Vb 2018: Nem akartunk kockáztatni Szalah beküldésével – Cúper

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.15. 18:15
null
Mohamed Szalah csak a kispadról nézte Egyiptom első mérkőzését (Fotó: AFP)
Héctor Cúper, a labdarúgó-világbajnokságon Uruguaytól 1–0-s vereséget szenvedő Egyiptom szövetségi kapitánya a találkozó utáni sajtótájékoztatón elmondta: nem merték megkockáztatni a vállsérüléséből épphogy felépült Mohamed Szalah pályára küldését. Más kérdés, hogy Egyiptom a 89. percig tartotta a 0–0-t, de végül José María Giménez fejes gólja döntött – a „fáraók” pedig egy Oroszország elleni vereséggel (és ha Uruguay a papírformának megfelelően legyőzi Szaúd-Arábiát) már a 2. forduló után búcsúzhatnak továbbjutási álmaiktól.

„Mo Szalah igen fontos játékos számunkra, de egy jó csapat is kell, márpedig nekünk jó csapatunk van. Szalahra lényeges szerep vár a következő találkozókon, viszont ma nem akartunk kockázatot vállalni a játszatásával. A következő mérkőzésre teljesen rendben kell már lennie” – magyarázta Héctor Cúper.

„Sok következtetést nem tudunk levonni ebből a meccsből, bár értékes tapasztalatokat szereztünk. Ha Szalah játszott volna, akkor az nyilvánvalóan nagy pluszt jelentett volna Egyiptomnak – de nekünk is voltak selejtezőink Edinson Cavani vagy Luis Suárez nélkül, ezzel meg kell küzdeni a válogatott futballban” – így kollégája, Óscar Tabárez.

„A találkozó elején sok pontatlanság volt a játékunkban, ám a futballistáinkat ismerve biztos vagyok benne, hogy a továbbiakban képesek lesznek megoldani a problémákat a pályán. Egyiptom ügyes csapat, mi viszont sokat dolgoztunk azon, hogy hová kell mennie a beíveléseinknek” – tette hozzá.

Az egyiptomi válogatottnak a magas belső védők ellenére is rendre meggyűlik a baja a beívelésekkel – ez különösen azért lehet bosszantó az észak-afrikaiaknak, mert jól látszott, hogy profin el tudják rontani az erősebb ellenfelek játékát is. Amióta Héctor Cúper az egyiptomi szövetségi kapitány, az együttes nagyon kevés gólt kapott, ám azok közel kétharmada beívelések után született. A gyenge pont most is döntött – Egyiptom pedig már a kiesés elkerüléséért játszik a következő körben a házigazda Oroszország ellen.

FIFA VILÁGBAJNOKSÁG 2018, OROSZORSZÁG
A-CSOPORT
, 1. FORDULÓ
Egyiptom–Uruguay 0–1 (0–0)

Jekatyerinburg, Jekatyerinburg Aréna, 27 015 néző. Vezette: Kuipers (holland)
EGYIPTOM: el-Senavi – Fati, Gabr, Hegazi, Abdel-Safi – Elneni, Hamed (Morszi, 50.) – Varda (Szobhi, 82.), Szaid, Trézéguet – Mohszen (Kahraba, 63.). Szövetségi kapitány: Héctor Cúper
URUGUAY: Muslera – G. Varela, Giménez, Godín, M. Cáceres – Nández (C. Sánchez, 58.), Bentancur, Vecino (Torreira, 87.), De Arrascaeta (C. Rodríguez, 59.) – L. Suárez, Cavani. Szövetségi kapitány: Óscar Tabárez
Gólszerző: Giménez (89.)
Sárga lap: Morszi (93.), Hegazi (96.)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Oroszország 1 1 5–0 +5 3
2. Uruguay 1 1 1–0 +1 3
3. Egyiptom 1 1 0–1 –1 0
4. Szaúd-Arábia 1 1 0–5 –5 0
Legfrissebb hírek

Afrika-bajnokság: Xavi Pascuallal és négy veszprémi légióssal tornagyőztes Egyiptom

Kézilabda
Tegnap, 9:29

Van Dijk a Liverpool egyetlen bevethető középhátvédje a Qarabag ellen

Bajnokok Ligája
2026.01.27. 18:05

Slot Szalahot dicsérte a Marseille legyőzése után: Ez mindent elmond a profizmusáról...

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 10:18

Afrika-kupa: Nigéria lett a bronzérmes, tizenegyesekkel verte meg Egyiptomot

Minden más foci
2026.01.17. 19:24

A nem tisztelt Egyiptom éremért harcolhat Marokkóban

Minden más foci
2026.01.17. 09:56

ANK: megvan az első finalista – Szalahék kikaptak

Minden más foci
2026.01.14. 19:47

Afrika négy nagycsapata egymás ellen vív meg a döntőért

Minden más foci
2026.01.14. 10:00

Osimhen, Szalah: gól és gólpassz, Nigéria után Egyiptom is elődöntős az Afrika-kupán

Minden más foci
2026.01.10. 21:56
Ezek is érdekelhetik