tartotta magát a legenda, miszerint a támadó az argentínai diktatúra elleni tiltakozásként nem vett részt az 1978-as vb-n, de mint később kiderült, azért nem ment el a versengésre, mert még az előző évben betörtek a barcelonai lakásukba, heten, mint a gonoszok, és megkötözték őt és feleségét (rá fegyvert is fogtak) a gyermekeik szeme láttára. Szerencsére nem a legügyesebb bűnözők pécézték ki őket, kiszabadult a családfő, és mindannyian megúszták ép bőrrel.

Később ezért rendőrök vigyáztak rájuk éjjel-nappal, a feleségét és az iskolába is rendőri felügyelettel járó gyermekeit az elrablástól féltő családfő pedig nem volt olyan lelkiállapotban, hogy nekiinduljon a vb-nek – majd a válogatottól is végleg elköszönt. „Egy vébének nemhogy száz, de kétszáz százalékosan kell nekifutni” – magyarázta jóval később.

Cruyff 1994-ben majdnem visszatért még a világbajnokságok történetébe, de nem tudott megegyezni a holland szövetséggel arról, hogy ő vezesse az oranjét az amerikai viadalon.

Legfrissebb hírek

Argentína adja a legtöbb szövetségi kapitányt

Foci vb 2026
6 órája

Költője saját vérével írta fel a börtöncellája falára az algériai himnuszt a legenda szerint – J-csoport

Foci vb 2026
Tegnap, 19:21

Vb 2026: ki nyeri a tornát? A ranglistán Messiék, a keretértékben a franciák állnak az élen, a bukiknál a spanyolok a favoritok

Foci vb 2026
Tegnap, 16:35

FIFA-világranglista: három helyet javítva 39. a magyar válogatott, Argentína az élen

Magyar válogatott
Tegnap, 13:40

Vb 2026: Messi szerint az argentin válogatott nyerő típusú csapat

Foci vb 2026
Tegnap, 12:10

Spanyolország Európa után a világ trónjára is felül? – az NS vb-erősorrendje, 3. rész

Foci vb 2026
Tegnap, 11:52

Meglepő kérdést kapott mérkőzés közben Lionel Messi

Foci vb 2026
Tegnap, 9:25

Messi csereként állt be, de így is rúgott egy gólt az argentinok utolsó felkészülési meccsén

Foci vb 2026
2026.06.10. 07:23
Ezek is érdekelhetik